LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Coma gyõztes visszatérésre készül

A 2010-es Dakaron  hatórás büntetést kapott és ez megfosztotta õt a gyõzelmi reményeitõl. A spanyol motoros, Marc Coma azonban természetesen nem adta fel, s az idén egész évben azon dolgozott, hogy megtalálja a módját, miként hódíthatná vissza a címét.

Azt mondja, a tavalyi 15. hely semmit sem jelent (ez volt amúgy pályafutása legrosszabb pozíciója a kieséseken kívül), hiszen a büntetéseknek „köszönhette”, Comát mégis arra sarkallja, hogy még inkább akarja a gyõzelmet – ha ezt lehet még fokozni.

Jó néhány dolog azonban megváltozott az elõzõ Dakarhoz képest. A szabályoknak köszönhetõen például az elit összes versenyzõje 450 köbcentis motorral száguld, s ami még fontosabb: a katalán pilóta háttere is megváltozott. Pályafutása elsõ percétõl kezdve Jordi Arcarons-szal dolgozott együtt, mostantól azonban korábbi csapattársa, Giovanni Sala (aki a színfalak mögött még mindig nagyon aktív a KTM-nél) határozza majd meg a spanyol versenystratégiáját. A kilenc szakaszgyõzelemmel büszkélkedõ olasz Sala el volt ragadtatva, hogy Comával dolgozhat.  „Felhívott és megkérdezte, mit csinálok januárban. Nem számítottam efféle megkeresésre, de természetesen azonnal igent mondtam. Sohasem voltam még efféle szerepben egyetlen csapatnál sem, de nagyon motivál a feladat, és minden tõlem telhetõt megteszek, hogy jól dolgozzunk együtt” – fogadkozott Sala.

A kétszeres Dakar-bajnok az újítások mellett a tradíciókra is ad: aláírt egy hároméves szerzõdést Juan Pedreróval, aki 2009-ben a 49. helyen végzett az elsõ Dakarján, az idén januárban pedig már tizedikként végzett. Õ biztosítja majd a „gyors-szervizt” Coma számára. Ez azt jelenti, hogy követi a bajnokot, s ha szükség van rá, segítõ kezet nyújt neki.  „Az elsõ két Dakarom tapasztalatai alapján azt mondom, hogy erõs hátteret biztosíthatok Marc számára, nyugodtan megbízhat bennem” – mondta Pedrero, miközben Coma a fentiek ismeretében így foglalta össze az esélyeit: „Minden döntést annak érdekében hoztunk meg, hogy a gyõzelemért küzdhessünk…” A harmadikért. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött a regisztráció az AR26-ra!
A regisztrációs platform a 17. Africa Eco Race-re megnyílt.   Egy új korszak kezdődik! ✔️ Új, optimalizált időpont: 2026. január 24. – február 7.✔️ Megújult formátum – jobb ritmus, ugyanaz az intenzitás✔️ Egyszerűsített, rugalmasabb logisztika✔️ Kedvezőbb, optimalizált árstruktúra✔️ Teljesen új útvonal – új szakaszok Afrika szívében A valódi rally-raid szellemiségéhez hűen az igazi kaland esszenciáját […]
Olvasd tovább
2025-05-09
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14