LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nehéz küzdelem volt, de megérte

Szalay Balázs és Bunkoczi László idén elsõ alkalommal végzett az élen a magyar bajnokságban. A Rábaköz Kupa prológja után még az utolsó elõtti helyen álltak, ma pedig átvehetik az elsõ helyért járó díjat.

Hosszú volt a kapuvári verseny és nehéz, a T kategóriában indult 20 jármû közül csak 12 fejezte be a versenyt. Pénteken és szombaton fõleg az eltévedések vezették a problémák toplistáját, ma viszont megkapták a versenyzõk a feketelevest. Mára virradóra olyan mennyiségû csapadék hullott a környéken, hogy nemcsak a pályákon, de az egész városban állt a víz. A szelektívek talaja felázott, csúszóssá vált, és kegyetlenül elkezdte tizedelni a mezõnyt már az elsõ szakaszon. A rádióforgalmazásban folyamatosan olyan infókra kaptuk fel a fejünket, hogy beborult, kicsúszott, mentõ kell, vagy éppen szünetel a rajtoltatás. Néhány autó csúnya sérüléseket szenvedett

Az Opel Dakar Team öt egysége közül négy sikeresen célba ért a futamon, hárman pedig kupaesélyesek, ha a hivatalos eredmény is azt mutatja majd, ami a jelenleg elérhetõ állás. Szalayék az elsõ helyen végeztek, de nagyon nehezen jött össze. A pilóta ma reggel álmában sem gondolta, hogy az elsõ két nap után sikerül megcsípnie az aranyat. „Ma reggel az elsõ speciálison dõlt el az egész verseny. Ott derült ki, hogy ki az, aki a sáros terepen is megtalálja az összhangot az autóval és ez nekünk elég jól sikerült. Tulajdonképpen azon az egy szakaszon nyertük meg a versenyt. A mai második szakaszon már viszonylag nem is kellett volna annyira nyomni, hiszen megvolt az elõnyünk és már így is lendületesen mentünk.” – mesélte elégedetten Szalay Balázs. – „Szerencsére probléma nélkül autóztuk végig a napot. Az egyik híd elõtt elkaptunk egy viszonylag nagy követ, ami megdobta az autót, de nem lett belõle baj. Egyszer pedig, a rajt után 300 méterre volt egy gödör, ami úgy megdobott minket, hogy majdnem berepültünk a bokrok közé és ez kicsit óvatosságra intett. Sajnálom, hogy ilyen sokan kiestek, de nagyon örülünk az eredménynek, mert duplaszorzós a verseny, ráadásul beleszámít a Zóna Kupába is.”

Talmácsi Gábor és Stefano Favaro is bevitték az autót a célba, összetettben a 9. helyen végeztek, kategóriájukban pedig a harmadikok lettek. Szombaton bõven kijutott nekik a problémákból, ugyanis eltört a féltengelyük és elment a hajtásuk. A szervizidõ nagyon szûkre szabott volt ezek orvoslására, így forfaitolni kényszerültek.  
„A tereprali nem az én sportágam, mert én a sprintember vagyok, itt pedig hosszú a verseny, folyamatosan koncentrálni kell. Az eredménnyel elégedett vagyok, tulajdonképpen elértem azt, amire számítottam. Végigmentünk és a középmezõnyben végeztünk. Tegnap sokat szenvedtünk, mert több mûszaki gondunk volt, de ma simán végig tudtunk menni a szakaszokon.” – nyilatkozta Talma a célban. – „Nagy különbség van a motorozás és a tereprali között. Ez nem annyira gentleman sport, a nemébõl adódóan, hogy terepen zajlik, hatalmas kosszal is jár, ami nálunk a pályán egyáltalán nem jellemzõ. Bár tetszik ez a mûfaj, de még nem érzem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Nem mondom, hogy nem fogok terepralizni a jövõben, de egyelõre tartok egy szünetet.”

A csapat Apáthy Zoltán-Erõs Gábor párosa lett a sereghajtó, mert tegnap forfaitolni kényszerültek, amikor kitört a jobb elsõ kerekük. A reggeli pálya nem esett nekik jól, a Nissan dobálta a hátulját, a sáros pályán nagyon megküzdöttek az elemekkel. A szerviz alatt azonban állítottak a futómûvön, a nap pedig felszárította a pályát és végre egy parádésat autóztak.
Rónaiék szépen vették az akadályokat, õk a 6. helyen végeztek a versenyben, mellyel pontokat is sikerült gyûjtögetniük. Jól érezték magukat a versenyen, nehéznek tartották, de úgy mentek rajta végig, mint egy jól összeszokott páros. A Rónai család egy kategória harmadik helyezettért egy kupát is hazavihet

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06