LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Megint ruhástól fürdött
Szalay Balázsnak úgy tûnik lassan szokásává válik, hogy ruhástól fürdik. A Silkway-ralin megszerzett szenzációs második helyet úgy ünnepelte meg, hogy az Opel Antara tetejérõl úgy ahogy volt, overallban fejest ugrott a táborban felállított medencébe, ezúttal pedig az jött kapóra, hogy Gyula fõterén jelölték ki a szervizparkot, így a szökõkút éppen „kéznél volt”.


Nem csoda, hogy az Opel Dakar Team pilótája fürdeni vágyott, hiszen az országos bajnokság negyedik futama pokoli hõségben zajlott – 43 Celsius-fokot mutatott a hõmérõ higanyszála. No és azért a harmadik helyet is meg kellett ünnepelni. 
Szalay és navigátora, Bunkoczi László sima napot tudhatott maga mögött – nem hibáztak, élvezték az autózást, amelynek végül harmadik hely lett a jutalma. 

„Megmondom õszintén, a szombati defekt miatt begyûjtött három perc hátrány birtokában nem láttam rá túl nagy reményt, hogy beérjük az élen haladókat, úgyhogy próbáltam biztonságit autózni, de aztán persze, ahogy az lenni szokott, elkapott a harci hév, hogy mégiscsak meg kellene próbálni. Zapletal azonban annyira gyors volt ezen a napon, hogy esélyünk sem volt ellene” – mondta Szalay.
Na igen, egyszer az egyik, máskor a másik – valahogy így alakul ki a világ egyensúlya. Oroszországban Szalayéknak jött össze minden, és Zapletal maradt le a záró napon, most a csehnek volt jó napja, no meg a végül másodikként végzõ Fazekas Károlynak. 
„Jó kis teszt volt ez a verseny, a fõtéren a hõmérõ negyvenhárom fokot mutatott, ami a kocsiban volt hatvan is, de engem nem zavar. A Dakaron is meleg van, Oroszországban is meleg volt, ez egy ilyen sport. Ha beleszeret az ember a sivatagba, akkor tûrnie kell a meleget. Amúgy pedig Lacival nagyon élveztük a versenyt, volt egy-két szakasza a pályának, ami nagyon nekünk való volt, néha olyan tempót mentünk, mint a rali-világbajnokságon. Utána pedig jólesett a fürdés – még így, ruhástól is” – mondta Szalay, 

Az Opel Dakar Team másik párosa, Apáthy Zoltán és Erõs Gábor a 10. helyen végzett, méghozzá kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva. 
„Jó napunk volt, mindkét szakaszt nagyon élveztük, az egyik sima volt a másik helyenként dobálós, úgyhogy néha el repültünk is egy-egy nagyobbat, amikor benéztük valamelyik gödröt. Ezt leszámítva a saját tempónkat autóztuk, jól éreztük magunkat és persze nem fáztunk közben, mert rettenetes hõség volt” – mondta Apáthy Zoltán.

GYULAI VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 4. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, lengyel, Hummer) 3:00.34, 2. Fazekas, Horn (Fazekas Motorsport, BMW X5) 1:13 perc hátrány, 3. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team Opel Antara RR) 5:23 p h., …10. Apáthy Zoltán, Erõs Gábor (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 39:16 p h.
Az ob állása 4 futam után (nem hivatalos): 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton 100 pont, 2. Fazekas, Horn 86, 3. Porizek, Sykora (cseh, Hummer) 80, 4. Szalay, Bunkoczi 63 
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott
A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz.  A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen […]
Olvasd tovább
2021-06-22
A sivatag visszavár! Itt a 2022-es Dakar útvonala!
Nem volt elég a homokból és a dűnékből? Nos, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a 44. Dakar rali résztvevőinek ne lehessen ilyen panaszuk.
Olvasd tovább
2021-05-12
Szalay levonta a tanulságokat
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok megakadályozták a célba érkezésben, ő nem adja fel. Szokásához híven levonta a tanulságokat, és mire vége az idei versenynek, már meglesz a jövőre vonatkozó terve is. Sőt, talán már meg […]
Olvasd tovább
2021-01-12