LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék lendületben
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs felszabadultan készül a hét végén esedékes tereprali országos bajnoki futamra – mondhatni az Opel Dakar Team párosa lendületben van a gyulai viadal elõtt. Nem csoda, hiszen alig néhány héttel ezelõtt rangos nemzetközi sikert aratott a páros, második lett a Selyemút-ralin, amely a Dakar után a második leghosszabb terepraliverseny. 

 
„Nincs rajtunk teher, nincs eredménykényszer, mert mindent elértünk az idén, amit el akartunk érni, ezen felül több ezer versenykilométert beleraktunk az autóba és saját magunkba, ami nagyon sokat jelent. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, mint hogy frissebbek vagyunk. Mindig könnyebben megy az ember, amikor nap mint nap benne van a versenyzésben, mint amikor fél évig nem is ül autóban. Szóval nagyon igaz: gyakorlat teszi a mestert…” – mondta Szalay. 

A pilóta azt is elárulta, rengetegen gratuláltak az oroszországi siker után, sokan hallották, olvastak róla, de például a mezõny néhány tagjával még nem találkoztak azóta, így számíthatnak újabb vállveregetésekre. Persze, nem túl sok idõ lesz a nosztalgiázásra, hiszen ez a hétvége már újra a száguldásról szól. 

„A gyulai verseny az egyik kedvencem, nagyon szeretjük a várost, a hangulatot, azt, hogy a fõtéren van a szervizpark, így közelebb hozhatjuk a nézõket a terepralihoz. Engem ez inspirál. Eddig mindig nagy csapattal érkeztünk Gyulára, sajnos azonban ezen a hétvégén rajtunk kívül csak Apáthy Zoliék indulnak, mert eladtuk a többi versenyautót. Az egyikkel Molnár István száguld, bár nem a mi csapatunkban, de azért figyelünk rá” – árulta el Szalay, aki  még azt is hozzátette, a verseny végkimenetele nagyban függ attól, milyen lesz az idõjárás. 

Ha folytatódik a kánikula, akkor gyors pályára kell számítani, ami fekszik az új motorral felszerelt Opel Antarának, ha pedig elered az esõ, és sár lesz, az a pilótának fekszik, erre aligha kell jobb bizonyíték a Selyemút-ralinál. Szóval tulajdonképpen teljesen mindegy, milyenek a körülmények, Szalay Balázs jó eredményre számít a hét végén. 
A sportrajongó csapat közben persze fél szemmel az olimpia történéseire is figyel, Szalay minden magyar indulóért szorít, de a férfi vízilabdacsapatnak és a kajakosoknak egy kicsit még az átlagosnál is jobban. 

A Gyulai Várfürdõ-kupa (amely nemcsak a magyar bajnoki értékelésbe számít bele, hanem Közép Európai Zóna Trófea-pontokat is osztanak érte) pénteken egy bemelegítõ szelektívvel kezdõdik, majd szombaton és vasárnap is 4-4 szakaszt teljesít a mezõny. Az össztáv 600 kilométer, amelybõl a szelektív szakaszok hossza 310 kilométer. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06