Elvégezték az utolsó simításokat, az elmúlt hat évhez hasonlóan véglegesítették a nevezési listát, és St. Cyprienben minden készen áll a 7. Africa Eco Race adminisztratív és technikai ellenõrzésére, amelyet december 28-án tartanak meg.
Célegyenesébe érkezett tehát a Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelõ klasszikus afrikai verseny, amelyre az idén többen neveztek, mint valaha, s a mauritániai extra szakasznak köszönhetõen valószínûleg minden idõk legnehezebb megméretésére számíthatnak az indulók.
A rendezõk számára az idén is a biztonság volt a legfontosabb, ettõl függetlenül azért kijelöltek új szakaszokat Marokkóban, és hát a plusz egy mauritániai szelektív is nehezíti a küzdelmet a nevezõk számára. Fõleg, hogy az utóbbi hónapok árvizei még az egyébként ismerõs helyszíneket is teljesen megváltoztatták. Ez jó hír az újoncoknak, hiszen így majdnem azonos esélyekkel állhatnak rajthoz.
Az Africa Eco Race 12 szakaszát teljesítve 5800 kilométert tesz meg a mezõny, amelybõl 3500 kilométer a szelektívek hossza.
REKORDSZÁMÚ NEVEZÕ
Évrõl évre új versenyzõk csatlakoznak a versenyhez – a 2015-ben a motoros és a kamionos mezõnyben történt látványos létszámemelkedés.
Tíz kamion vág majd neki az emberpróbáló távnak, és ami nagyon jó hír a drukkereknek, hogy a világverõ Kamazok visszatérnek Afrikába. Az orosz armada Anton Sibalovot és Szergej Kuprianovot indítja a viadalon, méghozzá egy hibrid kamionnal, ami minden kétséget kizáróan a jövõ egyik nagy szenzációja lesz.
Nem hiányozhat a rajttól a cseh Tomas Tomecek (aki Tatra kamionjával már négy alkalommal gyõzedelmeskedett a viadalon), vagy a portugál Elisabete Jacinto, aki évrõl évre borsot tör a férfiak orra alá.
És persze harcol majd a dobogós helyek valamelyikéért Kovács Miklós erõtõl duzzadó Scaniája is – a magyar drukkereknek ez az egyik legfontosabb hír –, a jó kedélyû magyar versenyzõ már nyert is ezen a viadalon, s tavaly másodikként ért célba. Hozzá csatlakozik egyébként még egy magyar egység – az Opel Dakar Team képviseletében Vörös Ferenc irányítja a csapat MAN típusú versenykamionját.
KÉT KERÉKEN
A motorosok mezõnye körülbelül harminc tagú lesz – 13 nemzetbõl érkeznek pilóták, és 2 hölgy is lesz a mezõnyben, ami több, mint érdekes. A norvég Pal Anders Ullevalseter a legnagyobb név, aki az utóbbi 20 évben folyamatosan a világ élmezõnyében vitézkedett, és tapasztalatait felhasználva Afrikában megszerezheti pályafutása legnagyobb gyõzelmét.
A vikingnek kemény harcot kell majd vívnia az osztrák Robert Theuretzbacherrel, aki a legutóbbi Africa Race-en lélegzetelállítóan gyors volt. Minden esélye megvolt arra, hogy a dobogón végezzen, ám végül egy technikai hiba megakadályozta ebben.
És akkor a hölgyekrõl: ketten lesznek, a brit Patsy Quick és a nõi világbajnokság második helyezettje, a rettenetesen gyors Anasztaszija Nifontova. A brit versenyzõ bõvelkedik sivatagi tapasztalatokban, az orosz azonban most elõször megy Afrikába, viszont nagyon elszánt, hogy elérje a Rózsaszín tó partján felállított céldobogót.
SÛRÛ AUTÓS MEZÕNY
Nagyon szerencsés az, aki az autós kategóriában eltalálja a jövõ évi gyõztest, ugyanis a mezõny rendkívül sûrû.
Jó hír a magyar drukkereknek, hogy a szervezõk is a nagy esélyesek között emlegetik a magyar Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) kettõst, amely tavaly is a dobogós helyekért, sõt, valójában az elsõ helyért vívott hatalmas harcot a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesserrel , ám féltáv után a motorja felmondta a szolgálatot.
S hogy kikkel kell megküzdeniük a magyaroknak?
Jacky Loomans már tavaly is nagy ellenfélnek bizonyult a Toyotával, de az elõzetes nevezési alapján ott lesz a mezõnyben a régi nagy ellenfél, a cseh Miroslav Zapletal, s nem egyedül jön Hummerjével, hanem elhozza Jurij Sazonovot és Andrej Cserednyikovot – a magyar páros számára õk sem ismeretlenek, a nemzetközi versenyeken jó néhányszor összecsaptak egymással.
Noha a marokkói szakaszok a négykerékhajtású jármûveknek kedveznek majd, nem szabad elfeledkeznünk a mauritániai, dûnés szakaszokról, amelyeken Jean Antoine Sabatier rettenetesen gyors volt legutóbb, s aligha lesz másként ez az elõttünk álló versenyen. S rajta kívül is rajthoz áll még jó néhány Buggy, szóval velük is számolni kell.
Az Africa Race az elõzõ évekhez hasonlóan szerepel a nemzetközi tévétársaságok programján – az Eurosport 2015-ben is közvetíti az eseményeket.
S további nemzetközi elismerés, hogy összesen 29 ország versenyzõi állnak majd rajthoz a viadalon.