LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ez trükkös volt!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 12. helyen végzett a Silk Way rali Csebokszári és Ufa közötti szakaszán, az összetettben pedig hét helyet javítva, a 13. helyre zárkózott fel. Pedig nem volt könnyû az erre a napra kijelölt pálya – helyenként nagyon szûk és technikás, s az is csalóka volt, ha széles mezõkön vezetett át, mert ha a „túl bátor” versenyzõ letért a kijelölt útról, könnyen egy jókora gödörben találhatta magát. 

S ha ez nem lett volna elég, esett… – megint.
„Pokoli nehéz nap volt, fõleg mentálisan viselt meg, mert sokat kínlódtunk, jobbról balra, balról meg jobbra csúszkáltunk az úton, és egyetlen pillanatra sem pihenhettem meg, mert folyamatosan ellenkormányozni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Az igazság az, hogy ilyen sártengerre nem volt megfelelõ gumink. Kanyargós, technikás pályát jelöltek ki a rendezõk, volt, hogy erdei utakon haladtunk máskor meg széles mezõkön és három patakátkelést is beiktattak az útvonalba. Az egyik ilyen nagy vízben leállt az kettõ közül az egyik ventilátorunk, de szerencsére nem volt olyan meleg, hogy ez nagyobb gondot okozzon. Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén.”
No igen, jó néhány „áldozatot” szedett ez a mért szakasz, pedig mindössze 157 kilométeres volt, de nagyon trükkös. 

„Brutálisak voltak a viszonyok – erõsítette meg Bunkoczi László. – Navigátor szempontból az volt a legnehezebb, hogy megállapítsam, éppen hol járunk. Egyrészt mert egy idõ után a sártól nem láttam ki az ablakon, másrészt azért, mert a sok csúszkálás miatt a méterszámláló a szakasz végére tizenhét kilométerrel többet mutatott, mint kellett volna. Márpedig voltak veszélyes helyek bõven. Ilyen irreális körülmények között ez a helyezés nem is rossz, fõleg, mert ez még csak a kezdet…”
No igen, a 9599 kilométeres össztávból még csak 1512-t tett meg a mezõny.
A Silk Way ralin induló másik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is hatalmasat küzdött ezen a napon (a szûk, kanyargós szakaszokon kamionnal még nehezebb lehetett átmenni), ám végül a 15. helyen teljesítette a nehéz pályát, az összetettben pedig ugyanúgy a 13. helyen áll, mint Szalayék.

SILK WAY RALI
2. szakasz, Csebokszári–Ufa (össztáv: 785.63 km, ebbõl szelektív szakasz: 157 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DRK) 1:51:00, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:47 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:48 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:26 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Rijk Mouw, Daniel Kozlovsky (holland, Renault) 2:19:45, 2. de Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 2:04 p h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 3:17 p h., …15. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:34 óra h.
Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 2:33:31, 2. Loeb 1:19 p h., 3. Despres 3:32 p h., …13. Szalay 58:39 p h.  Kamionosok: 1. Maarten van den Brink 3:05:20, 2. De Rooy 13 mp h., 3. Ardavicius 1:31 p h., …13. Kovács 1:33:21 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06