LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Legyél te is autóversenyzõ!
Az Opel Dakar Team nem csupán a felnõtteket, a gyerekeket is igyekszik maga mellé állítani. S nem csak azért, hogy nõjön a drukkerek száma (bár nyilván ez is fontos), hanem azért is, hogy esetleg nõjön az autóversenyzõk száma, hogy legyen utánpótlás. 

Ezért aztán a csapat 450 lóerõs MAN versenykamionját kiállítják a szeptember 13-14-én tartandó Nagy Sportágválasztón, ahol a gyerekek közelrõl is megnézhetik, sõt, a szerencsésebbek bele is ülhetnek. 
Bunkoczi László, aki navigátorként Szalay Balázs mellett ülve bejárta már a világ legkülönbözõbb sivatagjait, pénteken élménybeszámolót tart a gyerekeknek arról, hogy milyen a dûnéken autózni, hogy miként lehet átvészelni, ha az ember napokig nem fürdik és közben három-négy órákat alszik, hogy milyen szépségeket és buktatókat rejt a Dakar-rali. 
„Nekem is érdekes élmény lesz a sportágválasztó, hiszen a gyerekeket nyilván egészen más dolgok érdeklik az autósportból, mint a felnõtteket. Kíváncsi vagyok, milyen kérdések várnak majd rám, de mivel a benzingõz megszállottja vagyok, megpróbálok majd nekik kedvet csinálni a technikai sportokhoz” – mondta Bunkoczi, aki a csapat egyik támogatója, a Carrera jóvoltából még ajándékot is visz az autózást kedvelõ gyerekeknek. 
A Nagy Sportágválasztót a Merkapt sporttelepen tartják meg (X. kerület, Maglódi út 12/A) pénteken és szombaton, s a tervek szerint több mint 80 sportág képviselõi – köztük olimpiai bajnokok és olimpikonok – népszerûsítik a saját „választottjukat”.
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06