LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Egy extrém északi Dakar

2009-ben a Dakar már felfedezte magának Dél-Amerikát és megvetette lábát a csodák kacskaringós földjén mely mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogat. A 2011-es útvonal kijelölése során bebizonyosodott, hogy a felfedezésre váró táj egyszersmind lenyûgözõ és komoly kihívásokkal teli.

A verseny Argentin szakasza öt új tartományon vezet keresztül. A Jujuyt, Saltat és Tucumant érintõ út a bolíviai határ tövében húzódik. Ezen a szakaszon (mely az ország 23 tartományából 17-et szel át) az ország legedzettebb lovasai három év alatt hajtják keresztül marhacsordáikat.  

Chilében a Dakar ismét a határokat feszegeti majd, a versenyzõk az Atacama Sivatag legészakibb csücskéhez, Aricához közel – szinte már Peruban – töltik pihenõnapjukat.

A dél-amerikai Dakar nem csupán egy sportrendezvény, hanem kultúrák találkozása is. A nagy felhajtáson és különbözõ nemzetek versengésén túl az emberi kapcsolatokról is szól. Ezt mi sem példázza jobban, minthogy az esemény során a versenytársak és rendezõ két ország lakosai között szinte azonnal spontán baráti viszony alakul ki.

Nem sokkal a chilei katasztrófa után, mely februárban történt, latin-amerikai barátaink áldozatkészségét és méltóságteljességét látván enyhült megrázkódtatásunk. A sok szenvedés ellenére a chileiek akarata és ereje töretlen, továbbra is várják és számítanak a Dakar segítségére is, hogy felszárítsa könnyeiket. Reméljük, hogy megérdemeljük ezt a megtisztelõ bizalmat.

Etienne Lavigne
Dakar igazgató
 

DAKAR ARGENTINA CHILE 2011 RALLY IDÕTERV

Május 6: Dakar World Tour* – Hollandia

Május 12: Dakar World Tour* – Spanyolország

Május 15: Versenyzõi nevezés kezdete

Május 18: Dakar World Tour* – Kína

Május 20: Dakar World Tour* – Japán

Május 30: Dakar World Tour* – Argentína

Június 2: Dakar World Tour* – Budapest

Június 7: Dakar World Tour* – Chile

Június 10: Dakar World Tour* – Olaszország

+ 9 dátum: Dakar World Tour* Közép Európa (Szerbia, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Bulgária, Horvátország, Szlovénia, Románia, Ukrajna, Lengyelország)

November 25-26: Az európai jármûvek behajózása a csendes-óceáni átkelésre 

December 28 déltõl December 30 délig: Jármûvek átvétele a kikötõben

December 30-31: Adminisztratív és technikai gépátvételek Buenos Airesben

Január 1: Versenyzõi eligazítás és nyitóünnepség

Január 2-15: Verseny Argentínában és Chilében

Január 8: Pihenõnap Aricában (Atacama-sivatag, Chile)

Január 16: Záróünnepség, Buenos Aires

* a Dakar World Tour egy promóciós sorozat, amelynek keretében a Dakar bemutatásra kerül a versenyzõk, partnerek és a média képviselõi részére 17 különbözõ országban.

A 2011-es útvonal: igazi színkavalkád

Két dél-amerikai verseny után a Dakar 2011-ben is folytatja felfedezõ körútját a kontinensen, hiszen még rengeteg vidék vár meghódításra. Argentína és Chile északi része felé haladva az út a szomszédos országok mellett halad és a korábbiaknál változatosabb tájat rejt, igazi színkavalkádot. 

Az ellentétek földjén
Argentína hatalmas mérete megmozgatja mindazok fantáziáját, akik szeretik a nagy nyitott tereket. Buenos Airest elhagyva, az északra vezetõ út egyetlen nap és csaknem 100 kilométer alatt eljuttatja a versenyzõket egy másik vidékre. A növényzet váltakozásával teljesen átalakul a táj. Ugyanakkor mindenkinek érdemes feleleveníteni a száraz és nedves talajon szerzett vezetõi képességeit is. A gyors alkalmazkodás itt kifizetõdõ, és akik szeretik a változatosságot, kifejezetten jól érzik majd itt magukat. A verseny elsõ három argentin napjában a Dakar Jujuy és Salta tartományokban kalandozik, majdnem érintve Bolíviát. Ezek azok a területek, ahol a mesés 40-es út is fut, és teljesen újak a verseny térképén.

