LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Költözz be a Dakar-táborba!
Dakar-tábor a Hungaroringen? Miért ne?!

Na jó, nyilván a sivatagban edzõdött csapat számára nem a legszokványosabb környezet egy Formula–1-es versenypálya (ennél sokkal, sokkal zordabb körülményekhez szoktak a fiúk), az Opel Dakar Team párosa azonban elhatározta, a Legendák Találkozása, vagyis az immár hagyományos Opel-nap alkalmából (május 17., szombat) megmutatja a mogyoródi versenypályára látogató érdeklõdõknek, milyen is a tábori hangulat. 



A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs immár tizenegyedik éve versenyez együtt, s éppen ugyanennyi ideje Opellel – bejárta a világ jó néhány nagy sivatagját (az Atacamát, a Szaharát és a Kalmük-sivatagot), s át is jutott rajtuk. Közben a csapattagok nem csupán sivatagi versenyzésbõl kaptak alapos leckét az évek során, hanem abból is, milyen az élet a dûnék között, hogy miként kell a legpraktikusabban táborhelyet választani, miként kényelmes elrendezni a sátrakat, hogy a kamionok között, a versenyautó körül akár hajnalig is zavartalanul folyhasson a munka, miközben mondjuk a versenyzõk néhány méterrel arrébb nyugodtan alszanak. 
„Az Opel Dakar Team tábora éppen úgy néz majd ki a Hungaroringen, ahogyan a sivatagi versenyeken berendezkedünk, méghozzá azért, mert a Legendák Találkozása jó alkalom arra – hiszen rengeteg szurkoló látogat ki a pályára –, hogy széles körben átadjuk a Dakar-érzést. Hogy a lehetõ legtöbben átélhessék, miért szeretjük mi ennyire a sivatagi versenyzést, a terepralit” – mondta Szalay Balázs, aki 12 alkalommal állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyén, a Dakar-ralin. 



A speciális „táborban” ott lesz a versenykamion, a szervizkamion, természetesen a versenyautó – az érdeklõdõk beülhetnek a sátrak alá, ahol sörpadok mellett beszélgetnek esténként a csapattagok, vagy ha nagyon akarják, azt is kipróbálhatják, milyen kempingszékben aludni. Utóbbiban Szalay Balázsnak nagy rutinja van… 
Bárki bebújhat a sátrakba, amelyekben a csapattagok az éjszakáikat töltik a sivatagban (mínusz öt fokban ez nem kimondottan kellemes), s megnézhetik, hogyan tisztálkodnak a versenyzõk egy-egy kiadósabb homokvihar után. Eláruljuk: az Opel Dakar Team szervizcsapata beépített egy zuhanyzót a szervizkamionba, amelynek az oldalába ki lehet húzni egy zuhanysátrat, s máris lehet tisztálkodni – meleg vízzel!
Szalay Balázs és Bunkoczi László azonban természetesen nem csupán a megszokott táborában idõzik majd a Legendák Találkozásán – a szerencsésebbek az idén is kipróbálhatják, milyen érzés mellettük ülni a Hungaroringen. 
Ez alkalomból gondolt a csapat a szurkolóira is, az alábbi speciális kód segít abban, hogy az Opel Dakar Team drukkerei ezzel regisztráljanak a május 17-én esedékes rendezvényre, és e-mailen megkapják meghívójukat, ne kelljen érte elmenniük egy márkakereskedésbe. 

A speciális, Opel Dakar Team kód az alábbi: www.legendak.com

Nappali partnerkód: 574872
Esti/koncert partnerkód: 962476


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09