LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az Opel Dakar Team évértékelése

2010-ben kezdte meg Szalay Balázs a 15. versenyévadát és a jubileumi év egyben új lendületet is adott a csapatnak. Év elején új csapatfõnököt választottak és Németh Ottó megjelenése felfrissítette a teammarketinget. Teljesen új image-t kapott a csapat: új név, új színek, új megjelenések. Megújultak az autók, a kamionok, a sátrak, a ruhák, valamint új versenyzõtársak is bekerültek a csapatba. Az Opel Dakar Team új erõre kapott.

„Év elején sikerült eljutnunk Oroszországba, ahol Szentpétervártól északra megrendezték a Northern Forest – Baja Russia versenyt.” – kezdi értékelését Szalay Balázs – „Ott, úgy érzem, megtanultam vezetni. Olyan vezetési élményben volt részem, amilyenben eddig még soha. A jégen való vezetés olyan tudást ad, amit a versenyeken gõzelemre lehet váltani. Ezt éreztem a szentpétervári futam utáni versenyeken. Ezt követte az Italian Baja, ahol sikerült újból a negyedik helyezést megszerezni, ugyanúgy, mint 2009-ben. Áprilisban pedig megkezdõdött a magyar bajnokság, ahol Lacival folyamatosan jó eredményeket értünk el, az utolsó futamig minden versenyen sikerült a dobogóra állnunk. Négy versenyt megnyertünk, ami mellett egy második , egy harmadik és egy negyedik helyet sikerült szereznünk. Minden versenyen százszázalékosan mûködött az autó, illetve a szervizcsapatunk is végig kiváló teljesítményt nyújtott. Az utóbbi két évben céloztuk meg Lacival a magyar bajnokságot, amikor komolyan vettük és minden versenyen elindultunk. Tavaly másfél pont választott el attól, hogy megnyerjük, idén pedig nagy örömünkre végre sikerült.”

Szalay a 2011-es versenyévadot is úgy tervezi, hogy minden magyar bajnoki futamon elindul. Az elmúlt években a csapat a fejlesztésekben is élen járt, hiszen az elsõ Opel Antara RR mellett építettek még másik hármat, valamint még egy autót, az Apáthy Zoltán-Morvai Zoltán kettõs Pickupját szervizeli a csapat. Így a magyar bajnokságban majdnem minden versenyen négy, de legtöbbször öt autóval álltak rajthoz. Az év folyamán több ismert versenyzõ megfordult a csapatnál, min pl. a többszörös magyar ralibajnok Benik Balázs, illetve a gyorsasági motos világbajnok Talmácsi Gábor. Benik Balázs az elsõ, mohácsi versenyén egybõl szakaszgyõzelmet is aratott, Talma pedig élete elsõ tereprali versenyét kapuváron sikerrel teljesítette. Külön színt hozott a csapatnak, amikor a versenyzõk között üdvözölhették a TV2 hírbemondóját, Várkonyi Andreát, aki négy bajnoki futamon is indult csapattal. Andi elõször kollégájával, Azurák Csabával, majd késõbb a dakaros versenyzõvel, egyben a tereprali szakág vezetõjével, Liszi lászlóval, végül Laklóth Aladár színmûvésszel állt rajhoz a versenyeken.

Külön említést érdemel Rónai Péter, aki életében elõször 2009-ben ült versenyautóban és a második évben már az abszolút értékelésben a harmadik helyen fejezett be egy versenyt Galambos Tamás navigálásával. A csapatban sok jókedvet hozott Csejtei Tamás szereplése is, aki Csökõ Zolival vágott neki a Hungarian Bajanak, ahol õ is sikeresen, nagyon jó idõket elérve teljesítette a távot. A gyulai versenyen mutatkozott be Vörös Ferenc Piskolty Tiborral az oldalán, akik nagyon biztató eredményekkel kezdtek, de az eredményességet meghagyták a 2011-es évre. Az utolsó magyar OB futamon pedig Darázsi Zsolt, a csapat versenykamionjának pilótája teljesítette sikeresen Tóth Dénessel a Raid of the Champions nevû bajnoki futamot.

Reméljük, hogy az Opel Dakar Team a 2011-es bajnoki szezont ugyanilyen nagy csapattal és aktivitással sikerül végig versenyezniük, mint ahogy az idei versenyévadban szerepeltek.

