LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Megvan az engedély: Bunkoczi versenyezhet!
Bunkoczi László nem lopja a napot… Tudtuk, hogy az utóbbi heteket folyamatos és kemény edzésekkel töltötte, és tudtuk, vár még rá egy utolsó orvosi vizsgálat, amely során kiderül, készen áll-e már az autóversenyzésre. Nos, megvolt a vizsgálat, és annak eredményeként az elsõ teszt is – az Opel Dakar Team versenyzõpárosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László tehát tényleg nem pazarolja az idõt. 

„A doktortól kaptam egy papírt, amire az volt írva: a korábbi életmódját folytathatja. Ezt úgy értelmeztem, hogy visszatérhetek a versenypályára. Pedig megmondom õszintén, három-négy hónapja még nem gondoltam, hogy így lesz, nem gondoltam, hogy a szervezetem ilyen gyorsan képes regenerálódni” – vallotta be Bunkoczi, aki annak rendje és módja szerint vissza is ült az Opel Mokkába… 
Majdnem egy év után szíjazta be magát ismét a versenyzõülésbe, hiszen 2014 decemberének végén, az Africa Race-en szenvedték el azt a balesetet, amelyben Bunkoczi gerincében eltört két csigolya. Mûtét, rehabilitáció, újabb mûtét, még keményebb edzések, s mostanra jutott el addig a rutinos navigátor, hogy újra autóba ülhetett. 
Háromszázhúsz kilométert tesztelt Szalay Balázzsal a veszprémi lõtéren, direkt egy olyan dobálós, odaverõs pályán, amely megviseli a versenyzõket. Így akarták megnézni, hogy bírja a gyûrõdést a gerince. 



„Kértem Balázst, hogy az elején legyünk egy kicsit óvatosabbak, mert nem tudtam, miként reagál majd a testem, a lelkem. De azután szépen lassan visszatértek az emlékek azzal kapcsolatban, hogy miként kell együtt mozogni az autóval, és azon kívül, hogy kicsit elfáradtam, semmi bajom nem esett. Egyszer odacsaptuk magunkat egy kicsit, de az sem fájt jobban, mint korábban szokott, csak annyira, amennyire fájnia kell annak, amikor felüt egy kõ. Persze, nem mondom, hogy már teljesen visszarázódtam, de ahhoz képest, hogy magamban arra számítottam, hogy fájni fog, kellemesen csalódtam, mert egyáltalán nem fájt, és ez nagyon jó hír… – mondta Bunkoczi László. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06