A leghosszabb szakaszt tartották hétfõn a 28. Dakar-ralin, amelyet sajnos egy halálos baleset árnyékolt be: az ausztrál motoros, Andy Caldecott egy nagy sebességnél történt bukásban életét vesztette. A Szalay Dakar Team tagjai közül egyedül Varga Ákos tudott a balesetrõl azelõtt, mielõtt beért volna a táborba, õ is azért, mert nem sokkal a történtek után odaért a helyszínre, és látta, hogy az orvosok tanácstalanul állnak a helyzet elõtt.
A viadalnak nemcsak a leghosszabb, valószínûleg az egyik legnehezebb szakasza is volt a hétfõi, legalábbi így vélekedett a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, amely a magyar autósok közül elsõként teljesítette a távot. A Darázsi Zsolt vezette MAN-versenykamion is szerencsésen leküzdötte a versenytávot, igaz, kedden hajnali négyre ért a táborba.
A motorosoknak törölték a keddi szakaszt, úgyhogy annak csak az autósok és a kamionosok vágtak neki.

Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera, 40. hely)
A szünnap elõtti technikai gondok miatt hátul indultunk, és ehhez jött még, hogy a rajt után nem sokkal kaptunk egy defektet. Zsoltiék a versenykamionnal megelõztek minket, mi pedig ahogy kell, elástuk magunkat az elsõ adandó alkalommal. Szerencsére csak tíz percet veszítettünk, nem úgy, mint nem sokkal késõbb, amikor ki akartuk kerülni a mély homokos utat, és még mélyebb homokot találtunk. Egy órán keresztül lapátoltunk, és mivel nem voltunk az útvonalon, még arra sem volt esélyünk, hogy valaki kihúzzon. A szakasz egyébként rendkívül fárasztó volt, végig dûnék váltakoztak a tevefûvel. Az egyes ellenõrzõ pont után féltengelyt cseréltünk, és amikor ránk esteledett, még kétszáz kilométer volt hátra – többek között egy olyan meredek siratófal, amire nem tudtunk elõször felmenni. Azután már csak rázott, rázott, rázott… Ha ma kellene leadni a nevezést a következõ Dakarra, nem biztos, hogy kapható lennék rá…

Varga Ákos (KTM, 41. hely)
Keményebb szakasz volt, mint amire számítottam, mint amire emlékeztem. Hatszáz kilométeren keresztül folyamatosan száz százalékosan kellett koncentrálni, és nem lehetett lendületbõl motorozni, mert szétrázott a talaj. Az elsõ kétszáz kilométer még élveztem is, azután azonban a kezem is fájni kezdett, és a kövek is nõni kezdtek a gyomromban.
Fordított sorrendben rajtoltunk ugyan, de a gyári versenyzõk hamar utolértek, és megelõztek minket. Így Andy Caldecott már elõttem volt, amikor a balesete történt. Tudtam, hogy nagy baj van, mert láttam, hogy ott fekszik a motorjától öt méterre, kitekert pózban, miközben az orvosok már a helikopternél beszélgettek. Tudtam, ha lehetne segíteni rajta, akkor körülötte sündörögnének. Rossz érzés volt, de nem volt idõ vele foglalkozni, mert muszáj volt menni tovább. Hogy miért történhetett? Nem tudom. A gyors, murvás úton volt egy kis homokátfúvás azon a részen, de ilyenbõl korábban volt vagy harminc. Lehet, hogy ott veszítette el az egyensúlyát, nem tudom. Rossz érzés, mert õ volt a kedvencem, mivel a semmibõl jött, és rögtön ott volt a topon.

Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN, 14. hely)
Nem volt technikai gondunk, jöttünk, ahogyan tudtunk – egyszer segítettünk Balázséknak a féltengelycserében, de azzal nem veszítettünk sok idõt, mert mire odaértünk õk már szétszedték az Opelt -, és a végére iszonyatosan elfáradtunk mind a hárman. Meglepett, hogy a tizennegyedik helyen végeztünk, a többieknek ezek szerint még több gondjuk volt.