OPEL DAKAR TEAM
Gyorshír:
Abszolút végeredmény: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány, 3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h., …6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 9:43 p h.
   
Hírek
2014. június 16. 16:45 
Öt sikeres év és két Dakar-győzelem után Stéphane Peterhansel és az X-Raid csapat útjai szétválnak – Mr. Dakar máshol folytatja pályafutását. Hivatalos hír még nincs arról, hogy hol, de persze tippek mindig akadnak, s a legvalószínűbb az, amit már az év elején is rebesgettek, hogy csatlakozik az újonnan alakult Peugeot-csapathoz.  „Szeretnék köszönetet mondani Stéphane-nak – nyilatkozta a csapatfőnök Sven Quandt az X-Raid-csapat hivatalos közleményében. – Fantasztikus pilóta és nagyszerű ember. Jó néhány fejezetet írtunk közösen a történelemkönyvekbe, megszereztük együtt a Mini első Dakar-győzelmét, és ő volt az egyik kulcsfigurája a csapat és az autó felépítésének. Most úgy döntöttünk, elválnak útjaink. Csapatunk azonban megy előre, várjuk a következő Dakart, a kihívásokat, amelyek előttünk állnak. Fényes jövőt jósolok a csapatunknak, Stéphane-nak pedig a legjobbakat kívánom az új kihívásokhoz.” A francia versenyző és az X-Raid-csapat sikeres együttműködésre tekint vissza: Peterhansel a 2009-es Dakar után csatlakozott az alakulathoz, s jó néhány győzelmet arattak közösen. A szerződése ugyan még a 2015-ös Dakarra is érvényes, de hosszas egyeztetések után a csapat és a pilóta úgy döntött, hogy idén május végén befejezik az együttműködést, hogy a francia versenyző megfelelhessen az új kihívásoknak. (Ez nyilván nincs a közleményben: de ha Peterhansel rajtolni akar a következő Dakaron, akkor tesztelnie kell az új autójával.) A szerződést békés körülmények között, közös megegyezéssel bontották fel.  „Öt közösen eltöltött, sikeres év és két Dakar-győzelem után új kihívások után nézek – mondta Stéphane Peterhansel. – Köszönöm Sven Quandt-nak és az X-Raid csapat összes tagjának az együtt töltött éveket, hogy vezethettem a Minit.” 
2014. június 08. 15:13 
Egy defekt mindent eldöntött. Ebből is látszik, mennyire szoros volt a küzdelem a tereprali országos bajnokság harmadik futamán. Hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László mindössze három percet veszített a kerékcsere miatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a dobogós harmadik helyről a hatodikra csússzon vissza az Opel Dakar Team párosa. S bár reggel a győzelmet célozták meg, annak reménye így szertefoszlott, már csak a tisztes helytállás volt a cél.  „Nyolc kilométerrel az első szakasz célja előtt kaptunk jobb hátsó defektet, egy teljesen sík, egyenes szakaszon, tehát különösebb ok nélkül – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki végül hatodikként érkezett a célba. –  Nem akartuk, hogy a lyukas kerék szétverje a kocsi hátulját, ezért inkább megálltunk, és kicseréltük. Három percet vesztettünk, ami egy kicsit elvette a kedvünket, hiszen addigra már körülbelül fél percet hoztunk Fekete Antiékon.” Szalay és Bunkoczi rutinos a versenyzésben, s rutinos az ilyen helyzetek kezelésében, mindkét versenyző pontosan tudja, hogy a technika ördögével mindig kalkulálni kell – más kérdés, hogy nem esik , ha gond van.  „A rajtra újra lendületbe jöttem, de akkor meg eltévedtünk egy kicsit. Volt egy balos visszafordító, a fák mögé kellett fordulni, de ott meg nem volt tovább út, és megfordulni sem volt könnyű, úgyhogy ott is veszítettünk egy kis időt. De azt számolgattuk, hogy még ezzel együtt is meglett volna a második hely, ha nincs a defekt. Azon múlt minden” – mondta a Gyulán eddig három győzelmet arató Szalay Balázs, akinek ez volt az egyetlen idei hazai versenye, októberben Marokkóba, majd az Africa Race-re készül. Azt azért tegyük hozzá: a gyulai verseny sem volt sokkal hűvösebb (sőt…), mint az afrikaiak lesznek.   GYULAI VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA Abszolút végeredmény: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány, 3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h., …6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 9:43 p h. 
