LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalay elégedett a csapattal

Remek eredményekkel zárta az idény egyik legrangosabb és legnehezebb viadalát, a Hungarian Baját a Szalay Dakar Team. A csapat rendkívül nagy létszámmal, 11 versenyzõvel képviseltette magát a viadalon és a magyar értékelésben két elsõ és két második helyezéssel zárta a viadalt.

Az autósok mezõnyében a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõsnek az elsõ napon az ablakmosóval voltak gondjai: egyszerûen képtelenség volt használni, ami miatt sokszor semmit sem láttak a sáros szélvédõn át. Ennek ellenére a magyar értékelésben végig tartani tudta a páros a második helyét, a nemzetköziben pedig a negyedikként végzett. ,,Végig óvatosan autóztunk, egyáltalán semmi kockázatot nem vállaltunk, az utolsó szakaszon azonban nyomtuk, ahogyan a csövön kifért – mondta Szalay. – A csapat teljesítményével is elégedett vagyok, ennél jobb teljesítményt nehezen érhettünk volna el. A mi második helyünkön kívül a motorosok mezõnyében tarolt a csapat és a kamionosoknál is elsõ-második pozícióban végzett a két egységünk.”
Szalayék egyébként a most szerzett harminc pontjukkal (a hét végi viadal duplaszorzós volt, ami azt jelenti, hogy a helyezetteknek a megszokotthoz képest kétszer annyi pont jár) felzárkóztak a negyedik helyre.

És akkor nézzük sorjában, mi történt a másik két kategóriában. A motorosoknál az újonnan igazolt szlovák sztár, Jaroslav Katrinak esélyt sem adott a többieknek. Az elsõ napon Kátai Péter még meg tudta szorongatni, a másodikon azonban a korábbi enduro-világbajnok robbantott, és elhúzott az ellenfelektõl. Pedig a road-bookkal nincs túl nagy barátságban – az elsõ napon még gondjai voltak a kezelésével. A Dakaron korábban szintén bizonyító Varga Ákos harmadikként végzett, neki is nagyon tetszettek a pályák, bár szerinte eléggé gyorsak voltak, szinte végig teligázon kellett közlekedni. A csapat harmadik motoros tagja, a romániai Szilveszter Zsolt hatodikként végzett.

A kamionosoknál totális diadalt aratott a csapat. Darázsi Zsolt egyetlen pillanatra sem hagyott kétséget afelõl, hogy õ a leggyorsabb a mezõnyben. Az elsõ napon még tartott egy kicsit a szintén a sivatagi show-ra készülõ Flex Dakar Teamtõl, ám szombaton már rájuk sem kellett figyelnie, mivel a második szelektív szakaszról kikéstek, úgyhogy kizárták magukat a versenybõl. Darázsi rendkívüli módon élvezte a száguldást, egyetlen pillanatra sem lassított, még akkor sem, amikor már hatalmas elõnnyel vezetett, mert úgy gondolta: rögtön baj lesz, ha visszavesz a tempóból. Úgy látszik, neki volt igaza… A második helyen szintén egy zöld MAN-kamion végzett, Gaál Józseffel a volánjánál, Szalay csapatfõnök nagy-nagy örömére.

Hungarian Baja, az ob 5. futama, Veszprém
Abszolút végeredmény. Autósok: 1. Saukans, Uldis (lett, Oscar) 8:48:18, 2. Kis, Czeglédi (RTL Motorsport Club, Nissan Pick-Up) 9:28 perc hátrány, 3. J. Sykora, M. Sykora (szlovák, Mitsubishi Pajero) 12:07 p h., 4. Szalay, Bunkoczi (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) 25:17 p h., 5. Varga, Pocseg (Cross Country Club, Nissan Patrol) 1:00:55 ó h., 6. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 1:05:50

Motorosok: 1. Katrinak (szlovák, Szalay Dakar Team, KTM) 7:19:55, 2. Kátai (Szalay Dakar Team, KTM) 21:24 p h., 3. Varga (Szalay Dakar Team, KTM) 36:39 p h., 4. Mana (olasz, KTM) 45:37 p h., 5. Lichtensteiger (francia, KTM) 49:02 p h., 6. Szilveszter (romániai, Szalay Dakar Team, KTM) 1:26:35 ó h.
Kamionosok: 1. Darázsi, Laklóth (Szalay Dakar Team, MAN) 10:54:21, 2. Gaál, Rack (Szalay Dakar Team, MAN) 5:49:23 ó h., 3. G. Walcher, Niemz, M. Walcher (német, Unimog) 8:23:12 ó h.

Az ob állása 5 futam után. Autósok: 1. Gál, Oroszlán (Art Off Road Club, G. Baba Proto) 107 pont, 2. Kis, Czeglédi 90, 3. Liszi, Tóth (4×4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero) 76, 4. Szalay, Bunkoczi 69, 5. Varga, Pocseg 56, 6. Palik, Darázsi G. (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 52
Következik (szeptember 2-4.): az ob 6. futama

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06