LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ötödik hely bemelegítésként
Késett a komp. Aminek normál esetben nem lenne jelentõsége, ezúttal azonban meghatározta egy terepraliverseny, jelesül az Africa Race elsõ versenynapját. Ugyanis a késés miatt törölték a motorosok versenyét, és lerövidítették az autósok mért szakaszát: százról negyvenhét kilométeresre. 


Szalay Balázs és Bunkoczi László elõször talán még csalódott is volt egy kicsit emiatt (hiszen már alig várták, hogy elrajtoljanak), utóbb azonban kiderült, hogy ez kapóra is jött nekik. 
Ugyanis a 16. rajthely egyben azt is jelentette, hogy jó néhány lassúbb autó mögött indultak…
„Az elõttünk indulót hamar utolértük és viszonylag hamar meg is elõztük, a második azonban nem tudott félreállni, úgyhogy folyamatosan porolt elõttünk, néha annyira, hogy nullára kellett fékezni az Opel Mokkát. Abszolút nem tudtunk a saját tempónkban közlekedni, így jött össze a négyperces hátrány, ami szerintem akár már szerdán ledolgozható. Maga a pálya egyébként alattomos, ahogy mi mondjuk vigyázós szakasz volt, amely rövidsége ellenére rejtett buktatókat. A huszadik kilométernél déja vu érzésünk volt, mert láttunk egy rommá tört autót, amelynek legénysége ugyanúgy járt, mint mi tavaly ilyenkor – beletiportak szembõl egy homokfalba” – mondta Szalay Balázs, aki azt is hozzátette, benne abszolút nem keltett rossz érzést, hogy ugyanazon a pályán kellett végigmenniük, amelyen tavaly a hatalmas balesetük volt. 
Bunkoczi László azonban bevallotta, az õ lelkének nagyon kellett, és nagyon is jót tett, hogy túl vannak a Nador–Jorf el Hamam szelektíven, amelyen abszolútban a hatodik, az autós mezõnyben az ötödik helyet szerezték meg. 

„Nyitó szakasznak ez nagyon is trükkös volt, fõleg úgy, hogy a rajt elõtt sokat kellett várakozni, miközben én nagyon mentem volna már. Jó, hogy célba értünk, a hátrányunk sem túl nagy, s ami nagyon jó hír, hogy a szakasz során abszolút nem fájt a gerincem” – tette hozzá Bunkoczi László, majd még elmondta, a szerdai, merzugai szakaszra készül igazán, hiszen azon a pályán, a dûnék között kezdõdik az igazi verseny. 
A kamionos mezõnyben száguldó Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió az abszolút értékelésben tizedikként, a kamionosok között azonban harmadikként ért célba a rövid mért szakaszon, amelyen csupán a világverõ Kamazok közül kettõ tudott elõtte végezni. Emiatt azonban nem volt nagyon csalódott, hiszen õ is tudja, a verseny csak most kezdõdik. 

AFRICA RACE
1. szakasz, Nador–Jorf el Hamam (össztáv: 613 km, ebbõl szelektív szakasz: 47 km). Autósok: 1. Jurij Szazonov, Alekszej Kuzmics (kazah, Hummer), 2. Sagirov, Jevtyekov (kazah, Hummer) 2:52 másodperc hátrány, 3. Leal dos Santos, Justo Gil (portugál, Nissan Pickup) 3:02 mp h., …5. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 4:55 p h. Kamionosok: 1. Szergej Kuprianov, Alekszandr Kuprianov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz), 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 1:04 mp h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 1:31 mp h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06