Argentína 

Nagyon Észak
Hogy Chilébe érjünk, egy új, mondhatni különleges utat választottunk: az el Paso de Jama-t.
Az Atacama sivatag már az elsõ pillanatban megigézte a Dakar versenyzõit, a táj hosszú vonulatai a dûnék és homok iránt vágyódók paradicsoma. Copiapo és Iquique más ismert állomásai a versenynek. A 2010-es verseny után valószínûleg ide kell, hogy soroljuk majd az Aricát is, mely Chile legészakibb részén található a perui határ közelében. A rally közepénél található sivatagi szakaszok igazi elhivatottságot követelnek a versenyzõktõl, a nehézségek leküzdéséhez igazi technikás megoldások és navigációs ügyeskedések lehetnek célravezetõk. Itt majd meglátjuk, hogyan is boldogulnak a profik.

Egy másik sivatag
Paso San Francisco-nál átkelünk a határon és belépünk Argentína területére. Az Andokban vezetõ út itt könnyedén lejt a Cordillera fennsík felé. A fényképezkedés után ismét, mint rendesen, a sporté a fõszerep és belevetjük magunkat Fiambala fehér dûnéi közé. A táj gyors változása ismét a nap szerves része, hiszen az ismeretlen út kanyonokon és folyómedreken át vezet a sivatagban San Juan felé. 

 

ÚJ SPORT és TECHNIKAI SZABÁLYOK

Motorok: 450cc mindenkinek

A 2010-es verseny során kialakult trend tovább folytatódik. A motorok maximum 450 cc limitált nagysága sok konstruktõrt gyõzött meg arról, hogy nagyobb lehetõségek rejlenek számára a raliversenyek világában. 
 

  • Mint ahogy korábban kihirdetésre került, 2011-tõl az A.S.O. Elit listájában szereplõ motorosok jármûveinek hengerûrtartalma nem haladhatja meg a 450cc-t.
  • A motorok megengedett száma 3.
  • Minden más motoros szabadon választhatja meg jármûvét.
  • A 2012-es Dakaron már minden motoros induló csak 450 cc-s motorral vehet részt.

Autók: jobb egyensúly dízel és benzin motorok között

2010-ben az A.S.O. úgy döntött, hogy megnöveli a levegõbevitelt a benzinégésû motorok esetében 34 mm átmérõre. Az ok egyértelmû: a lehetõ legjobban kiegyensúlyozni a két jelenleg használatban lévõ motortípus (benzin és dízel) közötti különbséget. A 2011-es Dakaron már minden csapat pilótája (profi és amatõr egyaránt) élvezheti ezen szabályozás elõnyeit. 

Valamint azoknak a csapatok, amelyek benzines motorú jármûvekkel indulnak, megadatik a lehetõség a 6 sebességes váltók használatára, míg a dízel motoros profi csapatok továbbra is 5 sebességes váltókkal versenyezhetnek.

Navigáció: útikönyv mindenekelõtt

Az elmúlt években a Dakar Rally team rengeteg változtatást hajtott végre annak érdekében, hogy a versenyzõk ne a GPS-t, hanem inkább az útikönyvet használják a tájékozódáshoz. A kifinomult navigátori készségek azok, amik a rally versenyek igazi esszenciáját adják. Ennek érdekében a 2011-es versenyen GPS pontok (WPM) kerülnek elhelyezésre, melyeket kötelezõ az út során megkeresni. Tavaly, amikor is a versenyzõk a GPS készülékeikre hagyatkoztak, 3 kilométerre közelítették meg a pontokat. 2011-ben a pontok kötelezõ megközelítési távolsága 400 méterre redukálódik. 

 

Környezetbarát és emberbarát

A rally szervezõi és a különféle környezetvédelmi felelõs szervek között zajló egyeztetések és párbeszédek a 2011-es Dakar verseny tervezésének minden elemét és lépését érintik, különös figyelmet fordítva a verseny útvonala mentén fekvõ védett zónákra. Az ökológiai lábnyom egy újfajta számítási módszerrel kerül megállapításra a ’rallyval járó’ GHG káros anyag kibocsátásra vonatkozóan. 

