LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Lendületes, jó szakasz volt!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs lendületes, jó napon van túl. Ez volt az Silk Way rali elsõ, igazán hosszú mért szakasza (329.25 km), amelyet a mezõny még orosz földön teljesített, mielõtt átlépte volna a kazah határt. A pálya nehézségét az jelentette, hogy mindenfelé nyomok vezettek, és a navigátoroknak kis túlzással egy könyvet kellett felolvasniuk – egész úton be nem állt a szájuk. A bal egyben, a pilótáknak pedig fel kellett dolgozniuk azt a temérdek információt – szintén nehéz feladat. 

A végére mind nagyon elfáradtak.
Az Opel Dakar Team kettõse a 16. helyen ért célba, az összetettben a 13. helyrõl várhatja a folytatást.
„Nagyon jó napon vagyunk túl – jelentette ki az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Végre nem volt nagy sár, csak a vízátkeléseknél kellett nagyon észnél lenni. Jóformán a rajt után rálépett az ember a gázpedálra, és a végén levette róla a lábát. Volt, hogy erdõben vezetett az utunk, máskor sztyeppéken, dombra fel, dombról le, és néhány helyen nagyon sok nézõ elõtt. Nem volt igazi kalandunk, mi is elõztünk, minket is elõztek, egy kicsit olyan volt, mint a veszprémi lõtéri pálya, csak jóval hosszabb. Az összetettbeli helyezésünk nem rossz, jövünk felfelé, és az igazán nehéz szakaszok még csak ezután következnek. Törekedni kell rá, hogy ne hibázzunk.”

S hogy mit jelentett mindez a navigátor szemszögébõl?
Bunkoczi László bevallotta, kicsit megkönnyebbült, amikor az utolsó oldalhoz ért az itinerben: „Nehéz nap volt, szinte egy egész könyvet fel kellett olvasni, átlagosan száz méterenként történt valami a pályán. Itt nyom, ott nyom, letörések, árkok, vízátkelések. Gyakran jeleztek veszélyes helyeket is a pályán, úgyhogy nem ártott, ha az ember mindig pontosan tudta, hol is jár. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor beértünk a célba – mentálisan ugyanis rettenetesen elfáradtam attól, hogy majdnem négy órán keresztül kellett folyamatosan koncentrálni.”
A Silk Way rali másik magyar csapata, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos egység a kategóriájában a 11. helyen ért célba, és a tizedik helyrõl várja a folytatást egy szintén lendületes, élvezetes nap végén. Õk a szakasz közepén már kaptak egy kis esõt (csak hogy el ne felejtsék milyen az), akkor visszavettek egy kicsit a tempóból, mert a fõ szempont az volt, hogy ne hibázzanak.



SILK WAY RALI
3. szakasz, Ufa–Kosztanaj (össztáv: 876.39 km, ebbõl szelektív szakasz: 329.25 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:10:44, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:34 perc hátrány, 3. Zhou Yong, Maimon (kínai, Toyota Hilux) 14:19 p h., …16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 42:29 p h. Kamionosok: 1. Szergej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 3:33:15, 2. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 55 másodperc hátrány, 3. Van Genugten, Alcarna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland, Iveco) 3:39 p h., … 11. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 30:40 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 5:45:34, 2. 2. Peterhansel 3:15 p h., 3. Despres 17:12 p h., …13. Szalay 1:33:39 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy 6:45:07, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:40 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orsoz, Kamaz) 5:13 p h., …10. Kovács Miklós 1:13:20 ó h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06