LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Riválisok napja

Aki augusztus 22-én kilátogatott a Veszprém melletti Jutaspusztára, az egy hatalmas küzdelemnek lehetett tanúja a Hungarian Bajan. A hétvégi verseny az Európa Kupa negyedik állomása volt, a csatát mégsem ez tette izgalmassá, mint inkább az a tény, hogy a magyar bajnokság utolsó állomásaként ma került fel a pont az „i”-re, azaz, eldõlt a bajnoki cím sorsa.

Pénteken csak egy szelektív szakaszt kellett teljesítenie a mezõnynek, melyet nevezhetünk akár bemelegítõ körnek is, miután másnapra már nyolc speciál megtétele volt az elõírt feladat. Ez már önmagában fárasztó és megterhelõ volt, azonban még megtoldotta a magyar OB izgalmas zárófutama is. Egyébként a nap utolsó szakaszán a mezõny felét nem engedték elrajtolni, mivel oly hosszúra nyúlt a nap, hogy rájuk sötétedett volna.

A verseny élmezõnyében megtalálhatjuk a holland származású Van Deijne-Rosegaar párost, valamint az orosz Gadasin-Demyanenko duót, akik igazi húzóerõként vettek részt a viadalon, hiszen a három magyar rivális szorosan a nyomukban volt a verseny végéig. Sõt, Palik László nem egy alkalommal abszolút idõt hozott a szakaszokon, mivel a pilóta a nap második felében annyira megtáltosodott, hogy hihetetlen eredményeket produkálva végül a második helyen végzett összetettben. Valójában ehhez az is hozzájárult, hogy Gadasint kizárták a verseny után, mivel a rugóútja nem felelt meg az elõírt szabályoknak.

A Szalay Dakar Team már a megszokott trióval startolt a legnagyobb hazai versenyen, Szalay Balázs és Bunkoczi László mellett csatasorba állt a másik két Opel Antara is a Rónai-Galambos, valamint a Somfai-Somfai apa-fia duóval a fedélzetükön. A teljes csapat azonban vegyes érzelmekkel fejezte be a viadalt, hiszen míg Szalayék a bajnoki kupáért harcoltak, Somfaiék kiestek, mert a jobb elsõ kerék csonkállványa eltört, a forfait idõt pedig túllépték. Rónaiék pedig bértek ugyan a célba, de utolsó versenyük lévén szomorúan búcsút vettek az évadtól.

Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, de azt hiszem, elmondhatom, hogy igazi éles küzdelemben volt részünk az elsõ perctõl az utolsóig. Fizikailag és szellemileg is kimerítõ volt a nap, hatalmas harcot vívtunk, de néhányszor hibáztunk, ami miatt sajnos a bajnoki cím is elúszott. Ez kicsit rányomta a bélyegét a jókedvünkre, de így is óriásit autóztunk. Az utolsó két szakaszt kifejezetten élveztem is, annak ellenére, hogy úgy éreztem, nem megyünk olyan jól.” – számolt be a napjukról Szalay Balázs. A bajnokság végeredménye ezzel Zapletal-Ourednicek kettõs gyõzelmével zárult, mögöttük a Palik-Darázsi páros, majd a dobogó harmadik fokára a Szalay-Bunkoczi páros léphet majd fel.

A Szalay Dakar Team párosa szeptemberben a Baja Slovakian áll rajthoz, ami ugyan nem magyar OB futam, de a Zóna Kupa sorozat részeként sokat számít a csapatpontokban. 

Nem hivatalos végeredmény:
1. Van Deijne, 2. Palik, 3. Zapletal, 4. Szalay

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Dakar_desert
Dakar: újítások pro és kontra
Tilos lesz a telefon és a GPS az autókban, minden háromszáz kilométernél hosszabb mért szakaszon kötelezően beiktatnak 15 perc pihenőt, és előkészített, színes itinert kap minden résztvevő.   Javában zajlanak az előkészületek a 2020-as Dakar ralira, amelyen jó néhány újítás várja a versenyzőket, ha nem lenne elég, hogy vadonatúj helyszínen, Szaúd-Arábiában rendezik meg a viadalt, […]
Olvasd tovább
2019-06-14
Szalay Balázs - Nagy futam
Szalay: Nagy futam, nagy élmény!
Immár hetedik alkalommal tartották meg a Nagy Futamot, amelyre ezúttal is több tízezer ember volt kíváncsi Budapest gyönyörű, történelmi belvárosában. Hosszú, tömött sorokban álltak a szurkolók az Andrássy út két oldalán, valamint az Erzsébet téren, és aki csak villanásnyi képeket látott a hátsó sorokból, az is megérezte az utcai parádé hangulatát – méghozzá az elképesztő […]
Olvasd tovább
2019-05-01
Szalay Balázs átadta a kormányt
A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja
Szalay Balázs nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi kis falunk című sorozat susogós tréningruhát viselő futballtrénere, Gyuri – vagyis Lengyel Tamás – kedvéért.   Miután az RTL Klub elképesztően népszerű sorozatának múlt szombati epizódjában Gyuri épp a Dakart […]
Olvasd tovább
2019-04-27