LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Lány nyerte a kerékcsereversenyt!
„Gyorsan dolgozni lassan kell” – ezt az autósportban (is) örök érvényû igazságot adta „útravalóul” Bunkoczi László az Opel Dakar Team kerékcsere-versenye résztvevõinek. Akik aztán többé-kevésbé meg is fogadták a rutinos navigátor tanácsait, már csak azért is, mert közülük néhányan most fogtak elõször elektromos kerékkulcsot a kezükbe. 

Az Opel Mokka rendhagyó módon nem a sivatagban szorult „gyors szervizre”, hanem a WestEndben, ahol már hetek óta zajlik a csapat promóciója, ahol az Africa Race során (amelyen majd’ 6000 kilométert teljesített a mezõny a Szaharában) és most is nyereményjátékon vehetnek részt a csapat szurkolói.
„Fura volt látni, amikor nagyon pici lányok próbálták levenni a helyérõl a nagyon nagy kereket, de végül mind megbirkóztak vele” – nyilatkozta Bunkoczi László.

 
A verseny négy híresség – Südi Iringó versenytáncos, Péter Petra rádiós mûsorvezetõ, Laklóth Aladár színmûvész és Lovász László rádiós mûsorvezetõ – részvételével zajlott, melléjük sorsoltak egy-egy párt, segítségnek. A híresség az elektromos kerékkulccsal levette, a párja pedig hagyományos módon feltette a kereket. 
Utóbb kiderült, hogy Péter Petra „választott” a legjobban – bár fogalma sem volt róla, hogy segítõtársa, András civilben autószerelõ. De a sikerhez szerencse is kell, s õk ketten végül 1 perc 17 másodperces idõvel nyerték meg a kerékcsereversenyt. András élményautózást nyert – kipróbálhatja, milyen érzés Szalay Balázzsal száguldani a Mokkában – Petráé pedig a dicsõség. 
„Ez a remek idõeredmény annak köszönhetõ, hogy született tehetség vagyok, másrészt pedig, hogy az én segítõtársam volt a legügyesebb” – viccelõdött Péter Petra, válaszolva a mûsorvezetõ Czollner Gyula kérdésére, tisztában volt-e vele, hogy ekkora õstehetség. 
Utóbb egyébként kiderült, hogy Lovász László és Südi Iringó is életében elõször cserélt kereket – tehát mindannyiuk számára újdonság volt az élmény. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09