LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Nyitány – mért szakasz nélkül

Újév napján elrajtolt a nagy hagyományokra visszatekintõ Dakar-rali, a világ leghosszabb, s legnehezebb terepraliversenye, amelyet immár harmadszor tartanak meg Dél-Amerikában.

A rajtnak az elmúlt két évhez hasonlóan Buenos Aires egyik tere, a La Rural adott otthont (az obeliszk tövében állították fel a rajtkaput), s több tízezer ember kísérte figyelemmel, amint a versenyzõk végighajtottak a fõváros utcáin, hogy megtegyenek majd’ 400 kilométert (egészen pontosan 377-et) az elsõ táborhelyig, Victoriáig, ahol már sátorban töltik az éjszakát.

A szervezõk erre a napra nem írtak elõ szelektív szakaszt a mezõny számára ami azt jelenti, hogy csak teljesíteni kellett a távot, hogy aztán vasárnap ténylegesen is elkezdõdhessen a küzdelem a stopper, a pampák, a dûnék és egymás ellen.
A mezõny több mint 9500 kilométer (ebbõl 5000 a mért szakaszok hossza) megtétele után január 16-án ér célba Buenos Airesben. Addig 13 szelektív szakaszt teljesít a mezõny (már persze az a része, amelynek sikerül a célig verekednie magát), s lesz két olyan nap, amikor két részre osztották a mért szakaszt.

„Északon új területeket fedeztünk fel a Dakar számára, ami még izgalmasabbá teszi majd a versenyt. Ami engem illet, a kedvencem a Chilecito és San Juan közötti szakasz” – mondta a kihívásról David Castera, a Dakar sportigazgatója utalva többek között a legendás 40-es útra, amelyen kétezer évvel ezelõtt a marhapásztorok terelték csordáikat, most pedig a legendás terepverseny mezõnye veszi birtokba.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06