A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs teljesítette a Dakar-rali távját. Újra… Szinte hihetetlen, de mióta a páros együtt versenyez (vagyis 2004 óta), azóta mindig célba ért a világ legnehezebb terepversenyén, s ez a remek sorozat most sem szakadt meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. További érdekes statisztikai adat, hogy õk ketten mindannyiszor Opellel teljesítették a távot, csak éppen az elsõ években Fronterával, az utóbbi esztendõkben Antarával, az idén pedig egy vadonatúj Mokkával. A technika tehát remekül vizsgázott.
„Nincs könnyû Dakar, ez sem volt az – minden egyes kilométerén meg kellett küzdeni a célba érkezésért, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk. Igaz, a legjobb eredményünket, vagyis a huszadik helyet nem sikerült megjavítani, de nem vagyok csalódott, mert nagyon sûrû volt az élmezõny, és szinte alig esett ki valaki. A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetõi hiba is és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk” – értékelt Szalay Balázs, aki a zárónapra tartogatta idei legjobb részeredményét: a 17. helyen ért célba a 246 kilométeres szelektív szakaszon. Nyilván nem az utolsó néhány kilométeren akarta eldönteni a versenyt, s talán nem is számított rá, hogy még így is pozíciókat nyer, pedig sikerült – a 24. helyen végzett az összetettben.
„Gyors szakasz volt, amelyen kamionokat is elõztünk, Lopraisszal például nagyon megszenvedtünk, jó sokat mentünk a porában, és még akkor sem tudtuk megelõzni, amikor tolatgatott – a kamionok ugyanis elég nehezen fértek el a szûk kanyarokban. Nem volt nehéz szakasz, sõt, az autósok számára kifejezetten élvezetes volt” – mondta Szalay Balázs.
Navigátora, Bunkoczi László is elégedett volt, s nemcsak a szombati nappal, hanem az egész Dakarral.
„Azt mondják, mindig a hetedik év a kritikus, s bár nekünk ez nem a hetedik évünk volt Balázzsal, de a hetedik Dakarunk, és szerencsére nem történt semmi rossz – itt vagyunk a célban. Ez volt az egyik legnehezebb versenyünk, s személy szerint nekem, navigáció szempontjából is hatalmas kihívást jelentett, úgyhogy elégedett vagyok a végeredménnyel. Most jöhet egy jó vacsora, és szeretném megköszönni a fiúknak, hogy lehetõvé tették számunkra az újabb célba érkezést” – mondta Bunkoczi László.
A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos trió is sikeresen teljesítette a versenytávot, s végül az összetett értékelés 30. helyén fejezte be a Dakar-ralit. Darázsinak nagy kõ esett le a szívérõl, mert elõzõ nap megint eltört a kamionjában a rugótartó bak, de az MAN így is végigbírta a versenytávot.
„Ma már egyáltalán nem kockáztattam, vagy három vetélytársamat el is engedtem, mert ezen a szakaszon csak bukni lehetett, nyerni nem. Olyan mély szakadékok voltak, hogy csak na… Ráadásul volt elég bajunk, nem elég, hogy pénteken eltört a rugótartó bak, még nekünk is csúsztak a dûnéken. Az egyik versenyzõtársunk úgy gondolta, hamarabb ér fel a dûnére mint mi, és mivel felénk lejtett a pálya, ránk csúsztak” – mondta Darázsi, majd hozzátette, nagyon örül, hogy harmadszorra végre átengedte az Atacama-sivatag. – Így utólag nem volt nehéz ez a Dakar, de az adott napok mindig nehezek voltak, szóval mégiscsak nehéz volt. Ez volt a kilencedik Dakarom, most úgy érzem, jöhet a tizedik…”
Ez végszónak sem rossz egy ilyen nap estéjén…
15. szakasz, La Serena–Santiago Chile (össztáv: 626 km, ebbõl szelektív szakasz: 346 km). Autósok: 1. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini All4) 1:41:10, 2. Terranova, Fiuza (argentin, BMW X3) 13 másodperc hátrány, 3. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 31 mp h., …17. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 13:30 p h., …79. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (magyar, Toyota Landcruiser) 55:27 p h., 80. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 55:53 p h. Motorosok: 1. Chaleco López Contardo (chilei, KTM) 1:42:37, 2. Faria (portugál, KTM) 29 mp h., 3. Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 37 mp h. Kamionosok: 1. Pieter Versluis, Harry Schuurmans, Jurgen Damen (holland, MAN) 2:02:40, 2. De Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, Iveco) 2:04 p h., 3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, Iveco) 2:17 p h., …33. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 29:10 p h.
A végeredmény. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 38:22:39, 2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 42:22 p h., 3. Novickij, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:28:22 ó h., …24. Szalay, Bunkoczi 11:58:28 ó h., …72. Sebestyén, Bognár 35:50:31 ó h., …74. Pócsik, Farkas, Szaller 36:01:21 ó h. Motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 43:24:22, 2. Faria 10:43 p h., 3. López Contardo 18:48 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikoljaev, Szergej Szavoszytin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 39:41:43, 2. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 37:10 p h., 3. Karginov, Devjatkin, Mokejev (orosz, Kamaz) 37:57 p h., …30. Darázsi, Vörös, Szalai 20:54:43 ó h.