LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bemelegítésnek nem rossz!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 22. helyen zárta a Dakar-rali elsõ szakaszát, amely nem volt hosszú (mindössze 56 kilométer, kiegészítve több mint 760 kilométer összekötõ szakasszal…), ám ez nem jelenti azt, hogy nem jelentett kihívást a versenyzõk számára.

Az Opel Antarával száguldó magyar párosunk szerencsére gond nélkül vette az elsõ akadályt, s bár a pilóta reggel ébredés után eredetileg a 20. helyet tûzte ki célul, végül azért a 22-dikkel sem volt elégedetlen, sõt… Fõleg úgy, hogy a nagymenõk nem úszták meg technikai gondok nélkül (Alfie Cox autója gyakorlatilag leégett, Nasser Al Attiyah Hummerjében elment az olajnyomás így Robby Gordon húzta), miközben az Antara tökéletesen viselte a 39 fokos hõséget és a fogós, vendégmarasztaló homokot egyaránt.

“Tulajdonképpen biztonságosan közlekedtünk, ugyanakkor viszont lendületesen is. Nagyon jól éreztem magam az autóban, s bemelegítésnek éppen megfelelt ez a szakasz. Más kérdés, hogy azért elég trükkös volt, mert a széles nyom olykor teljesen beszûkült és a betonplatón olyan letörések voltak, amelyeket ha elnézett az ember, akkor orral beleállhatott a homokba. Mi egyszer lecsúsztunk, de szerencsére nem lett belõle baj, csak vesztettünk néhány másodpercet a visszakapaszkodással” – mondta Szalay, aki a hosszú közúti szakasz ellenére élvezte a napot.

Hogyne élvezte volna, amikor gyakorlatilag végig emberek álltak az út szélén, akik szurkoltak, ünnepelték a versenyzõket. Az egyik benzinkúton öt perces folyamatos taps fogadta az érces hangú autót és a magyar versenyzõket, akik addig osztogatták az autogramokat, ameddig csak az idejükbõl tellett, de aztán nagy bánatukra abba kellett hagyni, hiszen az elsõdleges szempont azért az volt, hogy idõben megérkezzenek a táborba.

“Az autó a dûnéken is tökéletesen viselkedett, bár talán egy kicsit magas volt a guminyomásunk, de szerencsére ez nem jelentett gondot a mély homokban sem. A huszadik hely volt ma a cél, de nem vagyok elégedetlen, mert amit elterveztem, azt sikerült véghez vinni” – mondta  Szalay, akinek véleményéhez Bunkoczi László navigátor csak annyit fûzött hozzá, õszintén szólva nem számított arra, hogy elsõre ilyen komoly homokozóba viszik bele a mezõnyt a Dakar-rali szervezõi. Ennek ugyanis a fele sem volt tréfa. Hát nem is annak szánták.

Ami a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc triót illeti, az Opel Dakar Team kamionosai is sikerrel vették az elsõ akadályt – a szakaszon a 32. helyen értek célba az MAN versenykamionnal. A másik magyar autós páros Sebestyén Sándor és Bognár József a 133. helyen teljesítette a versenytávot.

Az autós mezõnyben egyébként a Minik uralkodtak: Leonyid Novickijt a lengyel Krzysztof Holowczyc és Stéphane Peterhansel követte az elsõ három helyen. A motorosoknál a chilei Francisco López-Contardo volt a leggyorsabb, ám sajnos történ egy sajnálatos haláleset is: a 38 éves argentin Jorge Borero a szakasz 55. kilométerénél bukott és megállt a szíve. Az orvosi segítség öt percen belül érkezett, de már nem tudtak rajta segíteni.

Az Opel Dakar Team tagjai együtt éreznek a versenyzõ családjával és szeretteivel.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott
A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz.  A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen […]
Olvasd tovább
2021-06-22
A sivatag visszavár! Itt a 2022-es Dakar útvonala!
Nem volt elég a homokból és a dűnékből? Nos, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a 44. Dakar rali résztvevőinek ne lehessen ilyen panaszuk.
Olvasd tovább
2021-05-12
Szalay levonta a tanulságokat
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok megakadályozták a célba érkezésben, ő nem adja fel. Szokásához híven levonta a tanulságokat, és mire vége az idei versenynek, már meglesz a jövőre vonatkozó terve is. Sőt, talán már meg […]
Olvasd tovább
2021-01-12