LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Giniel de Villiers aratta az elsõ gyõzelmet dízel autóval

Giniel de Villiers autója tetejére legelõször a csapatfõnökként kõszikla keménységû Kris Nissen ugrott fel – mezítláb. Hogy hova lett a cipõje, csak a Jóisten tudja. Aztán felrángatta maga mellé a langaléta Dirk von Zitzewitzet (a gyõztes páros navigátorát), majd kisvártatva jött a könnyes szemû dél-afrikai pilóta is, akiért közelharc folyt – a fotósok és újságírók egymást taposták, hogy hozzá férhessenek. Szóval hárman már fent voltak, és akkor még odaintették a Volkswagen-csapat színeiben második helyet szerzõ Mark Millert, és navigátorát, Ralph Pitchfordot, csak hogy teljes legyen a kép – és biztos legyen a tetõcsere…

Földöntúli mosollyal az arcukon ünnepeltek – jó néhány éve dolgoztak ezért a sikerért, s most végre megvan, s kis híja, hogy nem totális diadal, hiszen két napja Carlos Sainz vezetõ pozícióból esett ki. Azért így sem rossz! Sõt…

A motorosoknál nem nagyon férhetett kétség ahhoz, hogy Marc Coma megszerzi a második Dakar-sikerét, hiszen a verseny elejétõl kezdve vezetett. Neki az volt a nehéz, hogy visszafelé kellett számolni a kilométereket a verseny nagy részében. Ötezer, négyezer, háromezer…

A magyarok közül – amint arról már korábbi írásunkban olvashattak – a Palik László, Darázsi Gábor kettõs volt a legeredményesebb. Ám nem a 12. helyen végzett, mint ahogyan azt várni lehetett, hanem a 21.-en, mert a zsûri az utolsó elõtti napon újabb büntetéseket osztott ki a csütörtöki szakaszért.

A szelektívet a 175. kilométernél félbeszakították, s aki addigra nem ért ki a pályáról, azt kiterelték. Büntetést szabtak ki rájuk. Palik még ezután is a 12. volt.

Szalay Balázs és Bunkoczi László (aki teljesítette a szakaszt) nem találta megfelelõ súlyúnak a büntetést (amely által jó néhányan elé kerültek) és írásbeli észrevételt tett a zsûrinél, amelyet további harminc pilóta aláírt. Azt kérték, vizsgálják felül a büntetést.

Felülvizsgálták, újabb órákat szabtak ki. Az ügy pikantériája, hogy ez Szalaynak jól jött (felzárkózott a 22. helyre), Paliknak viszont rosszul, mert õ meg jócskán hátracsúszott (21.) – és így már nem volt reménye a valaha volt legjobb magyar autós eredmény elérésére.

A pilóta nem volt túl jó hangulatban a célban, és sem a versenyrõl, sem a történtekrõl nem volt hajlandó nyilatkozni.

Ez az incidens egy kicsit elvonta a figyelmet a versenyrõl, pedig a fenti két pároson kívül még voltak célba érkezõ magyarok. Itt volt mindjárt Liszi László és Fenesi József – a páros az utóbbi két napot gondmentesen teljesítette, sõt a péntekit kifejezetten élvezte, s a szombatit is csak azért nem, mert rettenetes porban kellett közlekednie.

Liszi amiért jött, teljesítette – célba ért a Dakaron, méghozzá az 52. helyen.

Ugyanez mondható el az egyetlen motoros Dési Jánosról is, mármint az, hogy a cél volt számára a legfontosabb. Meg is hatódott rendesen, amikor elérte, de a fáradtság is beszélt belõle – néhol erõn felül teljesített, de kibírta.

Néhány napja még azt mondta, úgy belejött, hogy bármeddig bírna motorozni, most már inkább hazafelé kacsintgatott.

A Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor kamionos trió a csütörtöki büntetések ellenére is a 10. helyet szerezte meg, s így a legeredményesebb magyar egység – s ennek értékébõl semmit sem von le, hogy a kamionos mezõnyben indulnak a legkevesebben.


(A Nemzeti Sport engedélyével)


31. DAKAR-RALI

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE

Motorosok:

1. Marc Coma (spanyol, KTM) 52:14:33, 2. Despres 1:25:38 ó h., 3. Fretigné (francia, Yamaha) 1:38:56 ó h., …61. Dési János (magyar, KTM) 24:21:38 ó h.

Autósok:

1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz 48:10:57, 2. Miller, Pitchford (amerikai, Volkswagen Race Touareg) 8:59 p h., 3. Gordon, Grider (amerikai, Hummer) 1:46:15 ó h., …21. Palik László, Darázsi Gábor 27:22:11 ó h., 22. Szalay Balázs, Bunkoczi László 29:21:27 ó h., …52. Liszi László, Fenesi József 71:27:52 ó h.

Kamionosok:

1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev 49:34:46, …8. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor 20:27:01 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06