A dél-amerikai Dakar ökológiai lábnyoma

Három évvel az elsõ ökológiai lábnyom kiszámítását követõen – mely a 2007-es adatok alapján történt és 22 000 tonna széntartalmú káros anyag kibocsátását mérte – egy újabb tanulmány készül a Dakar Rally chilei és argentínai környezeti hatásairól. A kivitelezéssel a korábban is felkért tanácsadó cég került megbízásra, melyet a Francia környezetvédelmi és energiaügyi hatóság (ADEME) is jóváhagyott. Az ökológiai lábnyom megállapításához pontosan ugyanazt az eljárási rendszert alkalmazzák majd, mint korábban, mely ezen a kutatási területen a szegszélesebb körben elterjedt.     

Az utazások hosszának (hogy a résztvevõk eljussanak Dél-Amerikába) növekedése, fõleg a légi utazásoké minden bizonnyal jelentõsen emelni fogja az ökológiai lábnyom nagyságát a 2007-es számításokhoz viszonyítva. Éppen ezért a verseny szervezõi már munkálkodnak a káros anyag kibocsátás csökkentésének lehetõségein.

A közös megegyezés útja

A szervezõség felkérésére a chilei a Nemzeti Környezetvédelmi Hatóság (Comisión Nacional del Medio Ambiente, avagy CONMA) elõterjesztette megfigyeléseit a kezdeti pályabejárások és a végleges útvonal kijelölése után. Ezt követõen egy szakértõi bizottság döntött a szervezõk által kijelölt végleges útvonal jóváhagyásáról. A CONAMA szakérõi mellett a bizottságban helyet kaptak a Mûemlékvédelmi Felügyelet (Consejo de Monumentos Nacionales) tagjai is, a régészeti helyszínek védelmének, valamint a CONADI (Corporación Nacional de Desarollo Indigena) tagjai is, az õslakosok helyzetének javítását szolgáló tanács képviseletében.     

Az argentínai Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlõdés Minisztériuma (Secretaria de Medio Ambiente y Desarrollo Sustentable) a Dakarral karöltve mûködik együtt, valamint megkerestünk minden olyan tartomány illetékesét, melyet érint a kijelölt útvonal és kértük minden egyes adminisztratív részleg jóváhagyását a versenyre vonatkozóan. 

Alternatív energia – külön kategória

Tekintettel arra, hogy erõsen elkötelezettek vagyunk a környezetbarát energiahordozókkal kapcsolatban, a Dakar – mint az új technológiák laboratóriuma – egy külön kategóriát szentel azon jármûveknek, melyek alternatív energiákkal mûködnek. 

Az elektromos, hibrid motorok, bio üzemanyagú és más alternatív energiával mûködõ jármûvek szerepelnek az általános felállásban, de az „alternatív energia” kategóriába is besorolásra kerülnek. 

A teljesítmény és egy „zöldebb” megoldás ötvözete a Dakar szervezõinek komoly érdeke.

Szemét gyûjtése

Az érintett zónákban a logisztikailag legpraktikusabb szemétgyûjtési, válogatási és feldolgozási módszer kerül kialakításra. Például egy külön szolgáltatót bíztunk meg, a bivouac-ok körül keletkezett veszélyes hulladékokat kezelje: mint a használt olaj, egyéb más folyadékok (akkumulátorsav, stb.) és piszkos rongyok stb. Ez a terv rengeteg ember együttmûködését igényli és nagyon sok gyûjtõzacskót a szétválogatáshoz és feldolgozáshoz. Argentínában a munkafolyamatokat a minisztérium (secretaria de medio ambiante y desarollo sustentable) “residues peligrosos” részlegének szakemberei felügyelik majd.      

A pihenõhelyeken összegyûlt kommunális hulladékot a helyi hatóságok fogják elszállítani. Feldolgozása pedig az általuk alkalmazott hulladékkezelési módszerrel történik.

A pihenõhelyeken keletkezett hulladékok kezelése mellett további erõforrások alkalmazására lesz szükség a hely utólagos megtisztítására, miután a rally karavánja tovább állt. Az útseprõ autókat, melyek a résztvevõk után haladnak majd a verseny útvonalán, egy négy autóból álló különítmény követi. Az õ feladatuk lesz a hátrahagyott hulladékok (mint például elvesztett karosszéria darabok) összegyûjtése. 
 

