LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Tökéletes befejezés

Délután négy órakor véget ért a Gyulán megrendezett PROHUN 500, a negyedik magyar bajnoki futam. A Szalay-Bunkoczi páros még tegnap reggel átvette a vezetést, amit a verseny végéig megtartott, így végül 3 perc 4 mp idõvel az elsõ helyen végzett.

Ennél eredményesebb versenyt nem is kívánhatott volna magának a Szalay Dakar Team legénysége, hiszen teljes mértékben az elvárásaiknak megfelelõen alakultak az események. A csapat két Opel Antara RR-rel állt rajthoz a péntek délutáni szuperspeciálon, Szalay Balázs-Bunkoczi László, illetve a Rónai Péter-Galambos Tamás kettõsök részvételével. Szalayék akkor a harmadik helyrõl várták a folytatást, ám szombat reggel már nekik kedvezett a szerencse és átvették a vezetést. Bár gyors terep tetszett a párosnak, az már kevésbé volt pozitív, hogy a futam összes szakaszán többszöri körözéssel futott be a célba a mezõny. Ez ugyanis azt eredményezte, hogy a versenyzõk egymás porában küzdöttek, hiszen a rendezõk egymásra rajtoltatták õket. Így a felhõtlen száguldás és versenyzés érzését beárnyékolták az örökös porfelhõk.

Az élen kialakult egy sorrend, Szalayék Kordáékkal és a magyar színeket képviselõ cseh Porizekkel küzdöttek, ám a BMW-vel versenyzõ Porizek az elsõ vasárnapi szakaszon kiesett a versenybõl, miután beborult egy árokba. Az Opellel versenyzõ páros élvezettel hajtott végig a pályákon, bár az elsõ szakaszon háromszor is túlcsúsztak, mégsem veszítettek idõt, így érthetõ a boldogság a csapatban. „Nagyon örülünk a végeredménynek, és amellett, hogy az elsõ helyen végeztünk, ezzel a bajnokság állásában is pontegyenlõséggel állunk az élen Zapletallal együtt. Emiatt külön örömmel készülünk a Hungarian Bajára, ahol fej-fej mellett eldõl a magyar OB végeredménye.”– nyilatkozta jókedvûen Szalay Balázs.

A csapat másik versenyzõpárosa is ereklyével térhet haza a gyulai viadalról, hiszen kategóriájuk harmadik helyezését érték el az összetett hetedik hely mellett. A páros a küzdelem során szórta az alkatrészeket, de ettõl függetlenül nagyon élvezték az autózást a bivalyerõs Opel fedélzetén. „Nagyon tetszett ez a verseny is, lassan komolyan kezdünk összeszokni az Antarával. A szakaszok elég technikásak voltak, vérbeli tereprali pályákat sikerült összehozniuk a szervezõknek. Néha minket is megtévesztett az itiner, de mindannyiszor rájöttünk, hogy mégis a helyes úton járunk. Köszönet illeti a szervizcsapatot, ismét nagyon jó autót készítettek fel nekünk, és az Opelnek is köszönjük, hogy épségben behozott minket a célba.” – mesélte a verseny után Rónai Péter, az ezüst-sárga Antara pilótája.

Legközelebb a várpalotai lõtéren lép színre a Szalay Dakar Team a Hungarian Baján, a magyar tereprali OB zárófutamán, ahol Szalay és Bunkoczi számára a bajnoki cím lesz a tét.

Nem hivatalos végeredmény:
1., Szalay-Bunkoczi (04:50:56), 2. Korda-Tóth (+00:03:04), 3. Palik-Darázsi (+00:06:33), … 7. Rónai-Galambos (+00:35:05)

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20
Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság
Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, […]
Olvasd tovább
2024-01-09
Mezei eltévedt, majdnem kifogyott Szalayék üzemanyaga a sivatagban!
Ezúttal bement a mért szakaszra a Szalay Balázs, Mezei Dániel és a Bunkoczi László, Bunkoczi Soma páros, de hamar kiderült, hogy a raidre felkészített autókkal nehéz megbirkózni a dűnékkel és a marokkói kősivataggal. Harmadik napja tart az Africa Eco Race sivatagi része, amely az előző évekhez hasonlóan látványos tájakon, nehéz szakaszokon halad a szenegáli Dakar […]
Olvasd tovább
2024-01-06