LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dakar blog – Szalay Balázs a második napról

Elnézve a televíziós képeket, nagyon nehéz napja volt ma a gyári csapatoknak, és az amatõrök egy kis elõnyt élvezhettek ma az abroncsválasztás miatt. Mivel a gyári csapatok kizárólag egy kizárólag homokra kifejlesztett abronccsal mennek és nagyon fontos tudni, hogy csak egy tipusú gumit használhatnak a rajttól a célig, mellyel a sárban õk hátrányban vannak.
Ez látszott is a mai szakaszon, hiszen a rajt után 3 km-rel a tegnapi gyõztes Roma, illetve az argnetín Terranova, valamint még egy amatõr versenyzõ, Baldwin is egy jobb kanyarban kicsúszott és felborult a sziklák közé. Szerencséjükre mind a hárman ki tudtak jönni az árokból és tudták folytatni a versenyt.

Számomra nem meglepõ, hogy ma Al-Attiyah volt a leggyorsabb, hiszen ez kiváló pálya volt a számára. Õ az a tipusú versenyzõ, aki nagyon jól alkalmazkodik az extrém körülményekhez. Az elsõ hatba öt Volkswagen és egy BMW tudott bekerülni összetettben és úgy gondolom, a Volkswagennél ma örömünnepet ültek.

A motoroknál 2:0-ra vezetnek a 450 köbcentisek, de véleményem szerint ez a verseny ki fog egyenlítõdni a mély homokos részeken. Tulajdonképpen a tegnapi és mai szakaszok nem voltak kimondottan nehezek, a holnapi napon viszont sokkal nehezebb szakaszok várnak a versenyzõkre. A mai nap vesztese mindenképpen Joan Nani Roma az autósoknál, aki 15 percet veszített és ezzel az összetettben nagyon hátrakerült. A motorosoknál viszont Marc Coma a nagy vesztes, aki a tegnapi napon 22 perc büntetést kapott gyorshajtás miatt.
Nagyon kiegyensúlyozottan versenyzik Saghmeister Gábor szerbiai magyar versenyzõ, aki tegnap is és ma is a középmezõny elején motorozott és ezzel összetettben a 72. helyen áll. Ha tudja tartani ezt a kiegyensúlyozott tempót, akkor egész biztos, hogy az elsõ negyvenig fel tudja küzdeni magát.

A magyar licensszel versenyzõ Miroslav Zapletal sincs igazán még lemaradva, hiszen a tegnapi és a mai napon viszonylag kevés idõhátrányt szerzett, ami a következõ napokban könnyen behozható. De ez véleményem szerint egyáltalán nem okoz neki nehézséget.
Viszonylag nagyon jól tartják az iramot a volt gyári Mitsubishi Lancerek, hiszen mind az öt versenyautó bent van az elsõ tizenhét között.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06