LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A végére is maradt csattanó

Az utolsó napot többen nem így tervezték a Selyemút-ralin.  Például a rendezõk, akik beiktattak egy vízátfolyásokkal teletûzdelt, látványosnak ígérkezõ szelektív szakaszt szombatra, ám törölniük kellett, mert a közeli folyó úgy megáradt, hogy bajos lett volna rajta átkelni.

S nem így tervezték a záró napot a kamazosok sem: pénteken késõ este ugyanis kiderült, hogy az addig vezetõ Firdausz Kabirov nem ünnepelheti meg a tervezett elõtt egy nappal a gyõzelmét. Ugyanis az összekötõ szakaszon elkövetett gyorshajtás miatt 1000 euróra és egy órára büntette a felügyelõ testület.

Ez pedig azt jelenti, hogy az összetettben nem a hét versenygéppel és hatalmas háttérrel felvonuló Kamaz-csapat nyert a hazai versenyén, hanem a cseh Ales Loprais által fémjelzett Tatra-alakulat – alig több, mint 16 perccel. Nyilván a cseheknél hatalmas volt az öröm, erre azért õk sem számítottak – de a hosszú távú sivatagi versenyek nagy igazsága, hogy mindenkivel történhet balszerencse. Hát ez most az volt Kabirovnak. Egyrészt kár, hogy nem a pályán dõlt el a gyõzelem sorsa.
Másrészt viszont, biztonsági szempontból fontos a szabályok betartása, s nem véletlenül szabtak ki a gyorshajtásra ilyen nagy büntetést – ugyanis az utak mentén, a falvakban rengeteg ember várta integetve a mezõnyt.
Ami a magyar versenyzõket illeti, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás trió pozíciója nem változott: a magyar Scania-csapat a 16. helyen ért célba, s ezt sikerként élte meg.

Élhette is, hiszen a világ kamionos mezõnyének színe-java felvonult ezen a versenyen, s a pályák nehézsége a Dakar-szakaszokéval vetekedett.
„Nagyon jó kis verseny volt, jó szervezéssel, remek pályákkal – jövõre is visszajövünk! Sok mindenkinek segítettünk, talán ha nem tesszük, akkor kerülhettünk volna eggyel vagy kettõvel elõrébb, de nekünk ez nem stílusunk – mondta Kovács Miklós a célban.
Majd’ mindenki osztotta a véleményét, többek között a csütörtökön motorgondok miatt kiesõ Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs is, amelynek szintén nagyon tetszett a Selyemút-rali a pályák és a hangulat tekintetében egyaránt.
Az autósoknál amúgy lengyel gyõzelem született: a gyári BMW-vel száguldó lengyel Krzysztof Holowczyc gyõzelme már azután megjósolható volt, hogy a verseny legnagyobb sztárja, a Minivel száguldó Stéphane Peterhansel rögtön az elsõ napon technikai gonddal találta szembe magát. Méghozzá olyannal, ami majd’ két órájába került. Ezek után az is csoda, hogy a 68. helyrõl fel tudott zárkózni a másodikra. Igaz, nem véletlenül becézik Mr. Dakarnak – csodákra képes a dûnék között.
Szombaton már nem volt szükség arra, hogy ezt újra bizonyítsa: a fent említett okok miatt csak egy összekötõ szakasz várt a mezõnyre, no és délután az ünnepélyes célceremónia Szocsiban, a 2014-es téli ötkarikás játékok olimpiai falujának közelében.

SELYEMÚT-RALI
A végeredmény. Autósok: 1. Krzysztof Holowczyc, Jean-Marc Fortin (lengyel, belga, BMW X3) 29:11:27, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mini All4Racing) 1:59:28 óra hátrány, 3. Zseludov, Rudnickij (orosz, fehérorosz, Nissan Frontier) 3:24:33 ó h. Kamionosok: 1. Ales Loprais, Milan Holan, Vojtech Stajf (cseh, Tatra) 31:39:56, 2. Kabirov, Mokejev, Tanin (orosz, Kamaz) 16:41 p h., 3. Karginov, Mizukajev, Devjatkin (orosz, Kamaz) 38:36 p h., …16. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás (magyar, Scania) 8:04:10 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06