LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék hatodik hellyel kezdtek!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a szenzációs hatodik hellyel kezdett a Selyemút-ralin, amelynek az elsõ szakasza elég sok fejtörést okozott a versenyzõknek.

Nem csoda, hiszen Moszkvában egész éjjel esett az esõ, ami arra engedett következtetni, hogy a sivatagi verseny egy igazán sáros szakasszal kezdõdik vasárnap. Így is lett.

A Dakaron edzõdött Szalay hulla fáradtan érkezett meg a táborba, saját bevallása szerint egy kicsit el is szokott a hatszáz kilométerhez közeli távoktól (az össztáv 573 kilométer volt ezen a napon, amelybõl 261 km a szelektív szakasz hossza), másrészt pedig rettenetesen melós szakaszt jelöltek ki a szervezõk. Persze, az esõ csak rátett még egy lapáttal. Merthogy az utolsó nyolcvan kilométert olyan zuhéban teljesítette a mezõny, hogy alig lehetett kilátni a szélvédõn. Az Opel Antarával száguldó magyar kettõs azonban ezt az akadályt is sikerrel vette.
„Nagyon technikás szakasz volt, néha úttalan utakon, fiatal fák között kellett száguldani, néha meg gyors lett volna csak annyira esett az esõ, hogy azért nem lehetett menni, mert rettenetesen csúszkált az autó, bevallom, nem mindig én uraltam” – mondta Szalay, aki egy külsõ mini kamerát el is hagyott az autóról. Figyelmeztette õ a tévés cég emberét, hogy ne szerelje az autójára kívülre a kamerát, mert a sûrû bokrok között még a tükrök is letörnek olykor, nemhogy egy tapadókoronggal rögzített kamera… Nem hallgattak rá, megjárták. Persze, nem búsultak nagyon, ezeket a károkat alighanem bekalkulálták.

„Az utolsó nyolcvan kilométeren szakadt az esõ, megelõztük Kahlét és Henrardot is a nagy ellenfelek közül, az orosz Zheludov viszont minket elõzött meg, de úgy, mint egy õrült. Balos kanyarban, balról százötvennel, álló kerekekkel – csoda, hogy mindketten megúsztuk, mert életveszélyes manõver volt. Ezek után talán nem meglepõ, hogy az orosz megnyerte a szakaszt. Összességében úgy fogalmaznék: kõkemény, de jó nap volt” – mondta Szalay, s ezt erõsítette meg Bunkoczi is, sõt, még egy kicsit erõsebb jelzõket is használt.
Azt mondta, nem emlékszik, hogy valaha az életében volt-e ennyire nehéz napja.
„Navigátor-szempontból horror volt a szakasz, ha õszinte akarok lenni, örülök, hogy egy darabban behoztuk az autót. Volt olyan jel az itinerben, hogy forduljunk balra az adott ponton, de ott három út is ment balra. Úgyhogy háromszor-négyszer elbizonytalanodtunk, de szerencsére ezzel nem vesztettünk sok idõt” – mondta az Opel Dakar Team navigátora. 

Selyemút-rali
Az állás 1 szakasz után: 1. Zheludov, Rudnitskiy (orosz, Nissan Frontier) 3:20.13, 2. Holowczyc, Fortin (lengyel, belga, BMW X3) 3:13 perc hátrány, 3. Novitskiy, Evtekhov (orosz, G-Force Proto) 4:57 p h., …6. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Antara) 14:29 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06