LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
„A technikai hiba benne van a sportban”
A technika ördöge közbeszólt. Számolnia kell ezzel annak, aki autósportra adja a fejét, ami persze nem jelenti azt, hogy jól esik, amikor megtörténik. Szalay Balázs és Bunkoczi László sem volt különösebben boldog, amikor megérkezett az akzsuzsti táborba az Africa Race kilencedik versenynapján. Nyilván mert nem úgy tervezte ugyanis, hogy a rajt felõl érkezik, hanem úgy, hogy a cél felõl – csakhogy nemigen volt más választása. 




Történt, hogy az elsõ idõellenõrzõ pont (CP1) után az Opel Dakar Team kettõse elakadt a mély homokban (annyira mély volt hogy néhány motoros fogta magát, és levágta a pályát, mert egyszerûen fizikailag nem bírta egyfolytában rángatni kifelé a gépet a dûnékbõl), amivel még nem is lett volna nagy gond, hiszen van lapát, van homokfutó. Csakhogy… Csakhogy tönkrement az Opel Mokkában az önindító. 
„Nehéz elfogadni, hogy a technikai sportban benne van a technikai hiba lehetõsége, de muszáj – mondta Szalay Balázs. – Én is elgondolkodtam, miközben vártuk a segítséget, hogy ha ezek a bosszantó apróságok nem lennének, ha nem esik le az ékszíjunk és nem ássuk el magunkat, akkor nem pont akkor érünk abba a dûnesorba, amikor elõttünk valaki elakad… No de hát a sivatagban mindennek következménye van, és ezen a napon egy kis technikai problémának súlyos következményei lettek ránk nézve. Kénytelenek vagyunk beletörõdni, de persze nem könnyû…”
Szalay elmondta, amikor elõször elásták magukat, még nagy gázzal ki tudtak szabadulni, ám akkor az autó ledobta az ékszíjat. Szerelni kellett, de gyakorlat teszi a mestert, az elõzõ napi csere után ez már nem okozott gondot. 



„Próbáltam lendületesen menni, egészen addig, amíg egy versenyzõtársunk el nem akadt elõttünk a nyomon. Nem õ volt az egyetlen, onnantól kezdve már mindössze egy nyom ment tovább, úgyhogy akkor, ott, nem álltunk rossz pozícióban, de sajnos elástuk magunkat. A lapátolás után egyszer még be tudtam indítani a Mokkát, de utána már soha többet. Korábban tönkrement a ventillátorkapcsoló, melegedett az autó, aztán meg jött ez a probléma az önindítóval” – mesélte Szalay, majd hozzátette: szerencse a szerencsétlenségben, hogy Kovács Miklósék (vagyis a Kovács, Czeglédi, Ács kamionos trió) ott ásott tõlük száz méterre. Elõször nem is látták egymást (mindkét csapat egy dûne aljában dolgozott), utóbb azonban, amikor Kovácsék feltolattak a dûne tetejére, összetalálkoztak. 



„Kovács Mikiék technikája éppen addig tartott ki, ahol mi voltunk, ami nekünk hatalmas szerencse, mert így, miközben mi ástuk az õ kamionjukat, Czegó (Czeglédi Péter) beszélt a szervizeseinkkel, hogy mi lehet a gond az önindítóval – tette hozzá  Bunkoczi László. – Végül a söprögetõ kamion hozott nekünk starter kábelt, és miután Czegó megmutatta, hogy melyiket hova kell illeszteni, most már úgy indítom el a kocsit két dróttal, mint egy jobb tolvaj, úgyhogy nemcsak bobcatnek vagyok alkalmas mostantól, hanem önindítónak is. Összességében azonban keserves egy nap volt.”
No igen. Fõleg a vége, amikor meg kellett hozni a döntést, hogy merre induljanak tovább. Bár Szalay Balázs szerint nem volt nehéz döntés, mert nem volt választásuk: „Nem mûködött a ventilátor és az önindító, úgyhogy õrültség lett volna a cél felé indulni. Az volt az egyetlen lehetséges döntés, hogy a hozzánk közelebb lévõ rajt felé jövünk ki” – mondta Szalay. 
És ez volt az egyetlen lehetséges döntés Kovács Miklósék számára is, úgyhogy õk is a rajt felé indultak meg, vállalva a kihagyott GPS-pontok miatt rájuk váró büntetést. Így ugyanis legalább folytatni tudják a versenyt, s haladhatnak tovább Dakar, a Rózsaszín-tó felé. 

AFRICA RACE
9. szakasz, Amodjar–Akzsuzst (össztáv: 493 km, ebbõl szelektív szakasz: 445 km). Autósok: 1.  Jean Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (francia, Bugga One) 5:19:41, 2. Martin, Bigot (francia, Volkswagen Buggy) 8:17 p h., 3. Strugo, Crespo (francia, Optimus) 11:31 p h., … Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) egyelõre idõ nélkül. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Ladislav Lala (cseh, Tatra) 6:22:30 p h., 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 54:17 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 1:40:00 ó h., …5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) egyelõre idõ nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 6:08:07, 2. Moreira de Sousa (portugál, KTM) 15:11 p h., 2. De Jesus Sousa Jr. (portugál, KTM) 17:10 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 36:48:32, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 8:37 p h., 3. Serradori, Haquette (francia, Proto) 1:20:18 ó h., …Szalay, Bunkoczi – egyelõre idõ nélkül.Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 39:47:44, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:06:28 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho 2:29:18 ó h., …5. Kovács, Czeglédi, Ács – egyelõre idõ nélkül. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 41:08:35, 2. Agoskov (orosz, KTM) 5:24:29 ó h., 3. Newland (brit, KTM) 5:44:32 ó h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06