LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Világkupa, itthon – ez aztán a kihívás!

Nagy versenyre készülnek a hét végén a terepralisok – hazánk ugyanis világkupa-viadalnak ad otthont, vagyis Gyõr környékére várják a sportág nemzetközi élmezõnyét.

Ebbõl a „buliból- az Opel Dakar Team sem maradhat ki, fõleg, hogy a verseny nemcsak a világkupa, hanem az országos bajnokság értékelésébe is beleszámít. Márpedig Szalay Balázs és Bunkoczi László az idei négybõl három ob-futamot megnyert, vezeti az összetett pontversenyt, s az éllovas pozícióját szeretné is megtartani.

„Legalább annyira fontos számunkra, hogy jól szerepeljünk a világkupán, mint hogy jó helyen végezzünk az országos bajnoki értékelésben – persze, az elõbbi hozza magával az utóbbit – mondta a bajnoki címvédõ Szalay, aki a nyári szünetrõl is szót ejtett: – A néhány hetes nyári szünetben teljesen kipihentem magam: sokat szörföztem a gyerekekkel, ami a terepraliban is jól jön majd, mert az egyensúlyérzék itt is, ott is fontos.-

Ami a pályákat illeti: a Gyõr környéki szelektív szakaszokon már versenyzett a magyar mezõny, s ez akár jelenthet is némi elõnyt, hiszen a terepraliban a pályák titkosak, s már az is segítség, ha rémlik a versenyzõknek egy-egy kanyar.
„Az autót felkészítettük, elvileg a motorerõ is a régi – ez majd a hét végén kiderül – és mi is nagy lendülettel vágunk neki a küzdelemnek. Csak a fránya allergiámmal kellene kezdenem valamit, mert az a kajak-kenu világbajnokság hétvégéjén úgy kijött, hogy másnap alig bírtam kinyitni a szememet, alig láttam, a zsebkendõ-felhasználásom pedig az egekbe szökött. Nagy dilemma, hogy mit csináljak: ha nem veszek be gyógyszert, alig látok, ha meg igen, akkor letompít, s az nem támogatja a versenyzést. Szóval van még egy megoldásra váró probléma a hét végére- – mondta Szalay.

Az Opel Dakar Team ezúttal két autóval vág neki a viadalnak, a másik párost Rónai Péter és Galambos Tamás alkotja. Õk ketten tavaly novemberben parádés dobogós helyezéssel zárták az idényt, azóta azonban nem ültek versenyautóban, vagyis van mit behozniuk.
„A tervezettnél többet hagytunk ki, úgyhogy most nem lehet más célunk, mint beérni a célba – mondta Rónai Péter. – Érdeklõdéssel várjuk, mennyi idõ alatt szokunk vissza a versenyautóba, a versenytempóba és egymással is újra össze kell rázódni. Remélem, gyorsan megy majd. Az idõjárástól is tartunk egy kicsit, ugyanis ilyen hõségben nem túl jó beülni a versenyautóba, fõleg hogy ilyen régen mentünk utoljára. Meg kell küzdeni ezzel is, pedig egyébként is lesz feladatunk bõven.-

S hogy titokban milyen eredményben reménykedik Rónai?
Azt mondja, ha a magyar értékelésben ott végezne, ahol tavaly (vagyis az abszolút harmadik és a kategória-második helyen), az álomszerû lenne, talán még tapsikolna is örömében.
„Izgalmas lesz a világkupa-résztvevõkkel együtt száguldani: kissé fura is lesz, hogy akiket eddig a tévében láttunk, azok most az ellenfeleink lesznek. Ez nagyon nagy dolog! Remélem, örülni tudunk majd, amikor beérünk a célba- – mondta Rónai.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13