LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Szerencse a szerencsétlenségben

Nem volt túl szerencsés a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió az egyiptomi Világkupa-viadal harmadik versenynapján. Igaz, hogy a Sivába vezetõ út sohasem könnyû, fõleg akkor nem, ha azt Jacky Ickx jelöli ki, aki korábban maga is kiváló versenyzõ volt. Szóval az elsõ igazán dûnés nap volt a mai a viadalon, és bár a nyolcadik Dakarjára készülõ Szalay nagyon is szeret a homokdombok között száguldozni, ezúttal Fortuna nem volt mellette. Nagy tempóval megérkezett az egyik homokdomb tetejére, amelynek a másik oldala nem a megszokott lankás volt, hanem teljesen meredek, úgyhogy hosszú repülés után a Frontera orral egy másik homokdombban landolt. A nagy lassulástól a navigátor, Tagai Róbert eléggé megütötte a hátát-derekát, ám utóbb az orvosok azt mondták, hogy szerencsére nincs nagyobb baj.

Elõször Kis Sándor ért az eset színhelyére, és természetesen megállt segíteni. Már hogyne állt volna meg, hiszen négy évvel ezelõtt éppen Szalay állította talpra õt, amikor leesett egy dûnérõl. Sajnos a Nissan-pilóta meg sem tudta mozdítani az Opelt, úgyhogy az megvárta az orvosi autót (Szalay mindenképpen szerette volna, hogy a doktorok megnézzék Tagai hátát), aztán amikor a szakemberek rábólintottak, hogy mehetnek, és még ki is rántották õket a puha homokból, folytatták útjukat.

,,Körülbelül ötven percet álltunk az esés helyszínén, ami hatvan kilométerre lehetett a rajttól – mesélte Szalay. – Aztán amikor úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, már nem forszíroztuk a száguldozást, mert nem tudtuk, hogy mi sérült meg az autón. Kívülrõl csak az látszott, hogy a lökhárító és a lámpa odavan, és szerencsére jönni is tudtunk vele, de a fiúknak lesz elég dolguk este.”
A Szalay, Tagai duó az esés miatt a 17. helyen zárta a napot, ám az összetettben még így is a kilencedik helyen tanyázik. Innen várja a holnapi folytatást, amely ugyancsak Siva és Sitra Road között lesz, csak éppen visszafelé, és más útvonalon.

Fáraó-rali, Vk-futam
3. nap, Sitra Road-Siva (össztáv: 375.54 km, ebbõl szelektív szakasz: 369.73 km). Autósok: 1. Henrard, de Roissard (belga, francia, Volkswagen Buggy) 4:07:27, 2. Patissier, Delli Zotti (francia, Nissan X-Trail) 16:17 perc hátrány, 3. Heymann, Segal (izraeli, Mitsubishi Pajero) 21:37 p h., …5. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 23:25 p h., …9. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-Up) 33:51 p h., …17. Szalay, Tagai R. (magyar, Opel Frontera) 1:34:58 ó h. Motorosok: 1. Sala (olasz, KTM) 3:57:12, 2. Coma (spanyol, KTM) 38 mp h., 3. Casteu (francia, KTM) 2:37 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Henrard, de Roissard 10:49:48, 2. Palik, Darázsi G. 50:12 p h., 3. Jordan, Lurquin (francia, belga, Nissan Pathfinder) 1:40:39 ó h., … 9. Szalay, Tagai R. 2:18:32 ó h., … 11. Kis, Czeglédi 2:27:16 ó h. Motorosok: 1. Coma 10:53:13, 2. De Gavardo (chilei, KTM) 5:09 p h., 3. Casteu 5:34 p h.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06