Nem adják fel! Ha a fene fenét eszik, ha skorpiók potyognak az égbõl (szerencsére nem), ha hegynyi magas dûnék állják útjukat, akkor sem! Szalay Balázzsal és Bunkoczi Lászlóval három napja kibabrált ugyan a technika ördöge – az Opel motorja kis híján elhalálozott a marokkói, alacsony oktánszámú üzemanyagtól –, de õk nem hagyják magukat. Nekivágtak az Africa Race kilencedik szakaszának is Akjoujt és Toueila között. Még úgy is, hogy a Mokka 17 liter olajat evett meg a csütörtöki, 289 kilométeres szelektív szakaszon, még úgy is, hogy a dûnékben motorerõ híján egyáltalán nem lenne esélyük, így azokat nagy ívben elkerülik.
Az utolsó mauritániai szakaszon az Opel Dakar Team kettõse nem érintette az összes GPS-pontot, de elérte a tábort, és halad Dakar felé. Most már ez az egyetlen cél – a célba érkezés.
„Több-kevesebb sikerrel megpróbáltuk végigküzdeni magunkat a szakaszon – mondta Szalay Balázs. – A nagy dûnéket elkerültük, mert az autónk továbbra sincs ereje teljében, de szerencsére találtunk átjárót a hatalmas homokhegyek között. Egészen biztos, hogy ma is kapunk büntetést, mert kihagytunk néhány GPS-pontot, de az a lényeg, hogy haladunk. A holnapi napnak is nekivágunk, és megpróbáljuk végigcsinálni. Nagy a rizikó, de ez az utolsó szakasz – hiszen a szombati, Rózsaszín-tó melletti már nem számít bele az értékelésbe –, és mi szeretnénk teljesíteni.”
A magyar páros nyilván csalódott, hiszen azért jött az Africa Race-re, hogy a gyõzelemért, vagy legalábbis a dobogós helyekért harcoljon, s erre a részeredmények alapján akár esélye is lehetett volna, ha nincs ez a motorhiba. Most azonban változott a cél: tisztességgel be akarják fejezni a versenyt.
„Szegény Mokkának mindene odavan, de még hajtja a lelke – nézett szeretettel a valóban kissé viseletes versenyautóra a navigátor, Bunkoczi László. – Navigátor szempontból a mai szakasz a folyamatos improvizálásról szólt, hiszen úgy kellett átvergõdni a dûnék között, hogy az itiner nem segített semmit – hiszen másfelé mentünk, mint a mezõny többi része –, csak az irány volt biztos. Kihordtam lábon néhány lassú lefolyású infarktust, de itt vagyunk, és ez a lényeg.”
Pontosan. Ez a lényeg. És az, hogy a holnapi szakaszt még így vagy úgy, de teljesítse a Szalay, Bunkoczi kettõs.
A kamionos mezõnyben a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió továbbra is az élbolyban vitézkedik, sõt, szoros csatát vív a portugál Elisabete Jacintóval az összetett második helyért. Szerdán a magyar Scania-trió állt jobban, csütörtökön Jacinto visszavette az ezüstös pozíciót. A különbség azonban mindössze 2 perc 50 másodperc kettejük között, tehát a pénteki, utolsó mért szakaszra maradt a döntés…
AFRICA RACE
9. szakasz, Akjoujt–Toueila (össztáv: 309.3 km, ebbõl szelektív szakasz: 289.36 km). Autósok: 1. Yves Fromont, Jean Fromont (francia, Buggy) 3:21:12, 2. Henrard, Barbier (francia, Buggy) 2:26 perc hátrány, 3. Schlesser, Magnaldi (francia, Buggy) 2:41 p h., …17. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 3:52:48 óra h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 3:43:32, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 54 mp h., 3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 7:47 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 32:51:51, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 1:27:34 ó h., 3. Henrard, Barbier 2:42:38 ó h., …12. Szalay, Bunkoczi 21:51:33 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 36:34:18, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 1:54:09 ó h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 1:56:59 ó h.