LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Holtan találtak egy francia motorost

A Dakar Rally amellett, hogy a világ legnehezebb és ezáltal a leghíresebb tereprali verseny, sajnos a leghírhedtebb is, mert minden évben gyûjti a halálos áldozatokat.

Kedden találtak rá Pascal Terry francia motorosra (Yamaha, 192. rajtszám) az argentín pampákon a Dakar útvonalán. A versenyzõ vasárnap tûnt el, azóta keresték és egy megközelíthetetlen helyen találtak rá sûrû növényzettel borított területen, 15 méterre a motorjától. Habár a motoros mûholdas vészjeladója már 4-én mûködésbe lépett, a versenyigazgatóság errõl csak 5-én szerzett tudomást. A keresés ezért csak közel egy nap késéssel indult meg, amibe a szervezõk mellett a helyi polgári védelem és a csendõrség egységei is bekapcsolódtak.

Balesete után még életben volt, sisakját maga vette le, étel és ital is volt mellette, illetve egy kis menedéket is készített magának. A 49 éves francia versenyzõ élete elsõ Dakarján vett rész. A csendõrség a holttest felfedezése után automatiksan nyomozást indított a haláleset részletes körülményinek felderítésére.

Amikor a Dakar rallyt létrehozták, Õ még csak húszas évei elején járt és szenvedélyes motocross versenyzõként csodálattal tekintett Thierry Sabine-ra, a felfedezõre. A barátja Pascal Gilbert, aki már kétszer részt vett az idei versenyt megelõzõen autóval a Dakaron, gyõzte meg arról, hogy induljanak. A választásuk a négykerekûek helyett a motorokra esett. A két normandiai versenyzõ ezután fordult Antoine Morel csapatához, hogy segítsenek nekik a felkészülésben és versenyzésben.

Pascal Terry a Dakar Rally 31 éves történetének az 52. halottja.

(A fotón Pascal Terry  Yamahája a gépátvételen, forrás: ASO)

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06