2014. június 06. 20:14 
Ezt hívják úgy, hogy késhegyre menő küzdelem. Ha ennél izgalmasabb lenne, tartani kellene attól, hogy a pilóták szívbajt kapnak. Így csak az a veszély fenyeget, hogy hőgutát, mert pokoli hőség van Gyulán, a tereprali országos bajnokság harmadik futamának helyszínén.  Ahol pénteken még csupán a bemelegítést tartották: a versenyzőpárosoknak hat kilométerük volt arra, hogy belerázódjanak a küzdelembe – de elsősorban inkább arra, hogy szórakoztassák a közönséget. Nos, a közönség jól szórakozott, a terepralisok meg utóbb nem győztek számolgatni. Az éllovas Fekete Antal mögött ugyanis három tizedmásodperccel (!) következett Szalay Balázs, mögötte pedig egy tizeddel (!!!) Fazekas Károly.  Most mondhatják, hogy ez nem dönt semmiről (ami igaz is), viszont rendkívüli izgalmakat ígér szombatra és vasárnapra.  „Nem mondhatnám, hogy nagyon technikás volt a szakasz, négy kanyaron kívül mindössze egy vizesárok tette izgalmassá, a továbbiakban csak a gázt kellett nyomni” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs.  „Így öt hónap kihagyás után ez bemelegítésnek pont jó volt, bár a rajt után egy kicsit aggódtam, mert Balázs nagyon elszánt arccal nézett maga elé, én meg azt gondoltam, az első hat kilométeren nem kellene kockáztatni” – tette hozzá Bunkoczi, de a második helynek azért ő is örült.  Az idéntől új szabály, hogy a szuperspeciális után a legjobb öt rajthelyet választhat – s megy a nagy taktikai harc. Szalay Balázs a harmadikat választotta, s azt is megmondta, hogy miért.  „A harmadik hely akkor is jó, ha száraz a pálya, akkor meg pláne, ha vizes, ugyanis az első kettő letakarítja a pályát, mi pedig learathatjuk a gyümölcsöt” – mondta Szalay, aki csapattársa, Apáthy Zoltán előtt rajtolt, s már csak ezért is sietett, hogy ne poroljon előtte.  „Egy éve vezettem utoljára, úgyhogy kimondottan jól esett ez a rövid szakasz, még akkor is, ha nem volt különösebben technikás. Ez egyébként most még jól is jött nekünk, hiszen elromlott a méterszámlálónk. Ennek ellenére nagyon élveztem az autózást” – nyilatkozta Apáthy. A versenyt a helyszínen követi figyelemmel Jean-Louis Schlesser. A kétszeres Dakar-győztes az Africa Race egyik főszervezőjeként tartott prezentációt az érdeklődő párosoknak, akiknek néhány technikai részletet is elárult a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelő viadalról. Kedélyesen elbeszélgetett a versenyzőkkel, Szalay Balázst a jövő évi viadal egyik autós esélyesének titulálta, az Africa Race-en immár rutinos rókának számító kamionosnak, Kovács Miklósnak pedig azt tanácsolta, segítsen egy kicsit kevesebbet a versenyzőtársaknak, és akkor talán az idén januári második hely után megcélozhatja a kategóriagyőzelmet is.   S ha már itt volt, Schlesser a pénteki szakaszt is megnézte, hiszen építtetett hazánkban egy négykerékhajtású versenyautót (természetesen a saját, sötétkék színeire festve), amelyet egy fiatal spanyol párosnak adott bérbe, s nyilván érdekelte, hogy boldogulnak vele. Nos, egyelőre annyira jutottak, hogy jól összesározták, de a verseny igazándiból még nem kezdődött el.  GYULAI VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA Abszolút sorrend 1 szelektív szakasz után: 1. Fekete Antal, Tóth György (Cargo Racing, Toyota Hilux) 3:11.7, 2. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 3:12.0, 3. Fazekas, Simon (Fazekas Motorsport, BMW X6) 3:12.1, …14. Apáthy, Erős (Opel Dakar Team Nissan Pickup) 3:51.0
