LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A Mokka „új ruhája”
Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül. Az Opel Mokka nem csupán „új ruhát” kapott – színeiben már a gyári Opeleket idézi –, hanem jelentõs technikai változtatásokat is végrehajtottak rajta. 

A legszembeötlõbb, hogy 25 centivel rövidebb lett, ami valamelyest megváltoztatta a versenygép karakterét. Az átalakításkor a fõ szempont nyilván nem a szépség, hanem a praktikum volt – hogy az autó eleje és hátulja ne akadjon fenn a homokdûnéken. 

„Évrõl évre próbálunk minél ütõképesebb autót építeni – erõsítette meg a nyilvánvalót Szalay Balázs, aki 12 alkalommal állt rajthoz Dakar-ralin. – A rövidítésre azért volt szükség, mert a dûnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hûtõ helyzete, és mindettõl teljesen függetlenül új kormánymûvet kapott a Mokka, amitõl azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymû miatt buktunk órákat.”



A fehér, a sárga, az ezüst, a szürke és a piros dominál a versenyautó dizájnjában – szóval a külsejét újra meg kell majd szokni. 

„Azért volt nagyon fontos számunkra a dizájn-váltás, mert szerettünk volna a lehetõ legközelebb kerülni az Opel-gyárhoz, amellyel egyre szorosabb a kapcsolatunk. A gyári színeket viselve azt reméljük, jobban a sajátjuknak érzik majd a projektet, hiszen a nagy áttörést számunkra az hozhatná meg, ha az Opel gyári csapatának tekintene bennünket. S hogy mit jelentenek nekem a színek? Alapvetõen korszakokat. Az elsõ, a nagyon színes a szárnypróbálgatások idõszaka volt. Aztán jött a zöld korszak, amely során kezdett profivá válni a csapat, majd következett a piros-sárga, az ezüst-sárga és a mostani, amiket magamban a versenyzõs éveknek nevezek, hiszen elkezdtünk a jók közé tartozni. S hogy mit jelképez majd ez az új festés? Remélem a gyári évek kezdetét” – mosolygott Szalay Balázs. 

S ugyanígy mosolygott navigátora, Bunkoczi László is, aki az elsõk között láthatta a Mokka új festését. 
„Nagyon tetszik az új dizájn, jól állnak az autónak az Opel Sport pasztell-színei, olyan elegáns lett tõlük. Szép, visszafogott, nagyon tetszik – mondta Bunkoczi, aki afféle „idegenvezetést” tartott a csapat mûhelyében, hiszen Andy Dunstannek, az Opel kereskedelmi igazgatójának mutatta be a frissen matricázott Mokkát. – Andy Dunstan már a zöld-korszakunk, vagyis a fronterás idõszak óta figyelemmel kíséri a pályafutásunkat – mondta is, hogy jó választás volt, mert senkinek sem volt olyan színû autója a mezõnyben… –, s az új külsejû Mokka is elnyerte a tetszését.”



A keddi sajtótájékoztatón az autó leleplezésében segédkeztek a Tankcsapda zenekar tagjai – ami közös bennük és a csapatban, hogy mindketten az év végén készülnek a nagy dobásra. Az Opel Dakar Team december 29-én rajtol az Africa Race-en, a Tankcsapda december 28-án tartja évzáró nagy koncertjét a Debreceni Fõnix-csarnokban. 

„Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében – mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere. – Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtõernyõzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is gyõzik õket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis idõt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”  

Ami egyébként a technikai paramétereket illeti, a hosszát leszámítva a Mokka ugyanazokat a jegyeket viseli magán, mint eddig: 6200 köbcentis, 380 lóerõs motor dorombol benne, és 7.4 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre. 



Az Opel Mokka


GM gyári versenymotor
 Típus:  LS3
 Hengerûrtartalom:  6200 cm3, V8-as
 Teljesítmény:  380 lóerõ (szûkítõvel)
 Nyomaték:  660 Nm (szûkítõvel)
 Vezérlés:  Motec M800
 Befecskendezõk:  Bosch
 Speciális szûkítõ:  36.0 mm
 Végsebesség:  180 km/óra
 Gyorsulás:  7.4 másodperc alatt 0-100 km/órára

Az autó mérete
 Súlya: 2150 kg (pótkerekekkel és 50 liter üzemanyaggal)
 Szélessége:  2000 mm
 Magassága: 1770 mm
 Hosszúsága:  4150 mm
 Futómû:  elõl-hátul független felfüggesztés, kerekenként 2 db 4.42, lengéscsillapító, Einbach spirálrugók
 Rugóút:  elöl 250 mm, hátul 250 mm
 Váltó:  X-track szekvenciális, hatsebességes (speciálisan az Opel Antara RR-be gyártva)
 Kuplung:  Tilton 3 tárcsás, 7 1/4 inch átmérõjû
 Osztómû:   X-track egybeépítve a sebességváltóval
 Benzintank:  ATL 550 literes biztonsági gumitank (1 literes napi tankkal)
 Differenciál
 elõl-hátul:   X-Track 247 (elõl-hátul)
 Gumi:  Toyo Race Tyre, átmérõ: 805 mm
 Felni:  Evo Corse 16 colos
 Felépítmény:  Karbon – kevlár összesen 62 kg

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Dakar_desert
Dakar: újítások pro és kontra
Tilos lesz a telefon és a GPS az autókban, minden háromszáz kilométernél hosszabb mért szakaszon kötelezően beiktatnak 15 perc pihenőt, és előkészített, színes itinert kap minden résztvevő.   Javában zajlanak az előkészületek a 2020-as Dakar ralira, amelyen jó néhány újítás várja a versenyzőket, ha nem lenne elég, hogy vadonatúj helyszínen, Szaúd-Arábiában rendezik meg a viadalt, […]
Olvasd tovább
2019-06-14
Szalay Balázs - Nagy futam
Szalay: Nagy futam, nagy élmény!
Immár hetedik alkalommal tartották meg a Nagy Futamot, amelyre ezúttal is több tízezer ember volt kíváncsi Budapest gyönyörű, történelmi belvárosában. Hosszú, tömött sorokban álltak a szurkolók az Andrássy út két oldalán, valamint az Erzsébet téren, és aki csak villanásnyi képeket látott a hátsó sorokból, az is megérezte az utcai parádé hangulatát – méghozzá az elképesztő […]
Olvasd tovább
2019-05-01
Szalay Balázs átadta a kormányt
A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja
Szalay Balázs nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi kis falunk című sorozat susogós tréningruhát viselő futballtrénere, Gyuri – vagyis Lengyel Tamás – kedvéért.   Miután az RTL Klub elképesztően népszerű sorozatának múlt szombati epizódjában Gyuri épp a Dakart […]
Olvasd tovább
2019-04-27