LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A gyáriak mögött, a legjobbak között

Kis Sándor és Czeglédi Péter sikeres idényen van túl: a második magyar bajnoki cím megszerzése után készül a Dakar-ralira, amelyen a lisszaboni rajtok alkalmával (vagyis az utóbbi két évben) nem volt túl nagy szerencséje: egyszer ütközés, egyszer technikai okok miatt búcsúzott. „A Nissan az idény során tökéletes volt, és a mezõny nagy részével ellentétben én annak is örülök, hogy sokat autózunk homokon, mert ez a talajtípus legalább egy kicsit kíméli az autót, nem úgy, mint például a kõsivatag” – mondta Kis.
Azt is elárulta, komoly fizikai felkészülésen van túl õ és a navigátora, Czeglédi Péter is. Azonban három hete már hízókúrán van, mert az utóbbi években nagyon sokat fogyott a Dakaron és most szeretne némi „tartalékkal” nekivágni a versenynek.

Az esélyekrõl Kis úgy vélekedett: a gyári csapatokkal nem lehet felvenni a versenyt, hiszen az õ pilótáik folyamatosan a sivatagban tesztelnek, tehát jóval tapasztaltabbak, nem beszélve a technikai háttérrõl. Ezért aztán Kis úgy fogalmazta meg a célkitûzést: a gyáriak mögött a legjobbak között szeretne végezni.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06