LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék a porral is küzdöttek

A Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Antara trió a 22. helyen zárta a Világkupa-sorozat portugál versenyének pénteki napját – és nem túlzás, hogy hatalmas küzdelem árán sikerült felküzdenie magát ide a reggeli 40. rajtpozíció után. A mezõny egyetlen magyar párosa elõtt ugyanis indult néhány olyan páros, amely lassúbb volt nála. Lassúbb, de nem túl elõzékeny: nem engedték ugyanis elõzni Szalayékat, akik így csak nyelték a port, miközben szinte vakon tapogatóztak a 190 kilométeres szelektív szakaszon. Pokolbéli kínokat álltak ki: se gyorsan menni nem tudtak, se levegõt venni.

A második szakaszra ígérkezett némi javulás: az elõttük induló megígérte, hogy mivel technikai problémája van, elengedi majd õket. El is engedte: a 110. kilométernél, amikor az autójának kitört a kereke. Addig azonban ott poroszkáltak mögötte Szalayék. Ezután jött ötven élvezetes kilométer, amíg utol nem érték a következõ riválist.

A nap végére õszintén megutálták a port, viszont a 22. hely legalább azt jelenti, hogy szombaton nem lesz elõttük olyan sok mindenki, mint pénteken volt. A pályákról annyit mondott el a kettõs, hogy kanyar kanyart követett, vagyis inkább volt ralis a szakasz, mint terepralis. Jól mutatja ezt, hogy 90 oldalas volt az itiner, ami a Dakaron 5-600 kilométeres szakaszok esetében szokás, nem pedig 190 kilométereseknél. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a versenyben a pénteki nap végén a kétszeres világbajnok Carlos Sainz vezet.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06