LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ez melós volt!
Alaposan megdolgoztak érte, hogy elérjék a tábort. A Silk Way rali eddigi legnehezebb napjának titulálták a rendezõk a szerdait, és az is volt, igaz, végre megszabadultak a versenyzõk a sártól és az esõtõl. 

Az Opel Dakar Team kettõse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 13. helyen ért célba az Asztana és Szemej közötti, 484 kilométeres szelektíven, az összetettben pedig tartja a 9. pozícióját. 



„Hosszú és nehéz szakasz volt, mégis ezt élveztük eddig a legjobban – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Végre alig esett az esõ, jó volt a gumink, és az autó is remekül muzsikált, igaz, a cél elõtt húsz kilométerrel kaptunk egy defektet, ami miatt veszítettünk legalább hat percet, de ez benne van a pakliban, fõleg akkor, ha körülbelül háromezerszer ütöd oda az autót, márpedig ma ez történt. Nehezítette a dolgomat, hogy reggel nagyon rossz volt a gyomrom, és nem is jött rendbe, de a szakaszon az adrenalin elnyomta a fájdalmat.”



A mezõny összes tagja arra panaszkodott, hogy a magas fûben nagyon nehéz volt megtalálni az utat, úgyhogy megint fõszerep jutott a navigátoroknak. 
„Miután elrajtoltunk, olyan ritmustalan volt az elsõ húsz kilométer, hogy azt hittem, sose jutunk el a szakasz végéig, de aztán valahogy belerázódtunk, igaz, nagyon kellett figyelni – mondta Bunkoczi László. – Szétszóródott a mezõny, nem volt látható út, s mi végig egy Buggyval viaskodtunk, amelynek pilótája nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy szét kell nézni, mielõtt rálép a gázra. Négyszer elõzött meg és négyszer tévedt el, egyszer még a cél elõtt is, úgyhogy akkor már hagyta a francba az egészet és jött mögöttünk. Utólag megköszönte, hogy kivezettük a célba. Ezt is megértük…”



Ilyen és hasonló esetekben egyébként nagyon nagy szerepet kap a pilóta és a navigátor közötti bizalom – s mivel a Szalay, Bunkoczi páros már 14. éve versenyez együtt, közöttük ez nem is lehet kérdéses. 
„Nem láttam az utat, de Laci mondta, hogy mi az irány, és arra mentem. Semmit sem láttam a magas fûben, de egyszer csak megérkeztünk egy villanyoszlophoz, ami benne volt az itinerben és mentünk tovább” – mesélte Szalay, aki még hozzátette, összességében nagyon jó tempót diktáltak, és bár nem lehetett tövig nyomni a gázpedált, a 100 km/órás tempót is maximálisnak érezte az ember, mert olyan kanyargós volt a pálya. 
A kamionos mezõnyben szereplõ magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió szereplését továbbra is az állandóság jellemzi, miközben egyre másra hullanak ki a versenybõl a nagy nevek, a Scania legénysége halad a célja felé. A szerdai szakaszt a 12. helyen zárta, az összetettben pedig a nyolcadik helyrõl várja a folytatást, vagyis továbbra is mindkét magyar egység a top tízben tanyázik. 



SILK WAY RALI 
5. nap, Asztana–Szemej (össztáv: 849.54 km, ebbõl szelektív szakasz: 484.47 km). Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:30:00, 2. Liu Yangui, Pan Hongyu (chilei, Bacimotor BJ40L) 6:26 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 14:02 p h., …13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:27 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 4:32:17, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 4:03 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 9:47 p h., …12 Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:10:45  ó h. 
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 13:43:50, 2. Despres 50:16 p h., 3. Menzies 1:15:30 ó h., …9. Szalay Balázs 2:57:17 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 15:25:26, 2. Sibalov 48 mp h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., …8. Kovács Miklós 3:02:30 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay levonta a tanulságokat
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok megakadályozták a célba érkezésben, ő nem adja fel. Szokásához híven levonta a tanulságokat, és mire vége az idei versenynek, már meglesz a jövőre vonatkozó terve is. Sőt, talán már meg […]
Olvasd tovább
2021-01-12
Szalay: „Nem tudjuk folytatni…”
Rettenetesen nehéz – igaz, abszolút logikus – döntést hozott az Opel Dakar Team párosa: nem folytatja a 2021-es Dakar ralit. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pénteken kétkerékhajtással nem vágott neki az emberpróbáló dűnéknek (nem tudott volna átmenni rajtuk), ezzel tulajdonképpen ki is szállt az érdemi küzdelemből, hiszen ez kizárást von maga után. Az egyetlen […]
Olvasd tovább
2021-01-09
Leestek egy dűnéről, de jött a mentőcsapat!
Egyszer fent, egyszer lent – néha egy napon belül mind a kettő. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Dakar rali csütörtöki szakaszának elején fent volt (az első ellenőrző ponton a 17. helyen haladt át), és utána is jó ideig remek tempót diktált. Utóbb azonban, körülbelül 30 kilométerrel a cél előtt utolérte Tom Coronelt, akinek […]
Olvasd tovább
2021-01-07