LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Egy szakaszgyõzelem, egy forfait, egy csigolyatörés

A Rábaköz Kupa második napján sem volt könnyebb dolga a versenyzõknek, mint tegnap, a prológon.

Négy szelektív szakasz megtétele volt a mai feladat, melyet felváltva, egy északi és egy déli pályán (Kapuvárhoz viszonyítva) jelöltek ki. Reggel még ismeretlen volt az útvonal és a fél mezõny eltévedt a pontatlan itiner miatt. A versenyzõk kavarogtak az úton, nem ritkán egymással szembe autózva. Délután ismét ezen a két pályán folyt a küzdelem, akkor már valamennyire ismerõs volt számukra a pálya és ki volt járva a nyomvonal, így nem történtek már hasonló esetek.

Az Opel Dakar Team párosai vegyesen fejezték be a napot, ugyanis míg Szalayék, Rónaiék és Talmáék teljesítették a napot, Apáthyék forfaitot vesznek igénybe, Benikék pedig abbahagyták a versenyt. De nézzük sorban, kivel s mi történt.

A Benik-Lukács párosnak megint rosszul jött ki a lépés. Kivételesen nem a technikával volt gond, hanem egy bukkanónál rosszul érkeztek és Josi megütötte a hátát. A navigátort a biztonság kedvéért elvitték a kórházba egy röntgen erejéig, hiszen nem tréfadolog egy ilyen hátsérülés. Ott kiderült azonban, hogy eltört egy csigolyája. Innen kívánunk neki mielõbbi felépülést!

Talmácsi Gábor és Stefano Favaro sem boldogan ért be a nap végi szervizbe, mivel az elsõ szakaszon elment a hajtásuk, az utolsó szakaszon pedig eltört a féltengelyük és egyéb apróbb technikai problémákkal küzdöttek a nap folyamán. Ha Talma a moto GP-hez hasonlítja a terepralit, elmondása szerint ég és föld a különbség és ez a hirtelen megoldások showja. Itt nem várható gondok lépnek fel, mindig történik valami, a kiszámíthatatlanság jellemzi a sportágat. Ennek ellenére nagyon tetszik neki, Stefanoval együtt élvezik a küzdelmet és nagyokat autóznak.

Szalayék az elsõ két szelektíven tekeregtek, ahogy a többiek, de a délutánra már belejöttek az autózásba. „A harmadik és negyedik szakaszt már élveztük, mert reggel már jártunk arra, de úgy érzem, hogy a többiekhez képest ez több elõnyt adott nekünk, mint nekik. Az kárpótolt viszont, hogy meg is nyertünk egy szakaszt. Azonban ha az utolsó kettõt nem kell tolatnunk, az is a miénk lett volna. Nagyon izgalmas így az állás, hogy holnapra csak 01:20 perc az Erik elõnye, mert az még behozható. Ma az elsõ négy helyen állók közül mindenki nyert egy szakaszt, ami azt mutatja, mennyire kiegyensúlyozott a bajnokság, és ha a Benik nem esik ki, akkor õ is nyert volna egyet. A nehézségek ellenére nem ment el a kedvünk, várjuk a holnapi rajtot, hogy elverjük Kordáékat.” – nyilatkozta Szalay.

A két Rónai elõször versenyzik együtt, az unokatestvérek egy baleset miatt kényszerültek egy autóba, ugyanis Galambos Tamás a lábát törte egy héttel ezelõtt. Rónai Zoli, az új navigátor most szembesült csak a tereprali szépségeivel. „Izgalmas a verseny, jöttek a méterek meg a  számok, jól ment a navigálás. Tetszett a beugró, hogy Tamást helyettesítem, de sajnos nem lesz belõle rendszer. Mi tudtommal nem tévedtünk el, most hallottam csak, hogy sokan rossz irányba mentek. Akkor leszek igazán elégedett, ha holnap is sikerül így beérnünk a célba, mint ma.” – mesélte Zoli.

A csapat ötödik, Apáthy Zoltán és Erõs Gábor alkotta párosa a forfait szabály igénybevételével kénytelen élni, ugyanis a harmadik szakaszon kitört a Nissan kereke. A helyszínen megjavították, de mivel kikésték az elsõ rajtoló gyûjtõbõl való kiállásának idejét, már nem állhattak vissza a negyedik szelektívre. Ezzel számukra ott ért véget a mai nap, de holnap ismét beszállnak a küzdelembe.

Nem hivatalos eredmény:
1. Korda, 2. Szalay, 3. Fazekas, … 11. Rónai, 12. Talmácsi

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06