Amerikai harci jármûvel száguldott Vastag Csaba
Különleges élményben volt részük azoknak, akik kilátogattak a tereprali országos bajnokság második futamára, Himod környékére.
Terepjárókat vártak, ehelyett, pontosabban emellett elõfutóként egy valódi különlegességet kaptak. Az Opel Dakar Team különleges amerikai „harci jármûvet” vetett be, amelyet a csapat a Bruce Willis féle szupermozihoz épített. A MRAP már önmagában is magára vonja az ember figyelmét, s ehhez jött még, hogy Vastag Csaba diktálta az itinert a Dakart is megjárt Vörös Ferencnek.
Az énekes „gyorstalpalót” végzett navigálásból, utóbb pedig jelesre vizsgázott, és bónuszként még vezette is a félelmetes külsejû MRAP-et.
„Hatalmas élmény volt, élveztem minden pillanatát, azt meg végképp, amikor én vezethettem a harci jármûvet. Igaz, utána megnéztük a mezõnyt, és be kell vallanom, a hivatásosok azért sokkal nagyobb tempót diktáltak, mint mi” – mosolygott Vastag Csaba, aki bevallotta, bármikor szívesen kipróbálná Szalay Balázs Opel Mokkáját is.