LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az ezüst a tét

Az ötödik helyet szerezte meg az idényzáró országos bajnoki viadal elsõ napján a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, amelynek ez az utolsó felkészülési versenye a Dakar-rali elõtt.

A páros egyrészt azért rajtolt ezen a futamon, mert nem akart kiesni a ritmusból, másrészt azért, mert itt dõlhet el, hogy második, vagy harmadik helyen végez az év végi összesítésben. Az ezüstcsatában a legfõbb ellenfele a szintén dakaros Liszi László, akit (ha figyelembe vesszük a mínuszolást) négy ponttal megelõz Szalay.
Ám ez pillanatnyilag nem elég, hiszen Liszi a harmadik helyen áll, míg Szalayék az ötödikek.

A zöld Opel Fronterával közlekedõ páros egy eltévedés miatt az elsõ szelektív szakaszon másfél perces hátrányba került, amit megpróbált ledolgozni, és sikerült is volna, ha a harmadik szakaszon nem csúszik szét két kábel, és nem megy el a töltés az autóban. De megtörtént, és az lett a vége, hogy akadozott a vezérlés, lemerült az akkumulátor, úgyhogy volt kaland bõven.

„A Fronterában a viadal elõtt a fiúk átalakították a kormány hûtését, aminek eredményeképpen az autó sokkal könnyebben irányítható, szinte kezes báránnyá változott – mondta Szalay. – Számunkra az év végi ezüst a tét, Liszi Lacival kell megküzdenünk érte.”

Az ob 8. futama
Abszolút sorrend az 1. nap után:
1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo)
2. Kéry, Szegedi (Premier Motorsport Club, Land Rover Discovery)
3. Liszi, Tóth D. (4×4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero)
4. Murczin, Andó (3D Racing, Mitsubishi Revo)
5. Szalay, Bunkoczi (4×4 Off Road Club, Opel Frontera)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06