LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A Marokkó-ralin halálos balesetet szenvedett Henri Magne

A Marokkó-rali zárónapján halálos balesetet szenvedett Henri Magne, a kétszeres Dakar-gyõztes navigátor. A 222 kilométeres szelektív szakasz egyes és kettes ellenõrzõ pontja között, a 60.30-as kilométernél Joan Roma elveszítette uralmát az autója fölött és a Mitsubishi Pajero frontálisan egy falnak ütközött. A pilóta nem sérült meg, a mentõcsapat azonban kevesebb mint öt perccel a baleset után Magne-val kapcsolatban már csak a halál beáltát tudta megállapítani.
A rutinos navigátor több mint 25 évet töltött el a terepralipályákon, egyetlen súlyosabb baleset nélkül. Egészen eddig a tragikus napig. „Henri jó barát és kolléga volt – mondta Dominique Serieys, a Mitsubishi csapat fõnöke. – Együtt dolgoztunk már akkor is, amikor navigátor voltam. Igazán profi volt. Részvétünk a családjának. Naniért is fáj a szívem, hiszen õ szintén szörnyû napon van túl. Nem lesz könnyû számára, hogy túltegye magát ezen, de nekünk segíteni kell.”
Henri Magne Franciaországban született 1953-ban. 1982-ben vett részt elõször a Dakar-ralin, és rögtön az elsõ évben a 21. helyen végzett az összetettben, és elsõként a dízel kategóriában.

A francia navigátor elõször Sinozuka Kendzsiro társaként nyert Dakar-ralit 1997-ben, majd pedig Jean-Louis Schlesser oldalán ünnepelhetett a dobogó legfelsõ fokán 2000-ben. Azután, hogy 2004-ben Andrea Mayer oldalán teljesítette az UAE Desert Challenge-t csatlakozott Joan Romához, akivel ugyanabban az évben a Katari Baján versenyzett elõször.
Az idén harmadikok lettek a Dakar-ralin, másodikak a Patagonia-Atacama-ralin és másodikak a Transszibériai-ralin.

Magnét felesége Lucette, valamint két adoptált gyermeke gyászolja. És természetesen az egész terepralitársadalom…
A verseny a tragikus történések ellenére befejezõdött. A csapattársak közül Maszuoka Hirosi és Pascal Maimon megállt a baleset helyszínén és nem folytatta a versenyt, a Dakar-király Stéphane Peterhansel és Jean-Paul Cottret pedig bár teljesítette a távot (a baleset mögöttük történt), a csapat döntése értelmében utóbb visszalépett a versenytõl.
Így (bár keserû siker ez) a gyõzelmet Giniel de Villiers, a Volkswagen-csapat tagja szerezte meg.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06