2014. április 29. 12:35 
Az Opel Dakar Team versenyautója sem hiányozhat május 1-jén A nagy futamról, amelyet immár másodszor rendeznek meg.  Május 1-jén délelőtt lélegzetelállító repülős bemutató szórakoztatja a közönséget Budapesten, a Lánchíd és a Margit híd között (ott lesz Besenyei Péter, a Flying Bulls és berepül a légtérbe egy utasszállító repülőgép is), majd délután a budai és a pesti alsó rakparton száguldanak a túraautó-világbajnokság topversenyzői (Sébastien Loeb, Yvan Muller és Michelisz Norbert, hogy csak a legjobbakat említsük), néhány AutoGP-pilóta (számunkra a legérdekesebb nyilván Kiss Pál Tamás), valamint fő látványosságként Daniel Ricciardo és David Coulthard is egy-egy Formula–1-es autó volánja mögé pattan, hogy megdobogtassa s szíveket és megremegtesse a rakparti házak ablakait.  Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkája sem hiányozhat egy ilyen nagyszabású autós-motoros rendezvényről – ám mivel a terepjárót alapvetően nem aszfaltutakra tervezték, a szurkolók a Bem rakparton lévő Novotel hotel előtt tekinthetik meg a dél-amerikai Dakart és Afrikát is megjárt versenygépet.  Kezd Vége ESEMÉNY HELYSZÍN 11:00 11:12 Besenyei Péter műrepülő világbajnok felszáll az Erzsébet hídról Felszállás a z Erzsébet hídról 11:12 11:17 Flying Bulls Aerobatic Duo - Két repülőgép légi bemutatója DUNA FELETTa Lánchíd és a Margit híd között 11:17 11:29 Red Bull Aerobatics Team - Négy repülőgép légi bemutatója 11:29 11:44 A Flying Bulls B25, P38 és F4U tipusú repülőgépének bemutatója 11:44 11:56 Veres Zoltán műrepülő egyéni légi bemutatója 11:56 12:06 A Flying Bulls Bell Cobra helikopter légi bemutatója 12:06 12:14 Illés Tamás műrepülő világbajnok légi bemutatója EDGE 540T tipusú repülőgéppel 12:14 12:20 WizzAir A 320 tipusú repülőgép áthalad a Duna felett 12:20 12:28 Imreh Lajos pilóta bemutatója MI-2 tipusú helikopterrel és füstölővel 12:28 12:38 RedBull Ejtőernyő Csapat bemutatója egy PC-6 tipusú repülőgépről, 5 ejtőernyős ugrása 12:38 12:48 BO-105  tipusu helikopter bemutató 12:48 13:00 L-29 Delfin és Alpha Jet Show légi bemutató a Duna felett SZÜNET 14:00 14:15 Infinity Red Bull Racing FORMULA 1 Show DAVID COULTHARD és DANIEL RICCIARDO pilótákkal DUNAPARTONa Lánchíd és a Margit híd között (mindkét oldal) 14:16 14:25 DTM BMW versenyautó bemutató TIMO GLOCK pilótával LeMans BMW versenyautó bemutató 14:26 14:35 World Series By Renault bemutató BAUMGARTNER ZSOLT pilótával Formula Master bemutatóROY NISSANY pilótával 14:36 14:45 Silver Sting és Mercedes SLS AMG versenyautó bemutató 14:46 14:55 Formula Master és Formula BMW versenyautó bemutató 14:56 15:05 Drift show Mustang és Nissn versenyautókkal 15:06 15:15 Lamborghini autócsodák bemutatója 15:16 15:25 Le Mans BMW versenyautó bemutató 15:26 15:35 Porsche 997 CUP versenyautó bemutató 15:36 15:45 Ferrari Race car bemutató 15:45 15:54 GÁBOR TALMÁCSI bemutató 15:55 16:04 Auto GP sorozat versenyautói a rakpartokon 16:05 16:14 WTCC 1.  