Ha ez volt a bemelegítés, mi jöhet még?!A Selyemút-rali elsõ igazi versenynapján a rendezõk nem kímélték a terepralisokat: rögtön beküldték õket a sûrûjébe. Két szakasz, két különbözõ típusú pálya (az elsõ földes, poros utakon zajlott, néhány vízátfolyással tarkítva, a másik meg homokos pályán, apró dûnékkel megbolondítva…), és persze hõség. A szabadban 36 Celsius-fok, az autóban 45-50, ami sok mindennek mondható, speciel viccesnek egyáltalán nem.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs azonban megvívott már néhány nagy csatát sivatagi körülmények között, úgyhogy a meleg volt az, ami a legkevésbé zavarta az Opel Mokkával autózó kettõst a Tambovból Volgográdba vezetõ úton.„Az elsõ szakaszon még majdnem minden rendben volt, de azután eltévedtünk, és veszítettünk néhány percet” – kezdte Szalay.
„Az történt, hogy jó néhány kilométert tettünk meg az elõttünk rajtoló porában, és elnéztem az egyik jelet. Körülbelül nyolcvan méterrel korábban fordultunk jobbra, mint kellett volna. Az itiner már-már ralis, nagyon gyorsan követik egymást a jelek, és ilyen tempónál egy-egy hiba becsúszik. Nagyon sajnálom, annak viszont örülök, hogy emiatt végül nem veszítettünk sokat. Megláttuk ugyanis, hogy a többiek mellettünk porolnak, és sikerült csatlakozni hozzájuk” – vette át a szót Bunkoczi.
Az Opel Dakar Team párosa hetedikként ért célba az elsõ szakaszon, s nagy reményekkel várta a homokos pályát – ami általában fekszik neki.„Puha homok volt, pici kis dûnékkel, néhol eléggé trükkös szakaszokkal. Nem tudom, hogy a melegtõl volt-e, vagy elfelejtettem inni, de megfájdult a fejem, úgyhogy amikor lassú defektet kaptunk és le kellett cserélni a bal elsõ kereket, az extra erõt vett igénybe részemrõl. Alig bírtam kirángatni a helyérõl a lyukas abroncsot, úgyhogy hat percig is eltartott, mire továbbmentünk” – mesélte Szalay, s ha ez még nem lett volna elég, megint elkeveredtek egy kicsit, a végére pedig még az egyik ventilátor is leállt, s miután melegedni kezdett az autó, vissza kellett venni a tempóból.A magyar páros így is a 12. helyen fejezte be a szakaszt – s innen várja a folytatást. A mezõny hétfõn Volgográd körül tesz egy hurkot, amely két mért szakaszt foglal magába. De hogy nem lesz sétagalopp, azt már a nyitónapból ki lehet következtetni.
SELYEMÚT-RALI1. szakasz (össztáv: 744 km, ebbõl szelektív szakasz: 373 km). Autósok:
1. Philippe Gache,Jean-Pierre Garcin (francia, SMG Buggy) 4:11:04, 2. Vasziljev, Jevtyekov (orosz, G-Force Proto)2:49 p h., 3. Schlesser, Zsilcov (francia, orosz, Schlesser Buggy) 9:41 p h., …12. Szalay Balázs,Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 33:02 p h.