A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs végigrohant a pénteki szakaszon Calama és Salta között – amely nem volt nagyon trükkös, ellenben elég magas átlagsebességet hozott. Az Opel-páros úgy teljesített 103 km/órás átlagot, hogy majd’ 150 kilométert az elõtte rajtoló porában volt kénytelen autózni. Mindezt olykor 3400-4000 méteres magasságban (a határt még magasabban lépték át, igaz, az még közúton történt), ami azért hatással van a motorteljesítményre (is).
Apropó Mokka!
A szervizcsapat reggel ötig dolgozott (a fiúk fél óra alvás után indultak tovább a következõ táborba), s rendbehozta a versenygépet, amelynek a kormánymûvével voltak gondok, ennek következményeként ment tönkre a szervó csütörtökön.
Szalaynak reggel még fájt a keze (ha az orránál magasabbra kellett emelnie, akkor nagyon), de a rajt pillanatában elfelejtette minden baját, és a páros végül a 26. helyen teljesítette a szakaszt. Ez azt jelenti, hogy az összetettben a 29. helyre lépett elõre.
„Jó kis szakaszon vagyunk túl – még úgy is, hogy kábé százötven kilométert nem a saját tempónkban autóztunk, mert az elõttünk indulót a nagy porban nem tudtuk megelõzni – nyilatkozta Szalay a célban. – Ettõl függetlenül a pályának remek ritmusa volt, a Mokka pedig szerencsére olyan, mint új korában, úgyhogy ezért köszönettel tartozunk a fiúknak. Igaz, a magaslaton, vagyis négyezer méter felett elfogyott a motorból az erõ, de nem csodálkozom, ott a mi erõnk is elfogyott, mert a levegõben sokkal kevesebb az oxigén.”
A mért szakasz után a versenyzõkre jó néhány kilométer várt még a táborig, amely során alaposan megáztak („Az autónkba ömlött befelé a víz, miközben a kocsi két oldalán ötméteres vízfalat csaptunk fel” – mondta a pilóta), Saltába viszont már rendõri felvezetéssel, tomboló emberfal között érkeztek meg a fiúk, amit természetesen nagyon élveztek.
Szalaynak csak akkor hervadt le az arcáról a mosoly, amikor megtudta, hogy a közúti balesetben, amelynek érintett jármûvei (egy versenymotor és egy chilei rendõrautó) mellett reggel elhaladtak, elhunyt egy motorversenyzõ, a 25 éves Thomas Bourgin. „Érdekes, hogy miután elmentünk az összetört motor mellett, még kilométereken keresztül bennem volt, vajon jól van-e a motoros, aztán amikor elrajtoltunk, elfelejtettem, hiszen másra kellett koncentrálni, de a célba érkezés után megint eszembe jutott… Tragikus ami történt, nagyon sajnálom…” – mondta Szalay.
Az Opel Dakar Team részvétét fejezi ki az elhunyt versenyzõ családjának és hozzátartozóinak.
7. szakasz, Calama–Salta (össztáv: 751 km, ebbõl szelektív szakasz: 218 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 1:47:27, 2. Chicherit, Garcin (francia, Buggy) 39 másodperc hátrány, 3. Gordon, Walch (amerikai, Hummer) 1:08 p h., …26. Szalay Balázs, Bunkoczi Lászó (magyar, Opel Mokka) 18:28 p h., …74. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 45:59 p h., …76. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (magyar, Toyota Landcruiser) 47:07 p h. Motorosok: 1. Kurt Caselli (amerikai, KTM) 1:51:31, 2. López Contardo (chilei, KTM) 1:23 p h., 3. Pain (francia, Yamaha) 1:23 p h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco) 2:02:10, 2. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 1:09 p h., 3. Karginov, Devjetkin, Mokejev (orosz, Kamaz) 1:38 p h., …26. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 29:56 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 16:23:43, 2. Al-Attijah, Cruz (katari, spanyol, Buggy) 3:14 p h., 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 44:03 p h., …29. Szalay, Bunkoczi 7:21:57 ó h., …83. Sebestyén, Bognár 22:25:04 ó h., 84. Pócsik, Farkas, Szaller 22:33:04 ó h. Motorosok: 1. Olivier Pain 17:28:17, 2. López Contardo 6:06 p h., 3. Casteu (francia, Yamaha) 6:37 p h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy 19:26:06, 2. Nyikolajev, Szavosztyin, Ribakov (orosz, Kamaz) 22:08 p h., 3. Kolomy, R. Kilián, D. Kilián (cseh, Tatra) 41:25 p h., …32. Darázsi, Vörös, Szalai 14:09:34 ó h.