LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Pokoli gyors szakasz volt!
Gyors szakasz volt. Pokoli gyors. Gyakran „lobogtak” 180-190 km/órás sebessséggel, ami egy terepraliversenyen, a dûnékkel és tevefûvel teletûzdelt utakon egyáltalán nem megszokott. 

Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak azonban ez sem okozott gondot: az Africa Race-en eddigi legjobb részeredményét produkálva az Opel-páros negyedikként ért célba a Dahla és Sami között kijelölt, 174 kilométes pályán. Ez volt egyébként az elsõ mauritániai nap – a határátkelést a senki földjén, a Marokkó és Mauritánia között húzódó aknamezõn flottul letudták a mezõny tagjai –, amit még csak afféle bemelegítésnek szántak a szervezõk, az igazi nagy menetek csak ezután jönnek. 

„Nagyon-nagyon gyors szakasz volt, és emiatt annyira észnél kellett lenni, hogy szinte rágörcsöltek az ujjaim a kormányra, a célban alig tudtam róla lefeszegetni õket. Száznyolcvan-százkilencven kilométer per órás tempót diktáltunk, dobált, rázott, mint a fene, röpködött a Mokka jobbra-balra, de végre volt egy tiszta szakaszunk, amely bár viszonylag rövid volt, de éppen a tempó miatt ugyanolyan fárasztó, mint egy négyszázötven kilométeres pálya” – mondta Szalay, aki azt is elárulta, a cél elõtt három kilométerrel elkeveredtek egy kicsit, de ez összességében nem változtatott a helyezésünkön, csak a szinte tökéletes napot egy kicsit beárnyékolta. 



„Rossz emlékû számomra ez a szakasz, mert két éve a motorunk itt adta meg magát végleg. És azt sem szeretem, amikor egy terepralipálya ennyire gyors. Ez már-már olyan volt, mint egy ralis gyorsasági, azzal a különbséggel, hogy a ralisokkal ellentétben mi nem ismerjük a pályát, így 180-190-nél az embernek már van némi diszkomfort-érzete a dûnék között. Jobban leizzadtam, mint a hosszú szakaszokon, mert állatira kellett figyelni. Ilyen nagy tempónál ugyanis nem szeretne az ember hibázni. A negyedik helyünk nagyon-nagyon jó, de most jönnek a királyszakaszok” – mondta Bunkoczi László.
A kamionos mezõnyben száguldó Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kategóriájában ötödikként ért célba a rendkívül gyors szakaszon (a pilóta hatalmas csatát vívott Elisabete Jacintóval a negyedik helyért, de nem akart kockáztatni egy újabb defektet a portugál versenyzõ porában), az összetettben pedig a negyedik helyrõl várja a folytatást. 



AFRICA RACE
6. szakasz, Dahla–Sami (össztáv: 617 km, ebbõl szelektív szakasz: 174 km). Autósok: 1. Dominique Housieaus, Loic Fagot (francia, Optimus) 1:15:44, 2. Sagirov, Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 1:29 p h., 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 2:25 p h., 4. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 3:44 p h. Kamionosok: 1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 1:22:41, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 1:40 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 7:30 p h., …5. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 12:44 p h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 1:29:02, 2. Dubois (francia, KTM) 6:35 p h., 3. Agoskov (orosz, KTM) 9:58 p h. 
Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov 19:50:21, 2. Thomasse, Larroque 28:39 p h., 3. Serradori, Haquette 51:14 p h., …8. Szalay, Bunkoczi 1:47:51 ó h. Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 20:10:39, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:01:46 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 2:19:56 ó h., …4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:43:26 ó h.. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 22:57:27, 2. Nifontova (orosz, Husqvarna) 2:27:48 ó h., 3. Agoskov (orosz, KTM) 2:29:01 ó h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06