LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Hiába jó az eleje, ha a vége nem

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 64. helyen ért célba a Dakar-rali második szakaszán, amelynek az eleje gyors volt, a vége azonban technikás, trükkös, navigációt igénylõ.

Az Opel Dakar Team párosa sokáig tartotta jó pozícióját (a vasárnapi szakaszeredményének köszönhetõen a 22. helyen rajtolt), sõt, elõzött is, csakhogy azután fordult a kocka.

„A szakasz közepe táján beértünk a mély homokba, és ott is jól haladtunk, ám a dûnék között felmelegedett az autónk és az egyik homokdomb aljában egyszerûen megállt – mondta Szalay, aki arra gyanakszik, az üzemanyag forrósodott fel, mert nem volt más hibára utaló jel, s mert egy óra múlva az autó újraindult. – Amikor lehûlt a motor, az Antara megpihent, újból elindultunk, majd három kilométer múlva megint megálltunk – ezúttal egy viszonylag mély katlanban.”

Szalay Balázsnak jó néhány lehetõség átfutott az agyán. Mérlegelt. A pakliban benne volt, hogy az autó lehûl és megint elindul, s az is, hogy nem. Akkor mi történhet? Vajon Darázsi Zsolt megtalálja-e õket (mivel egy mélyedésben állt az autó, a sötétedés gyakorlatilag a konkrét szem elõl eltûnést is jelentette volna).

„Elkezdtük szétszedni az autót, hogy mi baja lehet, de csak a melegre gyanakodtunk, hiszen ötvenfokos levegõ áramlott be a motortérbe, mondanom sem kell, a fülkében több mint hatvan fok volt – vette át a szót a navigátor, Bunkoczi László. – Aztán amikor megint megpihent az Antara, úgy negyven perc múlva újraindítottuk. És nagy megkönnyebbülésünkre elindult.”
Ekkor még három kilométer volt a dûnesorból, és még legalább húsz a szakaszból. A dûnék közül kijött a Szalay, Bunkoczi duó, utána viszont (mert a baj csõstül jön) elment a kormányszervó.

Úgyhogy ettõl kezdve tizennyolc kilométeren keresztül a navigátor nemcsak a kanyarokat mondta be, hanem minden egyes kormányfordítás elõtt „Hajrá Balázs! Hajrá Balázs!” felkiáltással biztatta pilótáját. Nagy nehézségek árán végül Szalayék kikeveredtek a dûnék közül, s az összetettben a 61. helyrõl várják a folytatást. Nem lesz könnyû dolguk, biztosan porolnak majd elõttük, hiszen nyilván jó néhány lassúbb autó mögött rajtolnak, akiket meg kell elõzni, de ha azt vesszük, hogy Nasser al Attiyah-nak sem volt sokkal könnyebb dolga hétfõn és õ szakaszt nyert…

Nos, Szalay nem táplál hiú ábrándokat a szakaszgyõzelemmel kapcsolatban, neki elég lenne, ha fel tudna zárkózni és jobb pozícióból rajtolni kedden. Ami a csapat versenykamionját illeti, a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió a vasárnapi rövidke ásás után ezúttal még elõrébb tornázta magát, s a 28. helyen végzett. (Magyar idõ szerint éjjel fél egykor ért célba.) Ez azt jelenti, hogy kedden még kevesebbet kell elõznie.

(fotó: DPPI)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06