A Dakar örök jelszava: szolidaritás

30 évnyi afrikai kalandozás után most Dél-Amerikában a rally közös kezdeményezés keretében nekilátott a vendéglátókkal való kapcsolat szorosabbra fûzéséhez. Az újjáépítési munkálatok, melyek jelenleg Chilében zajlanak arra sarkallta a szervezõket, hogy õk is bekapcsolódjanak a segítségnyújtásba, az Un Techo para mi país- segítségével.

UN TECHO PARA MI PAÍS

Az „Un Techo para mi país” (Hajlék az országomnak) mozgalommal a Dakar a lakóhelyteremtés terén segíti Dél-Amerikát az elsõ itt szervezett rally óta. Ez a jótékonysági mozgalom a szükséglakások építését támogatja a rászoruló családok részére. A mozgalom azonnal reagált a február 27-i chilei földrengés okozta pusztításokra, amikor is 500.000 otthon lett a katasztrófa áldozata, és ezért nagy szükség van minden segítségre. A földrengés utáni napokban olyan terv került elkészítésre, mely magában foglalta 20.000 otthon felépítését is. A helyi állapotok felmérése után meghatározásra kerültek a legjobban sújtott területek és az Un Techo para mi país azon dolgozott, hogy megoldást találjon a rászorulóknak. 6.000 önkéntes segítségével március 29-ig 2.675 készült el, a vállalkozás határideje pedig május végére lett kitûzve.       

Egy „szolidaritás Chilével” rally

A földrengést és árhullámot követõ napon az A.S.O. egy 100.000 eurós felajánlással támogatta a károsultakat. A Dakar szervezõi úgy döntöttek, hogy még ennél többet szeretnének tenni az ügyben és a kezdeményezésbe bevonják a versenyzõket is. A versenyre benevezett motorok és quadok nevezési díjából 50 további eurót, az autókéból 100 eurót és a kamionokéból 150 eurót ajánlanak fel. Az összegyûjtött pénzösszeget az Un Techo para mi país jótékonysági szervezetnek adják át, az évi 112.000 USD támogatással együtt, melyet a Dakar már erre a célra kijelölt. 

Afrika örök

Az afrikai országokkal való folyamatos kapcsolattartás egy a rally története során a verseny és Afrika között kialakult kötelék eredménye. Az Actions Dakar kezdeményezései révén a verseny továbbra is támogatja az idõk folyamán ott megvalósított programjait.

Az Actions Dakar projektek megvalósítása 2002 óta az SOS Sahel-lel közösen folyik és tart egészen 2010-ig. A cél a helyi lakosság által kezdeményezett programok teljes körû megvalósítása, a fenntartható fejlõdés, földmûvelés, erdõ újratelepítés és a dûnék megszilárdítása terén. Nyolc év alatt az Actions Dakar sikeresen megváltoztatta a szenegáli Louge régió városait és vidékeit, valamint felhívta a figyelmet a

környezettudatosság fontosságára. Összességében egy 320.000 lakosú terület élvezheti a projektek gyümölcsét. Az A.S.O., a Dakar versenyzõk és a partnerek által valamint az SOS Sahel befektetett összeg 2002 óta összesen 1.200.000 euróra rúg. 

DAKAR 2010: 4.1 MILLIÓ NÉZÕ

2010 januárjában a Dakar visszatért Dél-Amerikába azzal a gondolattal, hogy feleleveníti ismeretségét lelkes közönségével. A verseny, mint üzleti vállalkozás mind Chilében mind Argentínában jelentõs bevételt hozott az érintett városokban és régiókban. A közvetlen fiskális hatás mellett a média által világszerte bemutatott dûnék, tengerpartok és hegyvidékek további látogatókat vonzottak az országokba. Az elkészített kutatások megállapították, hogy a siker két záloga a nyilvánosság valamint a két résztvevõ ország húzóereje. Ezeket támasztja alá Enrique Meyer, az Argentin Turizmusért felelõs miniszter nyilatkozata is aki szerint „a Dakar a valaha volt legjobb reklám az Argentin turizmusnak”.  