16:15 16:24 WTCC 2. IVAN MÜLLER, SÉBASTIEN LOEB, MICHELISZ NORBERT, JOSÉ MARIA LOPEZ pilótákkal 16:25 16:35 FELIX BAUMGARTNER egy BO 105 tipusú helikopterrel leszáll a Batthyányi térnél DUNA FELETT a Lánchíd és a Margit híd között 16:36 17:01 Infinity Red Bull Racing FORMULA 1 Show DAVID COULTHARD és DANIEL RICCIARDO pilótákkal DUNAPARTONa Lánchíd és a Margit híd között(mindkét oldal) A rendezvényről bővebben: http://hungaroring.hu/index.php?lang=hu&id=10&sub_id=0
2014. április 16. 09:38 
Szalay Balázs és Bunkoczi László immár évek óta hagyományosan részt vesz az orosz sztyeppéken, erdőkben, illetve a Kalmük-sivatagban zajló Selyemút-ralin. Az Opel Dakar Team párosának egyik legnagyobb nemzetközi sikere is ehhez a versenyhez fűződik – tavalyelőtt másodikként ért célba a rangos viadalon. A szervezők az idén is „versenyzőbarát” viadallal akarják megörvendeztetni az indulókat, adtak is egy kis ízelítőt – öt pontba szedték az okokat, amelyek miatt érdemes elrajtolni a Selyemúton. A nevezés április 21-én nyílik meg az autós és kamionos jelentkezők számára. De nézzük a pontokat! 1. Különleges útvonal Az idén új útvonalon halad a mezőny, amelyben lesznek sztyeppés, erdei, homokos és dűnés pályák, amelyeken dominál a vezetési tudás. A verseny 8 napos, a szelektív szakaszok hossza 3000 kilométer (3 új szakaszt jelöltek ki Kazahsztánban, ahol lélegzetelállító látkép tárul a versenyzők elé).  2. Sztár lehetsz Tavaly a Selyemút-rali eseményeit 67 tévécsatorna közvetítette. A verseny szervezői az idén is leszerződtek az Eurosporttal, amelynek segítségével körülbelül 200 millió háztartásba jutnak majd el a verseny hírei.  A Selyemút-ralira ezen felül több mint 150 újságíró adta le az akkreditációját, s külön szervezői tévéstáb működik – 20 taggal.  3. Vérbeli kihívás  Ha rajthoz állsz a Selyemút-ralin, Carlos Sainz, Jean-Louis Schlesser, Krzysztof Holowczyc és Borisz Gadaszin nyomába lépsz. Az elmúlt néhány év során ugyanis a legnagyobb terepraliversenyzők is megfordultak a viadalon, amely ezáltal kiemelt jelentőségű nemzetközi versennyé vált. Tehát itt a legjobb csapatokkal mérkőzhet meg, aki vállalja a kihívást.  4. Kedvező árak A nevezési díj már évek óta hagyományos alacsony. Egyetlen más verseny rendezője sem biztosít ennyire kedvező feltételeket, ha a megtett kilométerek számát az árakhoz viszonyítjuk. A rendező ugyancsak segít a logisztikában: konvojt indít Európából, amellyel megkönnyíti a határátkelést.  5. Remek vendéglátás és maximális biztonság Barátságos, jó hangulatú táborok, amelyekben elmélyülhetnek a pályán kötött barátságok, a rajtnál és a pálya szélén pedig kedves és az autósportot nagyon szerető orosz és kazah szurkolókkal találkozhatnak az indulók. A szervezőcsapat nemzetközi, a szervezés és az egészségügyi ellátás tökéletes. 






Médiapartnereink:




Médiafigyelö partnerünk: