Sokadszorra sem szeretem ezt a napot.Gépátvétel és adminisztratív ellenõrzés, ami az egyik legkomolyabb  erõpróba a Dakaron. Túl kell rajta esni, de megszeretni sosem fogom. Kialudni megint nem sikerült magunkat, nagyon késõn kerültünk ágyba.

A délelõtt intenziv munkával telt, letakarítottuk az autót, ellenõriztük a kötelezõ felszereléseket. Így derült ki az is, hogy nem hoztam tûzálló alsóruházatot. Riasztottuk a gépezetet, Mar del Plataban ismerõseink tûzálló alsóruházatot kerestek egész délelõtt- mindhiába- ráadásul még felesleges is volt… 10 méterre tõlünk volt egy kisáruház tele azokkal a dolgokkal amiket halálra kerestünk…

Nagyjából összeállt minden és idõben el akartunk indulni a gépátvételre. Mi emberek feltétlenül, de a versenyautó nem és nem akart elindulni. Szerencsére megoldóemberünk Zsozsó nekiesett a vezérlésnek, kicserélte amit ki kellett cserélni és életre keltette a paripát. Én meg lábon kihordtam egy infarktust, meg egy agyvérzést. A csapat többi tagja is megérkezett a táborba, egy fémvágóval és néhány pajszerrel kiszabadítottuk a legényeket egy Opel Corsából (a szervizcsapat második fele 2 nappal késõbb érkezett Argentínába – a szerk. megj.). Mind az ötöt.Egészen összementek. Sok jó ember egy ilyen apró helyen is elfér. Szegény Hovanyecz Jani (szerelõ – a szerk. megj.) azt hitte, hogy kandi kamerás hülyítésben van része, amikor megmondtam neki, hogy hajnalban vissza kell vinnie a bérautót Buenos Airesbe, de miután fellocsoltuk már rendesen lélegzett.

Az adminisztratívot este 9-re legyõztük és 11 körül le is feküdtünk. Elõvigyázatosságból igyekeztem elsõnek elaludni és fülhallgatóval a fülemben ez sikerült is. Így csak néhányszor kellett felkelnem lehalkítanom a Balázs horkolását, de egész jól kialudtam magam. Már csak egyet kell aludnunk és indul az igazi verseny.

Mindenkinek Boldog újévet kívánunk elõre is.