LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szalayék újra a pályán!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs visszatért a körforgásba, és egy nap kihagyás után a 21. helyen ért célba a Silk Way-rali Komul és Tunhuang közötti szakaszán. Amint arról már beszámoltunk, a hétfõi napot azért teljesítette közúton az Opel Dakar Team párosa, mert Szalay Balázsnak úgy fájt a jobb lapockája és karja, hogy alig bírta felemelni, így navigátorával közösen úgy döntöttek, hogy elrajtolnak ugyan, ám utóbb büntetés ellenében (meg is kapták a maguk 100 óráját) kihagyják a mért szakaszt. 




Szalay kapott fájdalomcsillapítót, és egy napot pihentette is a karját, úgyhogy kedden már nagyobb fájdalmak nélkül vágott neki a távnak. 
„Homokos, de nem dûnés pályát jelöltek ki mára a rendezõk: rengeteg technikás kanyarral, millió árokkal, és a homokos talaj gyakran váltott füvesre, úgyhogy figyelni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Nagyon inspiráló volt, hogy huszonöt autót elõztünk meg a pályán. A szakasz elsõ felében azt játszottuk, hogy megláttam valakinek a porát, akkor azt elõbb utol kellett érni, majd megelõzni. Megláttuk a következõt, azt is utolértük, majd megelõztük, és így tovább, sorban egymás után.”
Aztán a pálya 250. kilométerénél utolérték az egyik Buggyt egy katlanban, és mivel ott megült a por, akárhogy igyekeztek, nem tudták megelõzni – húsz kilométert szenvedtek a porában, a rekkenõ hõségben. De igazából ezt sem bánták, örültek neki, hogy újra versenyben vannak. 
„Viszonylag sima napunk volt hála az égnek, de az autó, szegény, milliónyi ütést kapott, mert nagyon rázós volt a pálya, szinte már triálos szakaszok is voltak benne. A büntetésünket megkaptuk, de számítottunk is rá, számunkra az volt a lényeg, hogy folytatni tudjuk a versenyt” – tette hozzá Szalay. 



SILK WAY-RALI
10. szakasz, Komul–Tunhuang (össztáv: 525 km, ebbõl szelektív szakasz: 341 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 2008DKR) 3:18:49, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 1:15 p h., 3. Hunt, Schulz (brit, német, Mini All4) 3:03 p h., …21. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 39:42 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Peter Willemsen, Daniel Kozlovsky (holland, belga, cseh, Renault) 3:36:13, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 2:51 p h., 3. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 3:55 p h.
Az állás. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 22:25:08, 2. Loeb 9:57 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 28:00 p h., …43. Szalay 116:36:52 ó h. Kamionosok: 1. Marteen van den Brink 24:37:14, 2. Margyejev 4:32 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 9:20 p h. 



Összefoglaló az RTL Klubon éjfél után!

Ha lemaradtál, nézd vissza az RTL Moston: rtl.hu/most/

Vlog: AFK Légió 
Sajtóképek: dakar.hu/sajto


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06