LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Éhesek a száguldásra
Gyõzelem! Mi más is lehetne a célja a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõsnek a hét végi Rábaköz-kupán?! Az Opel Dakar Team párosa eddig kétszer diadalmaskodott ezen a viadalon (2010-ben és 2011-ben), az idén azonban az a furcsa helyzet állt elõ, hogy a hazai futamok közül csupán ezen az egyen rajtol, így azután tényleg érthetõ a „most vagy soha” hozzáállás a fiúk részérõl. 


A pilóta szerint a párosnak és a Dakar óta átalakított Opel Mokkának is fekszenek ezek az olykor gyors, máskor technikás erdei pályák, amelyek az utóbbi hetek idõjárásának köszönhetõen helyenként biztosan sárosak is lesznek. „Ki vagyunk éhezve a versenyre és a gyõzelemre, hiszen a Dakar óta mindössze az olasz világkupa-futamon indultunk, úgyhogy nagyon várjuk már a hétvégét – mondta Szalay Balázs, aki azt is elárulta, milyen változtatásokat hajtottak végre az Opel Mokkán: – Az autó húsz centivel rövidebb lett, ami azért fontos, hogy a sivatagi versenyeken a hátulja ne érjen le a dûnéken, illetve a súlypontját próbáltuk a lehetõ legoptimálisabban kialakítani. A hátulja teljesen új, és kapott egy szárnyat is, amije korábban sose volt. Ezt a fejlesztést a General Motors és a Moholy Nagy Mûvészeti Egyetem hallgatói alkották meg, amikor az ideális autót tervezték. Ez a szárny a terv egyik részlete, onnan vettük át. Apróság csupán, de remélem, ez is hozzájárul majd célunk eléréséhez, hogy megnyerjük a versenyt” – nyilatkozta Szalay. 

A Céltrans ’97 Rábaköz-kupa (amelynek eredménye nem csupán az országos bajnoki értékelésbe számít bele, hanem a Közép-európai Zóna Trófeáéba is) össztávja 449 kilométer, amelybõl 320 kilométer a szelektív szakaszok hossza. A verseny központja az idén Himod lesz. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06