Kaotikus napon van túl az Opel Dakar Team kettõse, Szalay Balázs és Bunkoczi László – a Dakar-rali szombati szakaszát ugyanis elõször lerövidítették (a hatalmas esõzések és áradások miatt csak a napi második szelektívet teljesítette – volna – a mezõny), majd még azt a rövidet is félbeszakították az idõjárási anomáliák (a rendezõk megfogalmazása szerint: idõjárási armageddon) miatt.
A szakaszt teljes egészében teljesítette kilenc autó, a CP2-n pedig majdnem mindenki áthaladt, de arról csak magyar idõ szerint éjfél után döntött a felügyelõ testület, miként értékeli a mezõny teljesítményét.
A döntés értelmében azok az autók, amelyek nem értek célba mielõtt a szakaszt félbeszakították, megkapják annak az autónak az idejét, amelyik legutoljára áthaladt a célvonalon, vagyis esetünkben Erik Wevers idejét, aki 32 perc 27 másodperccel a szakaszt megnyerõ Guerlain Chicherit mögött ért célba.
Ez azt jelenti, hogy az összetettben Stéphane Peterhansel nagy elõnyhöz jutott.
A magyarok helyzetén túl sokat nem változtatott ez az eredmény: Szalay Balázsék alighanem továbbra is a 29. helyen állnak, de hivatalos eredmény alighanem csak vasárnap lesz.
„Nagyon jól haladtunk, jó néhány autót megelõztünk, mert mi találtunk egy utat, amin lehetett haladni, miközben az elõttünk indulók közül jó néhányan elakadtak. Már valami remek részeredményben reménykedtünk, amikor leszállt egy helikopter és a benne ülõ rendezõ közölte velünk, hogy félbeszakították a szakaszt az esõ és az áradások miatt. Tényleg esett és tényleg áradtak a patakok, mi mégis nagyon sajnáltuk, hogy nem fejezhettük be a szakaszt. De természetesen el kellett fogadnunk a döntést” – mondta Bunkoczi László, miközben a páros az összekötõ szakaszon haladt a tábor felé.
A kamionosok az eredeti tervek szerint csupán a szombati elsõ szakaszt teljsesítették volna, ám mivel azt törölték a programból, a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió közúton teljesítette a Salta és San Miguel de Tucumán közötti szakaszt.
A mezõnyre vasárnap a jól megérdemelt pihenõnap vár.