Országok és itinerek a sisakon
A bukósisak az autóversenyzõk védelmének fontos része. Tizenhét rétegû, szénszálas anyagból készül, s az utóbbi években jó néhány példát láthattunk arra, milyen hatalmas baleseteknél is képes megvédeni a versenyzõk fejét.
A sisakok esetében tehát elsõdleges szempont a biztonság, ám az sem mindegy, hogy néznek ki. Az Opel Dakar Team versenyzõi pénteken kapták meg vadonatúj festésû sisakjaikat, amelyeket az idén is (mint 2001 óta mindig) Mike Tamás „álmodott meg”.
„Sok szép sisakunk volt már, de ezekre most azt mondom: tökéletesek. Nem csupán alkalmazkodnak a versenyautó új dizájnjához, hanem szokás szerint személyre szabottak. Az enyémen az országok vannak, amelyeken áthaladunk az Africa Race során, Laci sisakjára itinereket festett Mike Tomi, a kamionos csapatunk tagjai pedig az MAN-hez méltó dizájnt kaptak. Mind gyönyörû – aprólékos, precíz munka eredménye” – mondta Szalay Balázs, aki csapatával hétfõn délután kel útra a Westend oldalából (Váci út 1-3.), hogy újra meghódítsa a Szaharát. Maga az Africa Race december 28-án az adminisztratív és technikai ellenõrzéssel kezdõdik, az elsõ szakasz pedig december 30-án rajtol Marokkóban.