LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Felfordulás
Már a nap közepére fenekestõl felfordult a sorrend a Raid of the Champions második napján. A tereprali bajnokság utolsó versenyén vagyunk, de olyan sûrû volt a nap, az eredmények folyamatosan változtak.

Egy dolgot azonban már szinte most borítékolhatunk: bár még hátravan egy versenynap, de ha közelítõleg is marad a jelenlegi állás, akkor Szalay Balázs és Bunkoczi László lassan készülhet az ünneplésre, mert bajnokok lesznek.

Négy szelektívet írtak elõ mára, egy 46 km és egy 75 km hosszú pályán. Az éjszakai esõzések után, ahogy várható volt, vendégmarasztaló sárdagonya lett a pályákból, azonban ennek ellenére az elsõ szakasz rendben lezajlott. Az igazi kavarodás csak a második szakasz közepére csúcsosodott ki: az élen haladó Korda Eriknek eltört a futómûve, amivel egy jó idõre a pálya fogságába esett. A másodikként haladó Szalay röviddel ez után kitörte a jobb hátsó kerekét, de szerencsére Darázsi szorosan a nyomában volt, így hamar jött a segítség. Kristóf Marcinak gyakorlatilag eltûnt a bal hátsó fele, a honvédõ Bálint-Marton páros autójának pedig a jobb eleje szenvedett látványos sérüléseket. Murczinékat mûszaki hiba miatt levontatták a pályáról, egyelõre forfaitoltak. A quadosok között indult Marczinek Zsolt már rosszabbul járt, mert az õ sérülése nem csak lelki fájdalmakat okozott, ugyanis lábát törte szintén az ominózus második szakaszon.

Délutánra maradtak a hosszú pályák, ráadásul az utolsó szakasz megosztotta a közvéleményt, sokan felháborodtak a versenyzõk közül. Történt ugyanis, hogy a mezõny elsõ felét még elrajtoltatták, azonban a nyolcadik versenyzõt már nem engedték el, mert a szabályok szerint csak úgy rajtolhat el valaki, ha sötétedés elõtt esélye van beérni a célba. Egyelõre összeül a kupaktanács, valószínûleg átlagidõt kap a mezõny vége.
    
A Szalay-Bunkoczi páros kalandos napot tudhat maga mögött, de végül jól alakultak a dolgaik. A pilóta így emlékszik vissza a mai teljesítményükre: „Nagyon örülök, hogy sikerült visszaküzdenünk magunkat a negyedik helyre a reggeli tizedik pozíció után. Mozgalmas napunk volt, a keréktörésünk után hibáztunk is, mert egyszer eltévedtünk, illetve én is elnéztem egy kanyart. Az utolsó szakaszon még kaptunk egy defektet is, így összességében ma sok idõt elvesztegettünk. Úgy néz ki, hogy a bajnoki cím már a miénk lesz, de ezt csak a holnapi eredményhirdetés után realizálom magamban, egyelõre inkább azon dolgozunk, hogy az utolsó szakaszokon felküzdjük magunkat a dobogóra.”

Rónai Péter és Galambos Tamás grandiózus alakítást nyújtott, egész nap az élmezõnyben autóztak, jelenleg pedig a harmadik helyen tartózkodnak. „Abszolút nem várt helyen állunk, ráadásul a délutáni pályán élenjárók voltunk, azaz mi vezettük a mezõnyt, és amitõl féltünk, az be is igazolódott, sajnos eltévedtünk. Ott veszítettünk egy kis idõt, de azt is elmondhatjuk, hogy mûszaki problémák nélkül tudtuk teljesíteni a szelektíveket.” – nyilatkozta Rónai a célban.

A Morvai-Erõs párosunk kissé csalódottan konstatálta, hogy nem mehet már végig az utolsó szakaszon. Egészen addig kiegyensúlyozottan mentek, és lélekben már rákészültek a levezetésre, hiszen minden szelektív jobban élvezhetõ, ha már nem elõször mennek rajta. „Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Azt hiszem, az elvárásainknak megfelelõen autóztunk az elsõ három szakaszon, de a negyedikre már nem engedtek fel minket, mert úgy gondolták, hogy nem érünk célba világosban. A pályák trükkösek és technikásak voltak, megküzdöttünk az elemekkel, hol a sárral, hol az árkokkal, amelyeket szerintem csak a jó isten tudja megmondani, hogyan éltük túl. Egy picit szomorúak vagyunk, de holnap még lesz nap.” – mesélte Morvai Zoli a nap végén.
 
Darázsi Zsolt ma teljesítette az elsõ autós versenynapját, elmondása szerint nagyon élvezte a köröket, de csak ami a száraz részeket illeti. Ez érthetõ is a sivataghoz szokott pilótától, a sárdagonyát nem tudta pozitívan értékelni. Az újonc páros szerencsére baj nélkül jutott át az akadályokon, bár egy akció mégis kijutott nekik, mikor a csapatvezetõ Szalay Balázs a kerekét törte. Darázsi, aki a csapat vezetõ szerelõje, azonnal a segítségére volt és így a bajnoki cím várományosa kisebb idõveszteséggel folyathatta a versenyt. „Régi álmom volt, hogy egyszer autóval is versenyezhessek, és nagyon örülök, hogy ez végre sikerült, még ha csak egy alkalomra szólt is a meghívás. A kamionnal nem hasonlítható össze az élmény, de eszméletlen jót mentünk a pályán. Egyelõre az ötödik helyen állunk, ami azt hiszem, elsõ versenyemen nem is számít rossznak.” – számolt be Darázsi.

Holnap rendhagyó program várja a mezõnyt. A Gyõr melletti pályákon két szakasz teljesítése után etapon elindulnak Budapestre, majd a Hungexpo területén kétszer tesznek meg 4,6 km-t. Ott ha minden igaz, hatalmas nézõsereg gyûlik majd össze, akik jelenlétében méltó befejezést kap az idei bajnokság.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06