Argentína: 3.1 millió nézõ (start, 7 versenynap, cél)

Chile: 1 millió nézõ (7 versenynap, egy pihenõnap)

Gazdasági haszon: 126.3 millió euró Argentínában

A Dakar Rally és jelentõs logisztikai apparátusa két hetet töltött Argentínában és Chilében. Minden a szervezéssel kapcsolatos kiadás, például a szállítás, szállás és étkeztetés, közvetlen bevételt jelentett a helyi kereskedelemnek. Kutatások mutatták ki, hogy a versenyre érkezõ nézõk, valamint az eseményt közvetítõ média nagyban hozzájárult a gazdaság közvetlen fellendítéséhez. Az egész verseny 396 millió pesot (kb. 74.3 millió euro) hozott a helyi gazdaságnak. 

Az Argentin kormány által készített felmérés a közvetett hatásokat is számba vette, mint például az országimázs, vagy a turisztikai lehetõségek optimális kihasználása. Ezek a közvetett hatások további 277 millió peso (kb. 52 millió euró) bevételt jelentettek, hely a korábbi összeget 673 millió pesora (126.3 millió euró) emelték csak Argentínában.   

Dakar a TV-ben: 190 ország és egyre több kép

A televízió csatornák érdeklõdése a világ minden tájáról nagyobb, mint valaha. 69 adó 190 országban sugározta a rally képeit, összesen 1200 óra mûsoridõben. A versenyekre 55 nemzetközi, országos és helyi TV csatorna csapata telepedett ki, hogy saját anyagot forgasson a szervezõk által készített programokon kívül.

A nemzeti Francia csatorna nézõi élõ közvetítést láthatott a versenypályáról, és elõször a verseny történetében egy repülõ helikopterrõl, hogy a nézõk a levegõbõl is figyelemmel kísérhessék kedvenceik útját.

A DAKAR 2010 PAERNEREI

 
DAKAR.COM: NAGY SIKERÛ VIDEÓK

A Dakar hivatalos honlapjának látogatottsági mutatói az Argentinek és Chileiek verseny iránti lelkesedését igazolták. A verseny alatt regisztrált 45 millió megtekintésbõl a két fogadó ország vezette az országonkénti nézettségi listát. A 2009-es adatokkal összehasonlítva az Argentin látogatók száma 23%-al, míg a Chilei internetezõk aránya 69%-al növekedett meg.
A videó galériában 2.5 millió videót néztek meg a verseny ideje alatt.

DAKAR SERIES: A SELYEMÚT RALLY ÉS MÁS PROJEKTEK

A Dakar Series egy tereprali versenysorozatot jelent, ahol a világ legjobb versenyzõi valamint amatõr pilóták gyûlnek össze a komoly megmérettetésre. Az A.S.O. megújult szervezési elvei alapján a Dakar Series, mint fogalom változatos versenyekkel várja résztvevõit.  

A Dakar Series elõször 2008-ban került megrendezésre a CER (Közép-Európai Rally) és a Pax Rally keretei között és 2009-ben is folytatódott a Selyemút Rallyval, mely Oroszországon keresztül Kazahsztánba és Türkmenisztánba kalauzolta a versenyzõket.    

Az A.S.O. és az Orosz hatóságok, látva a Selyemút Rallyban rejlõ lehetõségeket, az eseménnyel kapcsolatban további terveket fogalmaztak meg. A rally finise Szocsiban lesz, abban a városkában mely a 2014-es téli olimpiának is otthont ad majd. Ez az esemény az Orosz kormány egyik legnagyobb projektje a következõ években. A rallyba vetett bizalom nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a verseny a nemzetközi versenynaptárakban bekarikázva szerepeljen. 

Az A.S.O.-t számos állam megkereste azzal a szándékkal, hogy a Dakar sorozat égisze alatt versenyt rendezhessen, mely a versenysorozat számára további komoly lehetõségeket és fejlõdési potenciált jelent.

A Dakar sorozat:

2008:
Április: Central Europe Rally: Magyarország – Románia
Szeptember: Pax Rally: Portugália – Spanyolország

2009:
Szeptember: Silk Way Rally: Oroszország – Kazahsztán – Türkmenisztán

2010:
Szeptember 11-18: Silk Way Rally: Szentpétervárról Szocsiba (Oroszország) 8 nap – 4000 km

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06