Benik Balázs

A csapat szenzációs volt a kiszolgálásban és egyéb dolgokban, ami a versenyen való megjelenéssel együtt jár. Sajnos nagyon szerencsétlen voltam a sportágban, mert eredményeket nem tudtam produkálni, hiszen rengeteg technikai és egyéb gondunk volt, amitõl nem tudtuk a versenyeket befejezni. Ettõl függetlenül nagyon jól éreztem magam velük és köszönöm nekik, hogy ezt a lehetõséget megadták nekem, hogy velük versenyezhettem.
Várkonyi Andrea – Nekem ez az év gyakorlatilag egy új sportágat hozott az életembe, amit iszonyúan megszerettem, talán sokkal jobban, mint eddig bármely más sportot. Ráadásul egy nagyon jó csapatba kerültem, úgy érzem, hogy jó barátokat és kedves ismerõsöket szereztem. Büszke vagyok arra, hogy négy versenybõl három alkalommal pontszerzõ helyen végeztem, de ha a jövõben tudok még versenyezni, mindenképp szeretnék technikában javulni, a célom ez lenne.

Morvai Zoltán

Nagyon jól éreztük magunkat a csapatnál, remélem a társaim nevében is nyilatkozhatok. Viszont a csapat nem volt számomra ismeretlen, hiszen 2007-ben már együtt mentünk a Dakarra, így a szerelõket is ismertem már. Azt mindenképp elmondhatjuk, hogy többet kaptunk, mint vártunk, hiszen a csapatvezetés és felkészítés mellett megkaptuk mindazokat az elõnyöket is, amik a legnagyobb csapatnak járnak. A folytatást tervezzük, viszlát 2011-ben!
Talmácsi Gábor – Gratulálok Szalay Balázsnak, Bunkoczi Lacinak és Németh Ottó csapatfõnöknek az elsõ magyar tereprali bajnoki címük megszerzéséhez. Tudom, hogy a versenyzõi képességeken kivül rengeteg erõfeszítés, igazi csapatmunka és némi szerencse is kell ahhoz, hogy valaki a dobogó legfelsõ fokára állhasson, a fiúknak ebben az évben ez összejött. Külön örülök, hogy pilótaként idén nekem is lehetõségem adódott igazi versenykörülmények között kipróbálni az Opel Dakar Team egyik versenyautóját, életreszóló élménnyel lettem gazdagabb. További sok sikert, jó téli felkészülést és egy jövõ évi címvédést kívánok a bajnokoknak!

Csejtei Tamás

Szívbõl gratulálok a megérdemelt gyõzelemhez Balázsnak és az egész csapatnak, szépen taktikáztak a végén, mint a nagyok. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a csapatnak, ha csak egy verseny erejéig is. Beleszerettem ebbe a sportba és várom a meghívást, hogy mikor jöhetek legközelebb is.
 

Rónai Péter

Köszönettel tartozunk a csapatnak, hogy befogadtak minket, és úgy érzem, hogy oda-vissza kölcsönös az elégedettség. Mindig jó hangulat volt a versenyeken és fontos nekünk, hogy a légkör is jó legyen, hogy hól érezzük magunkat. Mint minden kapcsolatban, itt is voltak nehézségek és bizonytalanságok, de azokat mindig sikerült megoldanunk. Most már elmondható, hogy csapattagnak érezzük magunkat.

Németh Ottó

Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László páros a magyar bajnokságot fölényesen megnyerve, pályafutásuk során elõször lett a bajnoki cím birtokosa. Õszinte elismerésemet és köszönetemet szeretném kifejezni egyúttal az Opel Dakar Team állandó és vendégversenyzõinek, szerelõiknek és minden csapattagnak az idei évben nyújtott fantasztikus teljesítményünkért. Az év során ki-ki a szakmai tudása legjavát állította a csapat érdekeinek szolgálatába, hatalmas küzdõszellemmel és professzionális csapatmunkában dolgoztunk együtt.

Elégedettséggel tölt el, hogy az év elején az idei évre megfogalmazott stratégiai célokat megvalósítottuk, megítélésem szerint 15 éves versenyzésünket ünneplõ jubileumi évünk a lehetõ legjobban sikerült. Örülök, hogy ennek részese lehettem.

Vörös Ferenc

Minden szuper és jó volt, de versenyzõként csak egyszer indultam a csapat színeiben. Évek óta dolgozunk együtt, a Dakaron is többször részt vettem már szerelõként Balázsék mellet. Végre kipróbáltuk magunkat versenyzõként is Piskolty Tibi barátommal, de jövõre komolyabbra vesszük a figurát és két autóval szeretnénk indulni, mert Tibivel egymás ellen akarunk versenyezni.

Darázsi Zsolt

Régóta dolgozom már Balázsnál szerelõként és a Dakaron 2004 óta vezetem a T4 versenykamiont. Versenyautóval azonban még nem volt alkalmam megmérettetni magam, így régi álmom vált valóra, amikor Balázs megkért, szálljak be az évad utolsó küzdelmébe. Nagyon élveztem a versenyt és bármikor igent mondanék egy újabb felkérésre.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06