LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Sivatagi hangulatban

Kint hó, bent afrikai, sõt, sivatagi hangulat. Tulajdonképpen nincs ebben semmi szokatlan, ha eláruljuk, hogy az Opel Dakar Team tartott évnyitó, vagy inkább élménybeszámoló partit péntek este a Champs Sport Pubban, ahol a csapat versenyzõpárosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László felidézte az Africa Race történéseit a támogatók, újságírók, barátok és szurkolók körében.

A sportkocsma nagy kivetítõjén és a tévékben ezúttal a sivatagi száguldás rejtelmeibe kaptak bepillantást a résztvevõk – akik közül persze senki számára sem volt idegen, hogy milyen hatalmas is a Szahara. 
Egymást érték a sztorik, hiszen mindenki a kulisszatitkokra volt kíváncsi – a remek részeredményekkel (hatból öt második hely a szünnapig), a technikai gondokkal (a motorból fél táv után dõlni kezdett az olaj, ami után már csak a cél volt a cél) itt mindenki pontosan tisztában volt. A résztvevõk inkább arra voltak kíváncsiak, hogy milyen az élet a sivatagban (izgalmas, kalandos, vad), hogy tényleg olyan hideg volt-e éjszakánként (igen, az elsõ három napon mínusz öt fok volt, majd megfagytunk a sátrunkban), s hogy nem volt-e veszélyes visszatérni Afrikába (nem, mert a szervezõk megegyeztek mindhárom ország kormányával, és a hadsereg védte a tábort). 



Mindent egybevetve érdekes, izgalmas szezonkezdetet jelentett az Africa Race a Szalay, Bunkoczi kettõs számára, amely ötödször ért célba a Rózsaszín-tó partján. Ezen felül azonban más jubileumot is ünnepeltek. 
„Tíz éve versenyzünk együtt Lacival, több mint százezer kilométert tettünk meg eddig versenykörülmények között” – sorolta a meglepõ számokat Szalay, aki ezután azt is elárulta, a csapata egyébként is az állandóság jegyében mûködik, hiszen a legtöbb tagja szintén tíz éve, vagy még hosszabb ideje dolgozik a páros sikeréért. Már ez önmagában is megért egy bulit. 
Az Africa Race partira elfogadta a meghívást a verseny másik magyar résztvevõje, a kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is, amely az idén kétszer is kihúzta a pácból az autós kettõst, s most érdekes volt együtt felidézni az emlékeket. 
Átadták ezen felül a WestEndben egy hónapon át zajló szimulátoros játék nyertesének járó fõdíjat is: Ritter Krisztián érte el a legjobb idõeredményt, jutalma egy gyönyörû, sportosan elegáns TW Steel óra lett. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06